Szükség van-e annyi szakra?
Felsőoktatási szakok szűnhetnek meg
Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. augusztus 20. szerda, 16:26
Közzétéve: 2014. augusztus 20. szerda, 16:26
A felsőoktatásért felelős államtitkár szerint "megkérdőjelezhető, hogy szükség van-e annyi szakra a felsőoktatásban, mint jelenleg". A szakpolitikus a győri Széchenyi István Egyetem vezetőivel tárgyalt kedden - írja az edupress.hu a kisalfold.hu-ra hivatkozva.
A megbeszélés után tartott sajtóbeszélgetésen az államtitkár elmondta: az új felsőoktatási stratégiát október végére elkészítik, utána a kormány elé terjesztik, az előkészítő folyamat részeként pedig Palkovics László sorra felkeresi az intézményeket - írja az edupress.hu a kisalfold.hu-ra hivatkozva.
A politikus szerint az állami egyetemek és főiskolák számát átszervezéssel, összevonással akkor lehet csökkenteni, ha a lépés eredményeként jobban működő rendszer jön létre. "Megszüntetni viszont nem szabad. Úgy látjuk, hogy egy kis intézmény is működtethető jól, akár ötszáz hallgatóval" - nyilatkozta a kisalfold.hu-nak.
"Átestünk a ló túlsó oldalára. A tavalyi felvételi tájékoztató alapján 10 800 helyre jelentkezhettek a diákok. Megkérdőjelezhető, hogy szükség van ekkora képzési portfólióra. Sok tényező vezetett a szaktúlburjánzáshoz, amit egyrészt nem tudunk finanszírozni, mert nincs annyi oktatónk, infrastruktúránk, másrészt a hallgatók sem tudják átlátni" - jelentette ki Palkovics László.
Az államtitkár arról is beszélt, hogy a soproni székhelyű Nyugat-magyarországi Egyetem, a győri Széchenyi-egyetem, a veszprémi Pannon Egyetem és a Budapesti Gazdasági Főiskola rektoraival két hét múlva egyeztetnek majd arról, hogy képzéseik valóban optimálisan vannak-e szervezve.
"Az egyik lehetséges kimenetel, hogy átalakítjuk azt a képzési portfóliót, ami most jelentős mértékben átfedi egymást. Az intézmények egymástól vesznek el hallgatókat, ha ugyanazt a szakmát négy helyen oktatják. Ennek sok értelme nincs. Egyetemek átalakítása, karok ide-oda helyezése ugyanakkor mindig annak a függvénye, hogy a későbbi működőképesség szempontjából a változtatás jobb lesz-e vagy sem" - fogalmazott Palkovics László.
Az államtitkár szólt arról is, hogy a magyar felsőoktatás nincs rossz állapotban, de vannak benne jól és rosszul működő intézmények. Szerinte az nem megy, hogy az utóbbiak az előbbiek rovására kapnak támogatást. "Minden intézménynek a saját kezébe kell vennie az ügyeit, nem a kormányzatra várnia" - hangsúlyozta a szakpolitikus.
Forrás: Napi.hu