Startlaphoz Csatlakozz!

Megindult egyfajta fellendülés

A reálbérek és a fogyasztás további növekedésére számít az elemző

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. augusztus 23. szombat, 08:54

Az alacsony inflációnak köszönhetően folytatódhat a reálbér-növekedés Magyarországon, ami támogatja a fogyasztás bővülését az idei évben – mondta az MTI által megkérdezett elemző pénteken.

    A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteki közlése szerint a bruttó átlagkeresetek 3, a nettó átlagkeresetek szintén 3 százalékkal haladták meg az idén január-júniusban az egy évvel korábbit. A teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete elérte a 235 000 forintot.

    A Nemzetgazdasági Minisztérium az adatokhoz fűzött kommentárjában tájékoztatott, hogy az idei első félévben a közfoglalkoztatás bővülésének figyelembevételével 3,1 százalékkal, anélkül számítva 5,8 százalékkal növekedtek a reálkeresetek nemzetgazdasági szinten, családi kedvezmény nélkül. Az emelkedés valamennyi szférában megfigyelhető volt, előzetes becslések szerint a családi kedvezmények idei kiterjesztése mindezeken felül átlagosan további mintegy 0,8 százalékos reálkereset növekedést generált.

    A tárca a reálbérek további emelkedésére, ezáltal pedig a fogyasztás bővülésére és 3,1 százalékot meghaladó gazdasági növekedésre számít.

    Nyeste Orsolya, az Erste Bank Hungary elemzője szerint az átlagkeresetek a várakozásoknak megfelelően alakultak, az adatok tükrözik a gazdaság jelenlegi helyzetét, miszerint megindult egyfajta fellendülés.

    Hozzátette: a nagyon alacsony inflációnak köszönhetően a reálbérek is emelkedtek az elmúlt hónapokban. Ez a növekvő trend az év további részében is folytatódik, mivel a jegybank, júniusi jelentése alapján továbbra is nullához közeli inflációra számít. Az elemző hangsúlyozta, hogy árbérspirál – munkapiaci túlkereslet következtében fellépő gyorsuló infláció – kialakulásától nem kell tartani.

    A versenyszektorban a foglalkoztatottság bővülése, a munkaerőpiac javulása várható, ami a gazdasági növekedéssel és az alacsony inflációval együtt a fogyasztás bővülését eredményezheti az idén – mondta a szakértő.

- MTI -

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - A reálbérek és a fogyasztás további növekedésére számít az elemző.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector