Startlaphoz Csatlakozz!

A jövő évtől huszonkétezren dolgoznak majd pedagógus II. státuszban

Folytatódik a tanárok minősítése

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. augusztus 06. szerda, 13:10

 Újabb harmincezer pedagógus vizsgázhat a magasabb szakmai és egyúttal fizetési besorolásért 2015-ben. A minősítésben részt vevőknek november végéig kell összeállítaniuk portfóliójukat – olvasható a Magyar Hírlapban.

   Összesen harmincezer pedagógus léphet előrébb a jövő évben esedékes minősítési eljárásokban. Azoknak a pályakezdőknek, akik 2013. szeptember 1-je és 2014. január 1-je között kezdtek Gyakornok besorolásban dolgozni, ez kötelező, mivel a kétéves gyakornoki idő lejártának hónapjában részt kell venniük a minősítővizsgán. A „megfelelt” minősítést szerző gyakornokok 2016. január 1-jétől kerülnek Pedagógus I. fokozatba, és kapják az ennek megfelelő fizetést. Rajtuk kívül azok a Pedagógus I. fokozatban dolgozók vehetnek részt a 2015-ös minősítésekben, akik pedagógus-szakvizsgával és legalább nyolc év szakmai gyakorlattal rendelkeznek vagy akiknek szakvizsgájuk nincs, de legalább harminc év szakmai gyakorlat áll a hátuk mögött. A minősítésen megfelelteket szintén 2016. január 1-jétől sorolják át a Pedagógus II. fokozatba, és az ennek megfelelő, kiemeltebb bérezési kategóriákba.

   Az Oktatási Hivatal (OH) világhálón elérhető útmutatója alapján ahhoz, hogy valaki kényelmesen elkészíthesse a november végéig feltöltendő portfólióját, akár több hónapnyi munka szükséges, így nem árt már most elkezdeni azt. Javaslatuk szerint érdemes a „gyűjtést” a már meglévő irományokkal – iskolai rendezvények dokumentumai, tanúsítványok, jó gyakorlatok leírása – kezdeni. A beszkennelt dokumentumokat rögtön fel is lehet tölteni az OH online felületére, a saját e-munkaportfólióba. Az összegyűlő dokumentumokból a pedagógus különböző szempontoknak megfelelve választhatja ki a legmegfelelőbbeket: a cél az, hogy minél meggyőzőbb és kiegyensúlyozottabb képet adjon a munkájáról. A következő lépés a reflexiók elkészítése, amelyeknek nemcsak leírást, hanem elemzést és értékelést is kell tartalmazniuk, tényekkel alátámasztva. Fontos, hogy a végső portfólióba a dokumentumokat csak sorban lehet feltölteni: a csoportprofilhoz például két tematikus terv tartozik, azokhoz pedig a megfelelő számú óra- vagy foglalkozásterv. 

   A pedagógusnak végül további dokumentumokat kell mellékelnie, úgy mint eredetiségnyilatkozat, szakmai önéletrajz, továbbá be kell mutatnia az intézményi környezetet. 

   Mint ismert, első körben azok a pedagógusok vehettek részt az egyszerűsített eljárásban, akik legalább 14 év szakmai gyakorlattal rendelkeznek, és munkájuk során szakvizsgát szereztek. Csaknem 22 ezer pedagógus így 2015. január 1-jétől Pedagógus II. státuszban, magasabb fizetésért végezheti a munkáját.
 
A világhálón elérhető kísérleti tankönyvek

   Elérhetők tegnaptól az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) honlapján az új, kísérleti tankönyvek digitális verziói. Az intézet lapunkkal közölte, szeptembertől 27 tankönyv, 21 munkafüzet és két szöveggyűjtemény – összesen ötven könyv (62 kötet) – jelenik meg az általános iskolák 1., 2., 5., 6. és a középiskolák 9., 10. évfolyama számára, vagyis amelyekből már az új Nemzeti alaptanterv alapján folyik az oktatás. Az ősszel induló tanévben 1501 iskolában kezdenek tanítani a kísérleti könyvekből.
 
Forrás: Magyar Hírlap
 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Folytatódik a tanárok minősítése.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector