Startlaphoz Csatlakozz!

Akár három százalékos emelés is elképzelhető lenne

A Bundesbank elnöke béremelést javasol a német munkaadóknak

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. július 31. csütörtök, 12:24

A német szövetségi központi bank (Bundesbank) elnöke szerint béremelésre van szükség Németországban. Korábban a Bundesbank főközgazdásza és az Európai Központi Bank (EKB) vezető közgazdásza is béremelést sürgetett a német munkaadóktól, akik azonban úgy vélik, hogy a bérpolitikát nem lehet a monetáris politika szolgálatába állítani.

    Az eddig rendre a visszafogott bérpolitika mellett állást foglaló Bundesbank elnöke, Jens Weidmann a Frankfurter Allgemeine Zeitung című lapban szerdán megjelent interjúban úgy vélte, hogy a német gazdaság jó helyzete révén megnyílt a mozgástér a bértárgyalásokon, és a munkaadók akár 3 százalékos emeléshez is hozzájárulhatnak. Ez abból adódik, hogy középtávon 2 százalék körüli infláció várható, a termelékenység pedig 1 százalékkal emelkedhet.

    Számos térségben csaknem teljes a foglalkoztatottság, több ágazatban pedig munkaerőhiány alakult ki, ezért „üdvözlendő, hogy a bérek ismét nagyobb ütemben emelkednek, mint azokban az időkben, amikor a német gazdaság sokkal rosszabb állapotban volt” - jegyezte meg Jens Weidmann, utalva arra, hogy a kétezres évek elején indított reformok egyik legfontosabb eleme volt a bérkiáramlás határozott - a munkáltatók és a szakszervezetek által egyaránt támogatott - visszafogása. 

    Ez jelentősen hozzájárult Németország versenyképességének javításához, de hatására a múlt évtizedben országos átlagban rendszeresen csökkent a reálbér. A helyzet a válság okozta inflációcsökkenés miatt egy időre változott, de tavaly már ismét apadt a reálbérek átlaga országosan, habár csak 0,1 százalékkal.

    Az utóbbi hetekben a Bundesbank főközgazdásza, Jens Ulbirch, és az Európai Központi Bank (EKB) vezető közgazdásza, Peter Praet is nagylelkű bérmegállapodásokat javasolt a munkáltatóknak. Az utóbbi időszak „felelősségteljes bérmérséklete” után most már ideje magasabb bérekben megállapodni, hiszen a fizetések „szerények” ahhoz képest, hogy a gazdaság fellendülő szakaszba jutott, csökkent a munkanélküliség, alacsony az infláció és kedvezők a kilátások - nyilatkozott Jens Ulbrich a Der Spiegelnek. Peter Praet pedig azt emelte ki, hogy  az euróövezet válságállamaiban továbbra is visszafogottságra van szükség a versenyképesség javításához, de Németországban au alacsony infláció és a jó foglalkoztatási helyzet miatt indokolt a béremelés.

    A jegybankárok tanácsai mögött az a várakozás húzódik meg, hogy a béremelés az euróövezet legnagyobb nemzetgazdaságában hozzájárulhat a deflációs veszély megszűnéséhez az egész övezetben. A munkáltatók azonban nem fogadták jól a javaslatot. „A bérpolitika nem a monetáris politika eszköze” jelentette ki a Weidmann-interjúra reagálva Ingo Kramer, a munkaadói szövetségek országos szervezetének (BDA) elnöke, hozzátéve, hogy a Bundesbank és az EKB tanácsai „feleslegesek és kevéssé hasznosak”.
 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - A Bundesbank elnöke béremelést javasol a német munkaadóknak.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector