Startlaphoz Csatlakozz!

Több, mint a fővárosban

A pécsi tankerületben továbbra is 24-26 óra lenne egy pedagógus óraszáma?

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. július 21. hétfő, 09:13

 A jelek szerint a pécsi tankerületben továbbra is 24-26 óra lenne egy pedagógus óraszáma. Ez több, mint a fővárosban, ráadásul így nem tartaná be a vezetés a kormány és a szakszervezetek közötti megállapodást – írja a stop.hu.

   A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének pécsi ügyvivője ismét a tankerületi vezetőhöz, Páva Péterhez fordult. Már csak azért is, mert a februárban, hasonló tárgyban írt levelére semmilyen válasz nem érkezett. Meg azért is, mert újabb kellemetlen fejlemény történt az ügyben.

   Februárban többek között a pedagógusok munkaterhelésének, a munkaidő nyilvántartásának, valamint a ki nem fizetett többletmunkavégzés ügyével kereste meg Nagy Erzsébet Páva Pétert. Akkor azt írta: a pécsi és baranyai iskolák zömében a tavalyi mértékhez képest legalább heti 2 órával, van ahol 4 órával nőtt a heti ellátandó kötelező órák száma. Ráadásul emellett számos olyan feladatot, amelyet korábban a heti óraszám terhére láttak el a pedagógusok, most a 24/26 és 32 óra közötti kötött munkaidőben kell ellátni.
 
  Nagy már akkor is azt firtatta, hogy a KLIK rendelte-e el a tantárgyfelosztásban szereplő óraszámok növelését, így tanító, tanár esetében a 22-ről 24-26 órára történő emelést.

   Nagy szerint az intézményekben egymástól eltérő munkaidő-nyilvántartásokat alkalmaznak, tudomása szerint vannak olyanok is, ahol nyilvántartást nem vezetnek. „A gyakorlat annyiban egységes, hogy sehol nem fizetnek a rendkívüli munkaidőben végzett munkáért, márpedig ha a munkavégzés a heti 40 órát meghaladja, külön díjazás jár. A munkáltató feladatát képezi annak ellenőrzése és felügyelete, hogy a munkavállaló mennyi munkaidőt dolgozott, ez alól a kötelezettség és felelősség alól sem a jelenléti ív vezetésének elmulasztása, sem pedig rugalmas munkaidőre hivatkozással nem lehet szabadulni” - írja Nagy. 


  Nagy kiemelte: a PDSZ határozottan kéri, hogy ha többletmunkavégzés történik, azt a munkáltató fizesse ki. „Több intézményből azt az információt kaptuk, hogy az igazgató megtiltja, hogy a munkaidő-elszámoláson hetente a 32 óra kötött óraszámnál több legyen feltüntetve. Vannak olyan igazgatók is, akik kijelentik, hogy ha az elszámolás 32 óránál többet tartalmaz, az elszámolólapot nem írják alá, és azt nem továbbítják a KLIK-nek” - írta Nagy.

   Nagy legutóbb már azt kérdezte Páva Pétertől, hogy ő utasította-e az igazgatókat, hogy a korábbi heti 22 órát emeljék fel. Kifejtette: az egyik intézményegység-vezetőtől azt a tájékoztatást kapta, hogy a következő tanévre még nem kaptak utasítást a tankerülettől, ám mivel nem engedik a létszámot bővíteni, kénytelen továbbra is heti 24 kötelező órával tervezni akkor is, ha ezáltal a heti 40 órát jóval meghaladó lesz továbbra is a pedagógusok munkavégzése.

   A Pedagógus Sztrájkbizottság és a Kormány között kötött megállapodás 2. pontja szerint a felek megállapodtak abban, hogy „a finanszírozott pedagógus álláshelyek számítása az engedélyezett időkeretek, az átlag csoport- és osztálylétszám, valamint a neveléssel-oktatással lekötött munkaidő alsó határával történik.” Nagy szerint ez így már annak a lehetőségét is felveti, hogy nem tartja be a Pécsi Tankerület a Kormány és a szakszervezetek közötti megállapodást. Egyben kérte a tankerületi vezetőt: az oktatás minősége, a pedagógusok számára az egészségük veszélyeztetése nélkül ellátható munkamennyiség érdekében annyi pedagógus álláshelyet biztosítson, hogy lehetőség szerint ne kelljen heti 22 óra fölé emelni a neveléssel-oktatással lekötött munkaidőt.
 
Forrás: stop.hu
 
 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - A pécsi tankerületben továbbra is 24-26 óra lenne egy pedagógus óraszáma?.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector