Startlaphoz Csatlakozz!

A tartalékot éli föl a HM Tűzkév

Még nem dőlt el, megmaradnak-e a kéményseprők munkahelyei

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. augusztus 27. szerda, 10:12

 Leépítésekbe kezdett, s a tartalékot éli föl a HM Tűzkév. A kéményseprő vállalat Heves megyében még kitart, de októberre elfogyhatnak tartalékaik, szakembereik – írja a heol.hu.
 
Ha nem kap segítséget, még a fűtési szezon kezdete előtt befejezheti tevékenységét a Heves Megyei Tüzeléstechnikai és Kéményseprő Vállalkozó Kft. (HM Tűzkév Kft.). Mint arról korábban beszámoltunk, a hazai kéményseprő-ipari cégek lehetetlen helyzetbe kerültek a rezsicsökkentés, valamint a vegyestüzelésű kémények ritkább tisztítása miatt. Emiatt hét megyében, köztük Hevesben is megszűnhet a szolgáltatás.

    – Információim szerint Hajdú-Biharban a szolgáltató már fölmondta a megyét, s Jász-Nagykun-Szolnokban is a végelszámolás felé halad a cég. A kisebb szervezetek beolvadtak a nagyobb vállalatokba. Hevesben a jelenlegi jogszabályi környezet miatt a teljes gazdasági ellehetetlenülés felé tartunk, az elmúlt években a fejlesztésekre félretett tartalékainkat éljük föl, de bízom abban, hogy a megye ellátásáért felelő egri önkormányzattal találunk megoldást. Azonban – ahogyan a város polgármestere mondta – ők is a kormányzati döntéseknek vannak alárendelve, ez pedig várat magára. Talán az önkormányzati választást követően megszülethet – mondta Marosvölgyi György, a HM Tűzkév Kft. ügyvezetője.

   A cégvezető szerint pozitív jel, hogy a tevékenység fenntartására egyértelmű a szándék, ennek mikéntje azonban még kérdéses. Bízik abban, hogy a hónap végéig lezárják a tárgyalásokat az önkormányzat szerepvállalásáról. Az igazgató elárulta, már leépítések is voltak a vállalatnál – így nem maradt tartalék a bevezetendő plusz feladatok elvégzésére –, de a lakossági együttműködés ad nekik erőt ahhoz, hogy utolsó lehetőségükig végezzék tevékenységüket.

    A katasztrófavédelem kijelölheti őket szolgáltatónak, ha arra kerül a sor, ám pluszforrást nem rendeltek hozzá. Ezért a díjért, ha tudnák, végeznék a feladatot, de így kijelöltként sem volnának képesek ellátni. A szabályváltozások bedöntik a társaságot.

   – A katasztrófavédelem feladatait a kéményseprő-ipari közszolgáltató átmeneti kijelölése esetén egy kormányrendelet határozza meg. Amennyiben a megyében vagy az adott városban működő kéményseprő cég felmondja a szerződést, akkor az ellátásáért felelős önkormányzatnak haladéktalanul, de legfeljebb a kontraktus megszűnését követő három napon belül értesítenie kell az illetékes megyei igazgatóságot, ha a közszolgáltatást nem tudja biztosítani – tudtuk meg Antal Erikától, megyei katasztrófavédelmi szóvivőtől.
A bejelentést követően tizenöt napon belül az igazgatóság a kéményseprő-ipari közszolgáltatás végzésére jogosult vállalkozások közül közérdekű szolgáltatót választ ki az átmeneti ellátásra. Erre elsődlegesen az önkéntesen kötelezettséget vállaló közszolgáltató jelölhető ki.

   Amennyiben nincs olyan más településen működő közszolgáltató, amely az átmeneti ellátást önkéntesen vállalná, és más nem jelölhető ki, úgy erre kiválasztható az a közszolgáltató, amely az adott településen azt megelőzően a közszolgáltatást biztosította. A kijelölés az új közszolgáltatási szerződés megkötéséig, de legfeljebb kilenc hónapos időtartamra történhet. A kijelölés egy alkalommal, legfeljebb három hónappal meghosszabbítható.
Amennyiben az átmeneti ellátás teljesítésének elmaradása a közérdekű szolgáltatónak felróható, el kell rendelni a kijelölésről szóló határozat végrehajtását, s eljárási bírságot is kiszabhatnak. A szóvivő hozzátette: mindezidáig a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatósághoz szerződés felmondásáról szóló hivatalos bejelentés nem érkezett.

Az egriek tájékoztatták a Belügyminisztériumot

   A Belügyminisztériumot a tárca kezdeményezésére személyesen és írásban is tájékoztatta a kialakult helyzetről az egri polgármesteri hivatal. – Ezt követően részletes tájékoztatást kértünk a HM Tűzkévtől arról, hogy milyen intézkedéseket tett a cég az elmúlt időszakban, hogyan alkalmazkodott az új szabályozáshoz, amelynek eredményeképpen csökkent a bevétele – válaszolt kérdésünkre Zentai László, az egri önkormányzat médiareferense. A kapcsolatfelvételt követően beérkezett részletes információkat és a vállalat vagyoni helyzetét értékelve továbbra is keresik a feladat ellátását biztosító megoldást.
 
Forrás: heol.hu

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Még nem dőlt el, megmaradnak-e a kéményseprők munkahelyei.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector