Startlaphoz Csatlakozz!

Munka törvénykönyve

A borravaló és a hálapénz munkajogi megítélése

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. augusztus 07. csütörtök, 16:37
 
A munkaviszonyra tekintettel főszabály szerint a munkavállalót a munkáltatótól illeti meg díjazás. Ettől eltérően azonban bizonyos szakmákban a munkabér mellett igen jelentős – nem egyszer azt meghaladó – tételt jelentenek a harmadik személyektől (nem a munkáltatótól kapott) juttatások – írja a munkajog.hu.
 
   Az Mt. kimondja, hogy a munkavállaló a munkáltató előzetes hozzájárulása nélkül harmadik személytől díjazást a munkaviszonyban végzett tevékenységére tekintettel nem fogadhat el, vagy nem köthet ki. Ezzel gyakorlatilag az Mt. – az adójogi és társadalombiztosítási szabályokhoz hasonlóan – rendezi a borravaló munkajogi helyzetét.
 
     A munkavállaló tehát akkor fogadhat el borravalót, ha azt a munkáltató előzetesen engedélyezte. Az engedélyezésre formakényszert az Mt. nem határoz meg, így arra akár szóban, akár a munkáltatónál már kialakult gyakorlat alapján is sor kerülhet, nem szükséges azt írásba foglalni.
 
   A jogalkotó a díjazás meghatározása során azt igen széleskörűen értelmezi, ugyanis díjazásnak minősül minden olyan vagyoni értékű szolgáltatás, amelyet harmadik személy a munkáltatót megillető szolgáltatáson felül a munkavállalónak nyújt. Ide tartozik például a munkáltató partnerétől kapott karácsonyi ajándékcsomag, vagy tiszteletjegy egy sporteseményre.
 
   A munkavállalókat védő garanciális szabály, hogy a munkavállalót munkaszerződés vagy munkaviszonyra vonatkozó szabály alapján megillető munkabért csökkenteni nem lehet arra tekintettel, hogy a munkavállaló a munkáltató előzetes hozzájárulásával ilyen díjazásban részesült.
 
   Így a munkavállaló szokásos borravalója nem „számítható be” a munkabérébe, arra tekintettel a munkavállalót jogszabály, kollektív szerződés vagy munkaszerződés rendelkezése miatt megillető juttatás nem csökkenthető. A munkáltató a borravaló mértékétől függetlenül köteles munkabért fizetni. A szabály garanciális jellegét erősíti, hogy attól sem munkaszerződésben, sem kollektív szerződésben eltérni nem lehet.
 
  Természetesen a fenti szabályok betartása, betarthatósága a gyakorlatban nem feltétlenül vihető át, annak ellenére, hogy a munkáltató a munkavállalót a fenti kötelezettség megszegése esetén az általános szabályok alapján szankcionálhatja.
 
   A munkajogi jogkövetkezményeken túl az Mt. fenti szabálya különös jelentőséggel bír büntetőjogi szempontból is. A hatályos büntető törvénykönyv (Btk.) ugyanis alapesetben három évig terjedő szabadságvesztéssel rendeli büntetni azt, aki gazdálkodó szervezet részére vagy érdekében végzett tevékenységével kapcsolatban jogtalan előnyt kér, avagy a jogtalan előnyt vagy ennek ígéretét elfogadja, illetve a rá tekintettel harmadik személynek adott vagy ígért jogtalan előny kérőjével vagy elfogadójával egyetért (vesztegetés elfogadása).
 
   A hálapénz miatt számos értelmezés, álláspont fogalmazódott meg a közelmúltban a fenti tényállással összefüggésben. A polémia elsősorban a jogtalan előny kifejezés pontos értelmezése körül zajlik.
 
   Ehhez szolgálhat „adalékul” a fenti szabály, amely szerint a munkáltató előzetes jóváhagyása nélkül elfogadott hálapénz jogtalan előnynek minősülhet, hiszen jogszabály rendelkezése ellenére fogadja el azt az érintett orvos. Így – munkáltatói hozzájárulás hiányában – akár az előre nem ígért, az orvos és az ápoló által nem kért, utólag adott és elfogadott hálapénz esetében is felmerülhet a bűncselekmény elkövetése.
 
   A kérdés aktualitását jelzi, hogy a fenti tényállással kapcsolatban a „jogtalan előny” kifejezés értelmezése nem egyértelmű még a Legfőbb Ügyészség számára sem.
 
Forrás: munkajog.hu

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - A borravaló és a hálapénz munkajogi megítélése.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector