Startlaphoz Csatlakozz!

Eredménytelen működés

Felesleges központosítás

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. augusztus 24. vasárnap, 07:32

Fontolgatja a kormány, hogy rendkívül eredménytelen működésük miatt megszünteti az állami egészségügyi és oktatási háttérintézményeket: a Gyemszit és a Kliket. Az ágazatokat pedig teljesen a kormányhivatalok alá rendelnék. Pedig éppen az erőltetett, gyors, át nem gondolt államosítás okozta a problémákat.

    Akár az iskolák fenntartójának számító Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik), valamint a kórházak állami felügyelő szerve, a Gyemszi is a kormányhivatalokhoz kerülhet a jelenleg zajló szakmai előkészítő munka eredményeként - mondta még múlt héten György István az Inforádióban. A budapesti kormányhivatal vezetője egyben cáfolta, hogy született volna kormánydöntés az ügyben. Az viszont elismerte: "komoly szakmai előkészítő munka" zajlik, amelynek "lehet az a vége, hogy az intézményi struktúrában lesz és az is lehet, hogy nem lesz változás".

    A jelenleg is zajló folyamatok azonban egy irányba mutatnak, vagyis az egészségügy, de leginkább az oktatás teljes központosítása felé, amellyel befejeződhet a 2012-ben megindult államosítási folyamat. A kérdés az, hogy miért kellett óriási költségvetési ráfordítással létrehozni azokat a háttérintézményeket, amelyeket most megszüntetni készül a kabinet.

    Az Emberi Erőforrások Minisztériuma alá rendelt Klik a 2013 január elsejével az állami fenntartásba - a 3000 fősnél kisebb településeken állami működtetésbe is - vett önkormányzati oktatási intézmények irányításáért felel. Legfontosabb feladata a pedagógusok munkáltatói szerepének ellátása, például a bérek számfejtése és kifizetése, valamint a dologi kiadások finanszírozása. A Klik-bürokrácia, a megyei és tankerületi igazgatóságok fenntartását az állam az önkormányzatoktól elvont adó-, és illetékbevételekkel finanszírozta, de a számításba több szinten is hiba csúszott. Szabó Balázs miniszteri biztos 2013-as jelentése 2014 végére 50 milliárdos hiányt jósol a Klik-nél.

    A hiány jelentős része éppen abból adódik, hogy a túlméretezett, feladatára nem eléggé felkészült szervezet nem tudott ésszerűen gazdálkodni. Például a vizsgálat idején még mindig nem volt pontos kimutatás a Klik-vezetés kezében a közoktatásban dolgozó tanárok létszámáról, holott mind a 120 ezer pedagógus bérét a szervezetnek kell fizetnie. Az intézményfenntartó még az alá rendelt iskolák közbeszerzéseit sem tudta egységesen intézni, holott így egyszerre, nagy tételben vásárolva lényegesen olcsóbban szerezhették volna be a különböző eszközöket. Ehelyett a saját költségvetéssel már nem rendelkező iskolák arra kényszerültek, hogy a legkisebb tételű beszerzéseknél is a tankerületi igazgatóságoknál kuncsorogjanak készpénzért.

    A problémákra az Orbán-kormány egyelőre csak két megoldást talált. Nyár elején leváltották a Klik elnökét, Marekné Pintér Arankát, valamint a költségvetési zárolásokból mintegy 20 milliárd forintot utaltak át az intézményfenntartónak. Egyébként a szintén katasztrofális eredményességgel működő állami kórházfenntartó, a Gyemszi a közelmúltban szintén 14 milliárd forint "gyorssegélyt" kapott a kormánytól.

    A rossz tapasztalatok ellenére az Orbán-kabinet mégsem az államosítási "láz" mérséklésében, hanem annak továbbhevítésében látja a megoldást szinte minden ágazatban. A szakiskolák és a szakközépiskolák fenntartását legkésőbb 2015 szeptemberére már biztosan átveszi a Kliktől a Nemzetgazdasági Minisztérium háttérintézménye, a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal. A tankönykiadás államosításának folyamata idén év elejétől indult el; egy kormányhatározat a közelmúltban az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) hatáskörébe utalta az állam által megvásárolt két tankönyvkiadó, az Apáczai Kiadó és a Nemzedékek Tudása Tankönykiadó által ellátott kiadói feladatokat.

Forrás: Molnár Richárd, Népszava

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Felesleges központosítás .
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector