Startlaphoz Csatlakozz!

Ahol egyébként is problémás a helyzet

37 ezer dolgozó tűnt el idén egy ágazatból

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. augusztus 24. vasárnap, 13:48

A legfrissebb adatok szerint 37 ezerrel dolgoztak kevesebben júniusban, mint májusban az egyik nemzetgazdasági ágazatban. Ott, ahol egyébként is meglehetősen problémás a helyzet - többek között a fizetésekkel összefüggésben is.

    A Központi Statisztikai Hivatal adatai júniusra vonatkozó adatai szerint a humán-, egészségügyi, szociális ellátás területén majdnem idei mélypontján van az alkalmazottak létszáma. És mindezt ráadásul úgy, hogy a létszám áprilisról májusra még 42 ezer fővel meg is ugrott. A statisztika szerint ugyanis 317 600-an álltak alkalmazásban az ágazatban működő legalább 5 főt foglalkoztató cégeknél. Viszont ez még mindig 4,2 százalékkal meghaladja az egy évvel ezelőtti állapotot.

    Idén hasonlóan nagymértékű létszámcsökkenésre egyébként nem volt példa más ágazatban. A fent említett után a legnagyobb "munkaerő-csökkenést" a számítógép, elektronikai, optikai termék gyártás ágazat regisztrálta, ám itt is "mindössze" 1900 fővel esett vissza egy félév alatt a dolgozók száma. A szektor zsugorodását ugyanakkor jól jelzi, hogy ez 15,8 százalékkal kevesebb dolgozót jelent az egy évvel ezelőtti állapothoz képest. Ráadásul idén hónapról hónapra hasonló mértékű éves bázisú elmaradások mutatkoznak.

    Ezzel szemben a legtöbb munkaerőt az adminisztratív és szolgáltatást támogató tevékenység vette fel az idei első félévben, ahol a 158 ezer fős júniusi létszá 9600-zal magasabb az év elejinél.

Kedvező alapfolyamatok

    Júniusban egyébként - részben az ismét bővülő közfoglalkoztatásnak is köszönhetően - tovább nőtt az alkalmazottak létszáma nemzetgazdasági szinten és a verseny- és közszférában is. Országos átlagban 2,8 millió alkalmazott volt, ami 93 ezerrel magasabb az egy évvel korábbinál, ezen belül a versenyszférában 56, a közszférában pedig 30 ezres volt az éves növekedés mértéke.



    A piaci vállalatoknál, vagyis a versenyszférában a júniusra közölt 1,877 millió fő egyébként kisebb rekordnak is számít, hiszen utoljára 2009 januárjában dolgoztak ennél többen. Az emelkedés pedig folyamatos, vagyis ha a trend a jövőben is töretlen marad, hamarosan elérhetjük a válság előtti alkalmazotti létszámot a legalább öt főt foglalkoztató magánszférában működő cégeknél.



    A közfoglalkoztatottak száma egyébként a májusi 98,8 ezer főről 153,6 ezerre ugrott. A növekedés pedig tovább fog folytatódni, hiszen kormányzati célként a havi átlag 200 ezer ember foglalkoztatása fogalmazódott meg.

Csökkentek a nettók júniusban

    Ami a béreket illeti, míg a versenyszférában a havi rendszeres, prémiumok nélküli bruttó bérek lényegében harmadik hónapja változatlanok, a közszféra és ebből fakadóan a nemzetgazdasági átlagot is a megnövekedett közmunkások húzzák le. Fizetésük ugyanis még a minimálbérnél is kevesebb, ami rontja a statisztikát. Így a nettók is havi szinten mérséklődést mutattak: országos átlagban 155,6 ezer forintból gazdálkodhattak a dolgozók, míg a versenyszférában ez az összeg 163,5 ezer, a közszférában pedig 140,4 ezer forint. Ugyanakkor ezek még továbbra is magasabb összeget jelentenek, mint egy évvel ezelőtt.



    Mivel júniusra a KSH 0,3 százalékos deflációt regisztrált, folytatódott a reálbérek növekedése is. Nemzetgazdasági szinten 4, a versenyszférában 5,1, a közszférában pedig 1,7 százalékkal ért többet az idén júniusban hazavitt fizetés, mint egy évvel ezelőtt.



Forrás: mfor.hu

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - 37 ezer dolgozó tűnt el idén egy ágazatból.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector