Startlaphoz Csatlakozz!

„Gyorsreagálású válságkezelési források”

A kormány segítséget ígér a Nokiától és a Magyar Telekomtól elbocsátandó munkavállalóknak

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. július 24. csütörtök, 15:55

 A Nokia és a Magyar Telekom létszámleépítési terveivel kapcsolatban a kormány minden olyan eszköz alkalmazását megvizsgálja, amely enyhítheti a lépések negatív hatásait. A kabinet célja, hogy gyors és szakszerű segítséget nyújtson az érintett munkavállalóknak szükség szerint európai uniós és magyarországi „gyorsreagálású válságkezelési források” bevonásával - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) csütörtökön az MTI-vel.

    A Microsoft múlt héten jelentette be, hogy bezárja a Nokia komáromi gyárát, amely jelenleg mintegy 1800 munkavállalót foglalkoztat, a Magyar Telekom pedig csütörtökön közölte: mintegy 1700 munkavállalójától válik meg a következő két év során. 

    Andor László foglalkoztatásért, szociális ügyekért és társadalmi összefogásért felelős uniós biztos egy keddi, a Nokia bezárásával foglalkozó sajtótájékoztatón azt mondta: az Európai Bizottság két alap révén tud pénzügyi segítséget nyújtani ilyen helyzetekben.

    Az NGM az MTI-vel közölte: a Nokia és a Magyar Telekom konkrét leépítési terveinek ismeretében, a cégekkel egyeztetve, a leépítések konkrét ütemezésének függvényében mérlegeli, hogy igénybe vesz-e közvetlen uniós támogatást. 

    A tárca kifejti, hogy az Európai Globalizációs Alkalmazkodási Alap csak egyszeri, korlátozott időre szóló egyedi támogatási intézkedéseket finanszíroz. Az alapból igényelhető támogatás uniós finanszírozása mindössze 60 százalékos, amit csak a kérelem benyújtásától számított 6-8 hónap múlva fizetnek ki, addig előfinanszírozást szükséges biztosítani. Magyarország a támogatást mindeddig azért nem vette igénybe, mivel eddig az Európai Szociális Alap forrásai révén kedvezőbb társfinanszírozású uniós támogatást használt fel az elbocsátott munkavállalók elhelyezkedésének segítésére.

    A gyors reagálás érdekében a kormány más eszközökkel, így például a hazai forrásból finanszírozott Válságkezelő Programmal is támogatja a tömeges létszámleépítésben érintett munkavállalókat. E program célja, hogy a létszámcsökkentésben érintett munkavállalók mind nagyobb hányada kerülje el a munkanélküliséget, vagyis munkából munkába kerüljön. A program megvalósítója az Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft., a Válságkezelő Program forrása a Nemzeti Foglalkoztatás Alap. Utóbbi program sikerrel működik a Dunaferrnél és más kisebb leépítést végrehajtó cégek esetében is - jegyzi meg az NGM.

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - A kormány segítséget ígér a Nokiától és a Magyar Telekomtól elbocsátandó munkavállalóknak.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector