Startlaphoz Csatlakozz!

Magyar Telekom Önkéntes Program

Aki kirúgatja magát többletjuttatást kap

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. augusztus 14. csütörtök, 07:05

Szerdáig jelentkezhetnek a Magyar Telekom Önkéntes Programjába azok a dolgozók, akik vállalják, hogy önként távoznak a cégcsoporttól. Cserébe többletjuttatásban részesülnek. Újabb részletek a Nokia és a Telekom leépítéséről.

    Nagy port vert fel júliusban a bejelentés, hogy a Nokia bezárni készül komáromi gyárát, a M-Telekom pedig komoly leépítést hajt végre. Arról kértünk tájékoztatást a foglalkoztatáspolitikáért felelős szaktárcától, a Nemzetgazdasági Minisztériumtól, hogy hol tart a folyamat.

    A minisztérium tájékoztatása szerint egyelőre csak a csoportos létszámcsökkentésre vonatkozó szándék bejelentése történt meg mindkét vállalat esetében. A Nokia ezt július 17.-én tette meg a munkaügyi központ felé, a telekommunikációs cég pedig az előző hónap végén fordult a központhoz. A Nokia 1858 munkahely megszűnésére készül. Az NGM előzetes információkra alapozva azt közölte, hogy a leépítés több szakaszban valósul meg. A komáromi gyárban a dolgozói létszám harmada ráadásul szlovák állampolgár, akik nem a hazai álláskeresők állományát növelik.

    A Magyar Telekom országos leépítést hajt végre, ami 18 megyét, valamint a fővárost érinti. Összesen 844 munkavállalótól válnak meg, pontosabban ennyiről tettek már bejelentést a munkaügyi központok felé. A teljes leépítés mintegy 1700 embert fog érinteni, vagyis itt is hosszabb távon, több ütemben valósul meg a karcsúsítás. Jelentősebb létszámleépítés a cégcsoport közép-magyarországi régióban működő egységeinél várható.

    A legfontosabb az érintett dolgozóknak, hogy hogyan, hol tudnak minél gyorsabban elhelyezkedni. Komáromban jelenleg is folyik a konzultáció a munkáltató és az érdekképviseletek között. A munkaügyi központ részvételével koordinációs bizottság alakult a városban a leépítéssel kapcsolatos feladatok végrehajtására. A munkaügyi központ összegyűjtötte azon munkáltatók, illetve álláshelyek jegyzékét, ahol szóba jöhetnek a Nokia dolgozói. Ennek alapján a megyében mintegy 1000 ember tud új munkahelyet találni, további 500 pedig a megyén kívül. Az NGM-ben korábban arról is tájékoztatták a Figyelőt, hogy 70-80 munkaadó kínált már állást a nokiásoknak.

    A Magyar Telekom Önkéntes Programot indított, amely a Munka törvénykönyve, a kollektív szerződés valamint az egyéni munkaszerződés szerint járó juttatásokon felül egyszeri többletjuttatásban részesíti azokat a munkavállalókat, akik önként, saját elhatározásukból távoznak a cégcsoporttól. A program tehát várhatóan csökkenteni fogja az elbocsátásban érintett létszámot. A programba egyébként augusztus 13-ig, vagyis e hét szerdáig jelentkezhetnek a dolgozók.

    Az állam is próbál segíteni ebben a helyzetben. Az érintett dolgozók tájékoztatást kapnak aktuális állásajánlatokról, a munkaügyi központok foglalkoztatási és képzési támogatásairól, valamint munkavállalási és jogi tanácsadásban részesülhetnek. Ezen felül az OFA Válságkezelő Programja is rendelkezésükre áll.

Forrás: Figyelő.hu

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Aki kirúgatja magát többletjuttatást kap.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector