A juhász és az egyetem

Juhászképzés indul ősszel három magyar egyetemen. A résztvevők egyebek között fajtaismeretet, szaporítást, takarmányozást, jogi ismereteket hallgathatnak, ha kifizetik a 125 ezer forintos tandíjat – írja az Origo.

  Gondjuk nincsen, hű kutyájuk vigyázza a nyájat, ők a botjukra támaszkodnak, vagy éppen vígan heverésznek az árnyékban, és népművészeti tárgyakat farigcsálnak – nem volt egy nagy merítés, de a megkérdezettek szerint valami ilyen kép él bennünk a juhászokról. Ehhez képest viccesnek tűnhet, hogy egyetemi képzést indítanak nekik. Márpedig indítanak, méghozzá ősztől, erről a debreceni farmerexpón írtak alá a héten megállapodást a helyi, a kaposvári és szegedi egyetemek, valamint a Magyar Juh- és Kecsketenyésztő Szövetség (MJKSZ) képviselői.
 
Hétezer tenyészet
 
   Az MJKSZ ügyvezető igazgatójától, Hajduk Pétertől azt is megtudtuk, ez nem „igazi” egyetemi, hanem felnőttképzés, gyakorló juhászok számára. A képzés nyolcvan óra lesz, nyolc elméleti oktatási napból és két nap gyakorlatból áll majd. A hallgatóknak olyan tantárgyai lesznek, mint a juhágazat közgazdasági, mezőgazdasági, környezetvédelmi jelentősége, legelőgazdálkodás, állategészségügy.
 
   Az országban jelenleg mintegy hétezer juhtenyészet működik, ezekben a családtagokat is beleszámítva körülbelül húszezer ember dolgozik – mondta Hajduk Péter. A juhászok iskolai végzettségéről felmérés nem készült, de döntő többségében középfokú vagy képzettség nélküli emberek végzik a munkát.
 
   A bevezetőben említett sztereotip kép, ha igaz is volt, a szocializmus idejének jellemzője, amikor a juhászok a téeszek alkalmazottai voltak. A rendszerváltás után a birkatenyészetek 96 százaléka magántulajdonba került, a munka azóta családi gazdaságokban folyik. „Míg régen a juhász valóban csak legeltetett és ellátta a rábízott állatokat, ma már minden szakmai ismerettel rendelkeznie kell, a fajtahasználattól a piaci lehetőségeken át a takarmánytermesztésig” – emlékeztetett Hajduk Péter.
 
Iskolában tanulni
 
    Papp Imre és a fia, Zsolt Tószeg mellett, a Szapáry tanyán gazdálkodik. Hatszáz birkájuk van (ami közepes állománynak mondható). Nehezen találjuk meg a tanyát, az utolsó kilométereken épp hogy nem akad el az autónk.
 
   Az apa a takaros ház konyhájában ültet le bennünket, és frissítővel kínál. Mint mondja, régen a juhászatot nem kellett és nem is lehetett iskolában tanulni. Az utolsó évszázadban modernizálódott a szakma, előtte nem volt új a nap alatt, minden ment a hagyományok szerint. Most már az embernek képeznie kell magát, akár autodidakta módon is – teszi hozzá a fia. Az önképzés azt jelenti, hogy a juhász expókra jár, aztán ha ott lát valami érdekeset, akkor megveszi, vagy lemásolja. Vannak még mintatelepek is, ott is sokat tanulhat az ember.   Papp Imre mezőgazdasági szakközépiskolát végzett, aztán juhtenyésztő technikus lett. Sokat számított az a tudás, amit az apjától, nagyapjától szerzett, meg amit a maga kárán tanult. Mint mondja, a kollégákra nem nagyon jellemző, hogy hasonló végzettségük lenne. A gyomaendrődi Bethlen Gábor Szakképző Iskolában mintegy negyedszázadon keresztül volt juhászszakmunkás-képzés, de megszűnt az érdektelenség miatt.
 
Szakmai nehézségek
 
   Közben kihajt a gazda a közeli rétre, Betyár, a sinkakutya teszi a dolgát, Zsuzsi a szamár legel kicsit, aztán komótosan elballag az egyik épülethez. Egy ló lakik ott, vele szokott bandázni, ha a nyáj a tanya közelében legel.
 
  Az egyetemeken ősztől kezdődő képzésről az idősebbik juhász azt mondja, ha valakinek szakmai nehézségei vannak, akkor ott az alapokkal van baj, arra kéne a hangsúlyt fektetni a képzésben. „Nekem a nagyapám azt mondta annak idején, hogy a juhásznak is csak egy élete van, és egy élet nem elég ahhoz, hogy a juhászatot megtanulja. Mert mindig változik valami, és ezért mindig tanulni kell.” A második világháború előtt szigorú elvárásokat támasztottak a juhászokkal szemben, legeltetési bizottságok döntöttek arról, milyen felkészültséggel lehet valaki juhász – teszi hozzá.
 
   Papp Zsolt apai ágon hetedik generációs juhász, legalábbis eddig tudják visszavezetni. „Nagyapám 97 évesen halt meg – mondja az apja, a hatodik generáció képviselője –, amikor én kezdtem, még kiballagott velem a legelőre. Igaz, hogy görbe bottal, de a maga módján szépen elballagott utánunk. Rajta kívül két öreg juhásztól – apámtól és az öcsém keresztapjától - tanultam a juhászkodást” - emlékezik.
 
Szakács, ökogazdász
 
   Zsolt (eredeti szakmája szakács, aztán ökogazdász képesítést is szerzett) szerint nagy előrelépés lenne, ha az állami támogatásokat fel lehetne használni a most induló képzés finanszírozására, illetve ha vissza lehetne igényelni a tanfolyam árát, mert saját zsebből kevesen tudják majd kifizetni a 100-125 ezer forintos tandíjat (előbbi összeget a juhtartók szövetségének tagjai fizetik). Ígéret van rá, „de még nagyon az elején vagyunk a dolognak”. Ők mindenesetre nem jelentkeznek az oktatásra, ami érthető is, túlképzettnek számítanak az átlaghoz képest.
 
   „Beszéltem több gazdával is – mondja Zsolt -, szerintük ez mindig is szakmunkás- vagy maximum szakközépiskolás-szintű képzés volt, ezért aztán szkeptikusak, mert hát mit keres egy egyetemen? Azt a részét kevésbé értik a dolognak, hogy nem diplomát adó formáról, hanem továbbképzésről van szó, az egyetem ez esetben nem hívószó, hanem visszatartó ereje van. Pedig az ötlet jó, aki nem ért a szakmához, annak aranyat érne a tanfolyam” – teszi hozzá.
 
Állatkertet csináltak
 
   Sebők Mihály törzstenyésztő, bemutató mintatelepe van Törtel mellett. Ő sem felel meg a fejünkben élő juhászképnek: az irodájában fogad, a falakon, vitrinekben díjak, egy asztalon monitor, ami a telepen elhelyezett kamerák képét mutatja.
 
   „Ezt már régebben kellett volna – mondja az induló képzésről. Régen a juhász jól értett a szakmájához, viszont a rendszerváltás óta kicsit ellaposodott a dolog, ez meg is látszik a bárányszaporulatban, ami országosan visszaesett. Ehhez hozzájárul az is, hogy sokan állatkertet csináltak a gazdaságukból, össze-vissza keresztezik a fajtákat” – teszi hozzá. Vannak olyan juhtartók, akik 70-80 százalékos szaporulatot érnek el, ami takarmányozási, gondozási problémának tudható be, pedig genetikusan benne van – legalábbis a magyar merinóban - a 140-150 százalék is. (Ezt úgy kell érteni, hogy száz birka 140-150 juhot ellik.) Az 1300 jószággal rendelkező juhász szerint sokan csak azért tartanak birkát, hogy fölvegyék a támogatást a legelő után. Úgy gondolja, a gazdák 40 százaléka nem használja ki a tenyésztésben rejlő lehetőségeket. „Ez egy ördögi kör: sok juhász nem tudja jól csinálni a dolgát, mert nem ért hozzá, ezért aztán nincsen annyi pénze, hogy elmenjen a képzésre.” Sebők szerint a jól képzett juhászok aránya úgy tíz százalék lehet.
 
  Egy másik pásztor így summázta a helyzetet: „a juhászokkal nehéz boldogulni, mert nagyon a saját fejük után mennek. Nem tudják elviselni, hogy nyakkendős emberek magyarázzák meg nekik, mit, hogyan kell csinálni."
 
   Hazafelé még megállunk Kőröstetétlenen. Nem irigylem azokat a korhelyeket, akiknek mondjuk a közeli Jászkarajenőről érkezve a huszadik nagyfröccs után kell bediktálniuk a taxisnak a céltelepülés nevét, bár ez igaz azokra a kőröstetétleniekre is, akik Jászkarajenőre indulnak. Én a helyükben inkább ledőlnék az árokparton. Mindenesetre a finoman szólva is eklektikus nevű kőröstetétleni Barna-Bár & Étteremben isteni birkapörköltet eszünk.

   Otthon, a szerkesztőségben ér a hír, hogy Hajduk Péter a megállapodás aláírása után az MTI-nek azt mondta, szeptembertől összesen száz juhász kezdi meg a képzést az egyetemeken. És hogy további juhászok jelentkezését várják a további tanfolyamokra.
 

Forrs: origo