Zombor Gábor: Kiszolgáltatottá tesz a hálapénz

 
 Beszélni kell a problémákról, és szemléletváltásra is szükség van – mondta a lapunknak adott interjúban az egészségügyi államtitkár. Zombor Gábor úgy látja, ha ez nem történik meg, az egészségügy középtávon nagy eséllyel a társadalom elvárásaival szemben egy szabályozatlan, szürke pénzekkel működő, ténylegesen fizetős rendszerré válhat.

– Korábban többször kijelentette, nem lesz fizetős az egészségügy. A Magyar Rezidens Szövetségnek a hálapénz kiiktatásáról szóló javaslatából indult ki. A szövetség felvetette a szabad orvosválasztás lehetőségét legális fizetési rendszer révén. Valóban ez lehet a megoldás?

– Le kell szögezni, hogy Magyarországon az elkövetkező években sem kell a betegeknek kötelező jelleggel fizetniük az ellátásért. Az egészségügy helyzete érzékeny társadalmi téma. Abban mindenki egyetért, hogy bármilyen jó szándékú és anyagi szempontból is jelentős lépések történtek az elmúlt időszakban, maradtak problémák és feszültségek a rendszerben. Az egyik legnagyobb ezek közül a szakemberhiány – ami egész Európára jellemző –, annak ellenére, hogy az elvándorlás lendülete megtorpant. Amikor azt nézzük, mit lehet és érdemes csinálni egy ilyen helyzetben, egyértelmű, hogy az orvosok és a szakdolgozók itthon tartása a fő cél, illetve a betegek komfortérzetének biztosítása az ellátórendszerben. Ennek egyik része, hogy a fiatal szakorvosok javaslatait komolyan vesszük.

– Valóban a hálapénz az, ami ennyire mérgezi a rendszert?

– Természetesen nem ez az egyedüli probléma az egészségügyben, de jelentősen torzítja a jövedelmi viszonyokat, és az orvosaink egy részének elvesztését eredményezi, ami pedig a betegellátás színvonalát befolyásolja. Ezért mindenképpen foglalkozni kell a kivezetés lehetőségeivel.

– Tehát fontolgatja a szabad orvosválasztás bevezetését?

– A szabad orvosválasztás lehetősége jelenleg is fennáll, csak döntően a paraszolvencia működteti. A fiatal orvosok javaslatát, a többletszolgáltatások vagy a kiemelkedő szaktudás legális megfizetésének bevezetését érdemes átgondolni, mert feltételezhető, hogy ez a módszer elindíthatja a hálapénzrendszer kiváltásának folyamatát.

– Létezik egy jogszabály, amely szerint, aki a saját ellátási területén kívül eső intézményben akar gyógyulni, annak fizetnie kell. Csakhogy ezt senki nem tartja be. Hogyan lehetne ezt rendezni?

– Az esetek többségében most is fizetnek ezért a betegek, csak nem legálisan, hanem borítékban. El kell dönteni, hogy ez így jó-e és fenn akarjuk-e tartani. Az életnek már nem maradt olyan területe, ahol ilyen szinten függenének a benne dolgozók a titokban odacsúsztatott pénzektől. Már mindenhol pénztárgépek vannak és számlát kell adni. Az is probléma a hálapénzes rendszerrel, hogy a beteg ugyanúgy kiszolgáltatott marad, mert hiába fizet, annak módja miatt nagyon szűkek a lehetőségei például akkor, ha nem elégedett az ellátásával. De kiszolgáltatott az orvos is ebben a helyzetben. Több megoldási lehetőség, szabályozási technika is van arra, hogyan lehetne a hálapénzt kiváltó eljárásokat beiktatni a rendszerbe. Amennyiben a betegek és az orvosok is partnerek benne, akkor hosszú évek alatt el lehet jutni oda, hogy jóval tisztább viszonyok alakuljanak ki.

– Áttérve a kórházak helyzetére, jelenleg több mint háromszázmilliárd forintos fejlesztések zajlanak. Mégis kórház és kórház között mind az általános állapotukat, mind az anyagi helyzetüket tekintve feltűnő aránytalanságok vannak. Miből fakad a kettősség?

-  Ez így van. A vidéki kórházak szinte mindegyike megújul, a kor színvonalának megfelelő műszerezettséget kapnak. Mivel a Közép-Magyarország régióban, így Budapesten is rendkívül szűk lehetőségek vannak az Európai Unió döntése miatt hasonló beruházásokra, kormányzati segítségre van szükség. Jó példa erre a Korányi Program, amely új sürgősségi centrumot adhat a főváros lakóinak. Sok más mellett megoldandó például a János kórház helyzete, ahol a személyzet erőfeszítései ellenére nagyon nehéz az elvárt színvonalú ellátást biztosítani az infrastrukturális problémák miatt.

– Többször hangoztatta, hogy a kórházi adósságállományok felszámolásának érdekében év végéig elkészítenek egy konszolidációs javaslatot. Elhangzott az is, meg kell vizsgálni, hogy az intézmények mennyire hatékonyan használják fel a forrásaikat, ennek függvényében lehet a kormánytól további pénzeket kérni. Mit jelent ez pontosan?

– A döntéshozókban mindig van egyfajta fenntartás, amikor az egészségügybe kellene anyagi többletet tenni, hogy biztosan oda kerül-e a pénz, ahová szánják. A rendszer egy feneketlen zsáknak tűnik, ezért folyamatosan bizonyítani kell, hogy megfelelően használják-e fel a forrásokat az ellátók. Például a daganatos betegek esetében jogos kritika, hogy olykor az elvárhatónál hosszabb a diagnózis felállítása és a terápia megkezdése közti időszak. A szakemberek szerint ez azért van, mert a különböző diagnosztikai vizsgálatokra hosszabb a várakozási idő, mint amennyi megengedhető. Ebből az a következtetés vonható le először, hogy az állam nem finanszíroz elegendő vizsgálatot. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár azonban nagyon sok olyan CT- és MR-vizsgálatot is fedez, amelynek minősége nem alkalmas a diagnózis felállításához, és azt meg kell ismételni. Sokszor pedig olyan vizsgálatokra is sok kerül, melyeknek erősen megkérdőjelezhető a szükségessége. A megfelelő minőségi kontroll hiánya miatt a kelleténél hamarabb elfogynak a finanszírozott keretek. Erre értettem, hogy jobban, hatékonyabban kell a rendelkezésünkre álló forrásokat felhasználni.

– Tehát azt ellenőriznék, hogy az egyes kórképek felállításánál indokolt volt-e az összes elrendelt vizsgálat?

– Bármelyik, nálunk jóval kedvezőbb anyagi lehetőségekkel bíró ország esetében ezt nagyon alaposan megvizsgálják, fenntartva az orvos gyógyítási szabadságát. Ebben nekünk is előbbre kell lépnünk, hiszen a forrásaink szűkösek. Azt mindenki elismeri, hogy vannak ilyen típusú problémák a rendszerben. Idetartozik az is, hogy sok olyan beteg fekszik kórházban, akinek nem feltétlenül lenne rá szüksége. A betegeknek is jobb lenne, ha a megfelelő ellátást a háziorvostól vagy a járóbeteg-szakrendelésen kapnák meg.

– Egyértelmű, hogy a kórházi ápolás a legköltségesebb ellátási forma, így ha a beteg már egy alacsonyabb szinten kikerülne a rendszerből, sokat lehetne spórolni. Milyen utakon indulnának el ebbe az irányba?

– Mindenképp fejleszteni, támogatni kell az alapellátás rendszerét. Ahhoz, hogy a háziorvosok valóban el tudják látni a „kapuőr” szerepet, bővíteni kell a lehetőségeiket, mind szakmai, mind anyagi vonatkozásban. Az év második felében több olyan, az állam által finanszírozott program indul, ami például a tartósan betöltetlen praxisok újraindítását célozza. Az alapellátásba biztosan több pénz kell, mivel így fogják csak többen választani ezt a pályát.

– Beszélt az orvosok itthon tartásáról, amit a legfontosabb megoldásra váró problémának tart. Ennek egyik módja az életpályamodell bevezetése lenne. Van erre reális esély?

– Meggyőződésem, amíg a hálapénz jelen van a rendszerben, nem lehet reálisan megvalósítható orvosi életpályamodellről beszélni. Az elmúlt években pozitív folyamatok indultak el, melyek részei lehetnek egy életpályamodellnek. Ilyen például a rezidens orvosok ösztöndíjrendszere. Ezt azonban folytatni kell, hiszen nem várhatjuk el egy végzett szakorvostól, hogy alacsonyabb fizetésért, mint amit rezidensként kapott, itthon maradjon. A szakdolgozók esetében elindított béremelést is folytatni kell, hiszen az ő munkájuk ugyanolyan fontos a betegek ellátása szempontjából. 

– És folytatódni fog?

– Az ország gazdasági teljesítőképességén múlik ennek nagysága és időbelisége. Azzal mindenki egyetért, hogy szükség van további béremelésre. Rajtunk nem fog múlni.

– A teljes rendszert tekintve mi az alapvető célkitűzése?

– Egyértelműen az, hogy Magyarországon a betegek a lehető legjobb ellátást kaphassák, jövedelmi helyzetüktől, lakóhelyüktől függetlenül.

– Ismert, dolgozott kórházban, háziorvosként is praktizált, intézményvezetőként is tevékenykedett, tehát úgymond minden oldalon állt már. Államtitkárként változott az egészségügyhöz való hozzáállása?

– Nem látom másképp a dolgokat, inkább reálisabban közelítem meg a helyzetet és talán egy kicsit kritikusabban is. Beszélni kell a problémákról, hiszen komoly feszültségek vannak az egészségügyben. De azt is tudnunk kell, hogy a jelenlegi rendszer nagy érték, hiszen mindenki számára igyekszik biztosítani a gyógyulás lehetőségét a szolidaritáson alapuló kockázatközösség elvén. Viszont ha nem mozdulunk el egy szabályozottabb, transzparensebb rendszer irányába, akkor középtávon egy szabályozatlan, szürke pénzeken alapuló, ténylegesen fizetős rendszer alakul ki. Ezt minden lehetséges eszközzel szeretném megakadályozni.
 
Forrás: Magyar Hírlap