Startlaphoz Csatlakozz!

Mit érdemes betartani?

Így lehet sikeres az első munkahelyén

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. augusztus 18. hétfő, 18:15

Magabiztosság, a visszautasítás elfogadása, tenni akarás, szervezettség – ezek azok a pontok, melyeket érdemes betartani az első munkahelyre érkező fiataloknak.
 
    A Business Insider összeszedett pár tippet arra vonatkozóan, hogyan is tudnak a huszonévesek első munkahelyükön kitűnni, sikeresek lenni.

    Például úgy, hogy magabiztosnak kell lenni, ehhez ugyanakkor gyakorlat kell: meg kell barátkozni a kudarccal, tanulni kell belőle és előnyünkre kell fordítani. Fontos az is, hogy szokjunk hozzá ahhoz, hogy visszautasítanak minket: ötleteink, felvetéseink sokszor nem jutnak át a főnökünk szűrőjén, de érdemes ezekből is tanulni. A listán szerepel egy olyan kitétel is, hogy ha nem vagyunk megelégedve a munkánkkal, akkor tegyünk azért, hogy ez megváltozzon, ne törődjünk bele. A lehetőségek általában soha nem pottyannak az ölünkbe, nekünk is tennünk kell értük.

    Ne vegyük személyesre a dolgokat: ha kritikával illetnek minket, azt a munkánkra kell értenünk és nem magunkra. Fontos az is, hogy betartsuk az e-mail etikettet, maradjunk mindig professzionálisak. Ne válaszoljunk úgy a kérésekre, kérdésekre, hogy nem tudjuk megcsinálni, illetve nem tudjuk. Ne adjuk fel, próbáljunk megoldást találni a felvetődött problémákra, kérjünk segítséget. A fentiek mellett maradjunk szervezettek: legyen rend az asztalunkon, frissítsük rendszeresen a naptárunkat, így semmi felett sem tudunk elsiklani. Nincs is rosszabb ugyanis annál, ha egy ilyen szervezési hiba miatt maradunk le egy fontos dologról, határidőről.

    A további tippekről ide kattintva lehet olvasni.

Forrás: HVG.hu

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Így lehet sikeres az első munkahelyén.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector