Startlaphoz Csatlakozz!

Könyvrestaurátorként nettó 87 ezer forintot lehet keresni

KKDSZ: a közművelődési szféra semmiféle béremelést nem kapott a kormányzattól

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. július 24. csütörtök, 10:12

Országos és pécsi ügyekről számolt be a Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezetének elnöke pécsi sajtótájékoztatóján. Földiák András szerint a közművelődési szféra az egyetlen, akik semmiféle béremelést nem kaptak a kormányzattól, és a Janus Pannonius Múzeum gazdasági igazgatói jogkörének bővítése ellentétes a törvénnyel – olvasható a pecsistop.hu oldalán.

  Országos és pécsi ügyekről számolt be pécsi sajtótájékoztatóján a Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezetének (KKDSZ) elnöke. Földiák András először a szakszervezetek reprezentativitásának felméréséről szólt, mely szerint a KKDSZ 15,7 százalékos ismertséggel bír országosan, ami az elnök szerint nem rossz teljesítmény a 12 nagy érdekvédelmi szervezet közt

Kormányzati zárolás és alacsony bérek

   Az elnök kitért a Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter által nemrég bejelentett 110 milliárdos kormányzati zárolására is, melyben 9 milliárd forintot az Emberi Erőforrások Minisztériumától vonnak el, bár ez a minisztérium minden területét érinti, nemcsak a kultúrát. Földiák András, hogy az elvonás mértékét érzékeltesse, elmondta, a 19 megyei múzeum éves költségvetése 2,6 milliárd forintot tesz ki. Hozzátette, a szakszervezet már kezdeményezte, hogy hívják össze az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanácsot, mert nem volna jó, ha a megszorítások egy részét rátolnák a közszolgálati szférára. 

   Ezen a területen ugyanis az utóbbi hat évben semmit nem mozdult a bértábla, egy felsőfokú szakképesítéssel rendelkező könyvrestaurátor a garantált bérminimumban nettó 87 ezer forintot kap - ebből pedig az elnök vélekedése szerint bajosan lehet eltartani egy családot. Hogy a közművelődés terén is megtörténjen a várva várt béremelés, a KKDSZ egyeztetésre hívta Hoppál Péter kulturális államtitkárt, aki jelezte, várja az ötleteiket - számolt be Földiák András a jelenlegi állapotokról. 

Törvénytelen jogkörbővítés a múzeumnál

  Az országos ügyek után a pécsiek kerültek terítékre, nevezetesen a Janus Pannonius Múzeum ügye. Az intézmény élére ugyanis Fabényi Júlia tavaly nyári távozása óta eltelt egy évben nem sikerült új igazgatót találnia a fenntartó önkormányzatnak, pedig kétszer is kiírták a pályázatot. Mindkét esetben azonban olyan személy jelentkezett egyedüliként, akit sem a szakmai szervezetek, egy esetben pedig a minisztérium sem támogatott, és az összeférhetetlenség esete is felmerült. 

   Ehhez kapcsolódik - tette hozzá Földiák -, hogy június végén a pécsi önkormányzat kulturális bizottsága eléggé szabálytalan módon úgy módosította a múzeum Szervezeti és Működési Szabályzatát, hogy a gazdasági igazgató jogkörét bővítette ki a munkáltatói jogokkal - vagyis ő rendelkezik minden munkavállaló felett. Ez azt eredményezhette volna, hogy az egy éve tevékenykedő megbízott igazgatónak arra sem lehetett volna felhatalmazása, hogy a nyári szabadságpapírokat aláírja. Ez ellen a KKDSZ megyei képviselői fel is szólalt a bizottság ülésén (mint országosan egyedülálló eset), ennek köszönhetően lett annyival kiegészítve a határozat, hogy a „múzeumi szakmai kérdésekben a megbízott igazgatóval egyeztetve rendelkezhet utasítási joggal”. 

  A KKDSZ elnöke elmondta, az önkormányzat semmi kivetnivalót nem talált a határozatban, azonban a szakszervezet úgy véli, egyes esetekben - mint például a kettős aláírást igénylő dokumentumoknál - akár az államháztartási törvénybe is ütközhet a gazdasági igazgató jogkör-módosítása. Éppen emiatt fordultak a pécsi jegyzőhöz, hogy vizsgálja meg, törvényes-e a határozat, de készek a kormányhivatalig is elmenni a törvénytelenség miatt. 

  Papp Katalin szakszervezeti alelnök, muzeológus hozzátette, az utóbbi évek kultúrpolitikai változásai nem mutatnak jó irányba, és azt sem érti, hogy miért nem lehetett Magyarország egyik legnagyobb közgyűjteményének élére egy éve új vezetőt találni, holott több szakember is él Pécsen, akik megfelelőek lennének intézményvezetőként.
 
Forrás: pecsistop.hu

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - KKDSZ: a közművelődési szféra semmiféle béremelést nem kapott a kormányzattól.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector