Startlaphoz Csatlakozz!

Brit statisztikai hivatal

Hatéves mélyponton a szigetország munkanélkülisége

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. augusztus 14. csütörtök, 10:15

Hatéves mélypontra süllyedt a brit munkanélküliségi ráta a júniussal végződött negyedévben, de ezt egyelőre nem kíséri érzékelhető bérnövekedés.

    A brit statisztikai hivatal (ONS) szerdai ismertetése szerint az előző negyedév végén 6,4 százalék volt a nyilvántartott álláskeresők aránya Nagy-Britanniában; ez 2008 óta a legalacsonyabb ráta. A májussal végződött három hónapban átlagosan 6,5 százalékos volt a munkanélküliség. Az állástalanok száma 132 ezerrel 2,08 millióra csökkent a második negyedévben.

    Az ONS ugyanakkor kimutatta azt is, hogy a prémiumok nélkül számolt alkalmazotti átlagkereset mindössze 0,6 százalékkal emelkedett éves összevetésben. Ez a legalacsonyabb éves béremelkedési ütem azóta, hogy a statisztikai hivatal 2001-ben elkezdte ennek az adatnak a rendszeres közlését. Az ONS szerint ebben szerepe lehetett annak is, hogy sok munkaadó - a munkavállalókkal egyetértésben - tavaly halasztotta a prémiumfizetést, megvárva, hogy a személyi jövedelemadó felső kulcsa 50 százalékról 45 százalékra csökkenjen. Ezt az adóintézkedést a brit kormány a tavaly áprilisban kezdődött pénzügyi évtől érvényesítette.

    Az egyik legnagyobb londoni gazdasági-pénzügyi elemzőház, a Capital Economics közgazdászai a szerdai adatismertetés utáni értékelésükben azonban úgy vélekedtek, hogy az új munkanélküliségi és bérnövekedési adatok - az állástalanok számának jelentős csökkenése ellenére is - a brit munkapiacon továbbra is meglévő munkaerőkínálati többletre utalnak. A ház szerint erre vall, hogy változatlanul jóval a hosszú távú átlag felett van a részmunkaidős, de teljes munkaidős állásra törekvő foglalkoztatottak, illetve a gazdaságilag inaktív, de munkát kereső felnőttek aránya.

    A cég elemzői szerint emiatt kétséges, hogy a bérnövekedés üteme a következő egy-két évben jelentősen gyorsulna és visszatérne a pénzügyi válság előtti szintekre. A Capital Economics szakértői szerint emiatt a Bank of England - a brit jegybank - várhatóan csak igen fokozatosan kezd hozzá jelenlegi ultraenyhe kamatpolitikájának normalizálásához.

    A Bank of England több mint öt éve, 2009 márciusa óta 0,5 százalékos történelmi mélyponton tartja alapkamatát. Ez abszolút mélységi rekord: az 1694-ben létrehozott brit jegybank az alapítás és a 0,5 százalékos alapkamat öt évvel ezelőtti elérése között eltelt 315 évben soha nem csökkentette 2 százalék alá irányadó kamatát.

    A munkanélküliségi ráta váratlanul gyors csökkenése miatt a Bank of England már az idei év elején monetáris iránymutatási gyakorlatának átalakítására kényszerült, alig fél évvel e gyakorlat meghonosítása után.

    Mark Carney, a BoE tavaly nyáron munkába állt kanadai kormányzója nem sokkal beiktatása után vezette be az előretekintő monetáris iránymutatás gyakorlatát, amelynek fő elemeként a munkanélküliségi rátát határozta meg, jóllehet érvényben maradt a brit jegybank inflációkövető politikája is. Az akkori új iránymutatási gyakorlat alapján kimondták, hogy a brit jegybank monetáris tanácsa addig nem veszi fontolóra a kamatemelést, amíg a brit munkanélküliségi ráta 7 százalék felett jár.

    Már az idei év elején látszott azonban, hogy az állástalanok aránya a BoE által vártnál sokkal hamarabb a meghatározott küszöbérték alá csökken, ezért Carney februárban bejelentette, hogy a monetáris iránymutatás hangsúlya áthelyeződik a brit reálgazdaságban meglévő negatív kibocsátási rés - vagyis a recessziós években felhalmozódott kihasználatlan kapacitástöbblet - figyelemmel kísérésére, és a pénzügypolitikát e mérőszám összetevőinek alakulása határozza majd meg.

    A monetáris iránymutatást azért kellett gyors döntéssel átalakítani, mert a Bank of England nem akart olyan piaci várakozásokat kelteni, hogy a munkanélküliség csökkenése rövid időn belül kamatemeléshez vezethet.

Forrás: Napi.hu

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Hatéves mélyponton a szigetország munkanélkülisége.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector