Vagyonvédelem: csak félig csodaszer a rezsióradíj

A vagyonvédelmi szolgáltatás minimális rezsióradíja fehéríti a szakmát és a tisztességes profitszerzés lehetőségét hordozza. Ezzel együtt a vagyonőri szolgáltatás megrendelőjének szakmai felkészültsége és igényessége fehérítheti igazán az ágazatot: a megbízóknak tudniuk kellene, hogy pontosan mit és hogyan szeretnének védeni, mint ahogy azt is, hogy alulfizetett emberek pocsék szolgáltatást nyújtanak. Az Alapítvány a Rendvédelmi és Magánbiztonsági Oktatásért és Kutatásért kuratóriumi elnökének írása – írja a munkajog.hu.

   A szakma által várt 1700-1800 forint közötti összeg helyett 1889 forintban határozza meg a belügyminiszter a vagyonvédelmi szolgáltatás minimális rezsióradíját a kormány honlapján megjelent rendelettervezet szerint. A parlament februárban fogadta el a közbeszerzési törvény módosítását, amelyben aránytalanul alacsony árnak minősül a vagyonvédelmi szolgáltatásnál az az ajánlati ár, amely nem éri el a minimális rezsióradíj kötelező mértékét.
 
  Tanácsadó cégek – bár üdvözlik a rezsióradíj bevezetését - , úgy vélik: a vagyonőri szakma érdemi fehérítéséhez az alvállalkozói láncok végén szereplő, szándékosan fantomizált cégekkel való trükközés megakadályozása járulhatna hozzá, amihez jogszabályi szinten kellene rögzíteni a megrendelők gondossági kötelmét is.
 
   Úgy vélem, ez az álláspont három lényeges állításon alapul:
1. A megrendelő és a szolgáltató is a zsebbe fizetésben (feketemunkában) érdekelt.
2. A hatóság legtöbbször tehetetlen.
3. A problémák megoldását segítené, ha a vagyonőri szolgáltatás megrendelője is viselne felelősséget.
 
   Szakmai álláspontom ezekben a következő.
 
   1. Az a sajnálatos tény, hogy a vagyonvédelmi (és tegyük hozzá minden egyéb) szolgáltatás megrendelője abban érdekelt, hogy a lehető legnagyobb profitot érje el a lehető legkisebb kockázattal, így a kiszervezett tevékenységekért a lehető legkevesebb pénzt szeretné kifizetni. A szolgáltató ebben teljességgel ellenérdekelt, hiszen ő szintén profitot szeretne termelni, a lehető legkevesebb kockázattal, így csak a megrendelő érdekelt a feketemunkában és a zsebbe fizetésben, amelynek vannak súlyos kockázatai is.
 
  A megrendelő úgy véli, hogy a feketemunka miatti kockázatok őt nem érintik, hiszen a hatóság azt veszi elő, aki nyilvánvalóan ár alatt vállalta el a munkát. Ez egészen addig igaz, amíg csak a hatósági ellenőrzés következtében kiszabható bírság kockázatát nézzük.
 
   Vannak azonban további kockázatok is, melyeket a HR-esek körében ismert humán kockázatból következnek. Így az igénytelen megrendelő, aki nem fizeti meg árán, pocsék szolgáltatást kap, olyan emberektől, akik nem érdekeltek a színvonalas munkavégzésben, a lojalitás szikrája sincs meg bennük sem a szerződött partner, sem a munkaadó iránt. Ez vagyonvédelmi területen több mint veszélyes!  Ez esetben az előírásokat legfeljebb félelemből tartják be, a legelső kecsegtető ajánlat esetén szemet hunynak, segítik a tolvajt, vagy maguk lopnak, hogy mindennapi létfenntartásukat fedezzék. Az már jobb eset, ha „szabadnapjaikon” más munkahelyeken dolgoznak a megélhetésükért és a szerződött partnerhez aludni járnak be. Azonban ebben az esetben is minimum megkérdőjelezhető annak a csekély összegnek a hasznosulása, amit a szolgáltatásért fizetnek.
 
   2. A „hatóság” (sic) nem tehetetlen, de mivel sajnos ismeri a hazai megrendelői szemléletet, nem érdekelt egy iparág bedöntésében, ahol a vállalási díjak javarészt feketemunkát eredményeznek. A vagyonvédelmi tevékenységet ellenőrizheti a rendőrség, a munkaügyi felügyelet és a NAV is; bár mindegyik más és más korlátozásokkal bír a megismerhető adatok területén, semmi akadálya egy komplex ellenőrzésnek, ahol a megbízás szinte minden adata megismerhetővé válik.
 
  A beszedett bírság valószínűleg nem állna arányban a keletkező munkanélküliséggel, de ha ebben tévednék, már csak egyetlen opció maradt: a hatóságok nem értenek  a munkájukhoz. Egy alapos ellenőrzés ugyanis pillanatok alatt feltárhatja a hiányosságokat, hiszen elegendő megnéznie az adóhatóságnak a vállalási díjat, és már bukott is a mutatvány, ha abból nem lehet kifizetni a minimálbért.
 
   3. A vagyonőri szolgáltatás megrendelőjének felelősségét jogszabályban előírni majdnem olyan, mintha a beszállítókért is felelősséget írna elő egy másik jogszabály.
 
   A tulajdonosi jogok részeként a tulajdonos/birtokos megfelelően gondoskodni köteles saját tulajdonáról/birtokáról, annak védelméről. Ezt megoldhatja saját munkaszervezetén belül kialakított alrendszerrel – biztonsági, rendészeti vagy más nevű osztály, alosztály, részleg, csoport stb. – vagy kiszervezheti, és vagyonvédelmi szolgáltatóra bízhatja. De mindkét esetben a megbízó az, akinek meg kell fogalmaznia biztonsági koncepcióját: milyen szintű biztonságot szeretne, milyet tevékenységek elvégzésére van szüksége,  és azokkal kapcsolatosan szabályozókat kell készítenie.
 
   A kiszervezés során azonban nem minden kockázat kerül a szolgáltató oldalára. Tapasztalataim szerint az esetek legnagyobb részében a szerződések sablonosak, a vonatkozó jogszabályi rendelkezések hiányos ismeretéből fakadóan. A legjellemzőbb esetben a biztosító támasztja az élőerős őrzés igényét, de nem részletezi a kárfelelősséggel kapcsolatos szabályokat. A szolgáltatás megrendelője hasonlóképpen meglehetős nagyvonalúsággal köti meg a szolgáltatási szerződést. Mire is gondolok? A legtöbb szerződés nem tartalmazza mellékletként a munkaköri leírásokat, az események és rendkívüli események kezelésének protokolljait, sőt sok esetben azt sem tisztázza, kinek a felelőssége elkészíteni ezeket a szabályzókat és a megbízói jóváhagyás is hiányzik az esetek nagy részében. Ugyanígy tisztázatlan az esetek nagy többségében, ki, milyen tevékenységre adhat utasítást a szolgáltató alkalmazottjának a megbízó részéről. Így aztán egy káresemény bekövetkezésekor vitathatóvá válik a kárfelelős illetve a kárért való felelősség mértéke is.
 
   Ezért láthatunk olyat, hogy a biztonsági őr szedi össze a bevásárlókosarakat, vagy egyéb kisegítő tevékenységet végez a szerződött partnernél, ami nyilvánvalóan nem függ össze az őrzés-védelmi tevékenységgel.
 
   Ebből egyenesen következik, hogy a hiányos szabályozás esélyeket ad a jogvitákra. Ilyen lehet például a „szúrópróba-szerű ellenőrzés” ahol nem határozzák meg a minimális ellenőrzési darabszámot, vagy nem – vagy nem kellő alapossággal - szabályozzák annak dokumentálását.
 
   Nyilvánvaló, hogy mindezeknek a megbízó artikulált igényeként kellene megjelenniük, amelyeket az ő jól felfogott érdekei, nem pedig jogszabályok által rákényszerített követelmények diktálnak. Ugyancsak a megbízó érdeke, hogy jól megfizetett, jó munkakörülmények között foglalkoztatott és ezért lojális őröket kapjon, aminek nyilvánvalóan ára van.
 
   Ugyanígy a biztonságtudatos magatartás része kellene legyen az is, hogy mindent megfelelően szabályozzanak, a külső szolgáltatók alkalmazottainak munkakörei betagozódjanak a vállalati munkaszervezetbe, és a kiszervezett munkakörökben dolgozók is valamilyen részben a vállalathoz tartozónak érezzék magukat.
 
   A minimális szolgáltatási díj bevezetése csak a kezdet, de azt sem hatóság harcolta ki, hanem a szakma. A további lépéseket azoknak kell megtenniük, akik egy munkaszervezeten belük a megbízói érdekek érvényesítéséért dolgoznak. Ez tudatos szemléletváltást kíván a megbízói oldalról is.

Forrás: munkajog.hu