Startlaphoz Csatlakozz!

A tanárok, orvosok újra közalkalmazottak lettek

290 ezer fővel nőtt a költségvetési szerveknél foglalkoztatottak száma

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. szeptember 02. kedd, 10:22
 
Négy év alatt 290 ezer fővel nőtt a költségvetési szerveknél foglalkoztatottak száma. A növekedés mértéke meghökkentő, ugyanis nem csak a tanárok, orvosok lettek két évtized után újra közalkalmazottak, hanem sok minisztériumban is nőtt a létszám.

  A költségvetési intézményeknél tavaly átlagosan 573,6 ezeren dolgoztak, miközben a kormányváltás előtti utolsó évben, 2009-ben a központi közigazgatásban alkalmazottak létszáma 282,7 ezer fő volt - többek között ez derül ki a parlamentnek a napokban benyújtott 2013-as költségvetés elszámolásából, illetve a korábbi évek zárszámadásainak összevetésből. Az elmúlt négy évben a Orbán-kormány viszonya a közigazgatáshoz teljességében megváltozott: míg baloldali elődei konzervatív-liberális gazdaságpolitikát követtek ezen a téren, vagyis inkább az adminisztráció egyszerűsítésre, a kisebb/olcsóbb államra helyzeték a hangsúlyt, addig a 2010 után megalakult Orbán-kormány az erős állam mellett tette le a voksát. Ez a retorikai irányváltás meglátszik a közigazgatásban dolgozók felduzzadásban is, amely tetemes volt, miközben minőségi változáson is átment a közigazgatás.
 
   Az elmúlt négy évben teljesen átrajzolódott a közigazgatás képe, hiszen a komplett egészségügyi és oktatási szféra az önkormányzatoktól a költségvetéshez, azaz a kormányhoz került, illetve  megalakultak a kormányablakok is. 2013-ban zajlott le az egészségügy és az oktatás kvázi „államosítása”: megalakult a Klebelsberg Intézményfenntartó, amely az önkormányzati közoktatás túlnyomó többségét átvette és hasonló folyamat zajlott le az egészségügyben is - így nőhetett például 252,9 ezer fővel az Emberi Erőforrás Minisztérium által foglalkoztatottak száma négy év alatt.
 
  Ezekkel a lépésekkel nem nőtt az állam súlya a munkaerőpiacon, hisz az önkormányzatoknál dolgozó tanárok ugyanúgy közalkalmazottak voltak, mint most amikor a munkáltatójuk a
   Klebelsberg Intézményfenntartó. (Ezektől az intézkedésektől, átszervezésektől függetlenül nőtt az állam súlya a foglalkoztatásban - de ez a közfoglakoztatás következménye.)
 
A változások számokban
 
  A 2009-es, 2010-es és a tavalyi adatok összevetésből kiderül, hogy alig van olyan minisztérium vagy minisztériumi státuszú szervezet, ahol érdemben csökkent volna a létszám. Az agrártárcánál látványos, ám látszólagos, hogy az elmúlt négy évben összességében csökkent az állományi létszám, hiszen ez a vízügy 2012-es kiszervezésből fakad - ekkor mintegy 9000 közalkalmazott, köztisztviselő került a belügyi tárcához.
 
  Ugyanakkor a 2013-as legfrissebb számokból már az is látható, hogy a tavaly az agrártárcához újabb közalkalmazottak kerültek, amikor is a minisztériumhoz visszakerültek a mezőgazdasági szakoktatási intézmények - azokkal együtt pedig 3830 tanár és más közalkalmazott. (A szakoktatás újabb átszervezésre vár, ugyanis a következő lépésként a nem mezőgazdasági szakoktatás felügyeletet kerül a nemzetgazdasági tárcához a közeljövőben - erről az elmúlt hetekben döntött a kormány.)
 
   Hasonló a helyzet a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) esetében - ugyanis míg 2009-ben 35,1 ezer fő tartozott a tárcához, ma már alig hatezer fő dolgozik az NGM-ben és a háttérintézményeknél. A folyamat itt is összetett: előbb lezajlott a Vám- és Pénzügyőrság és az adóhivatal (APEH/NAV) összevonása, majd a Nemzeti Adó és Vámhivatal költségvetési értelemben kikerült az NGM-ből.
 
   Megfeleződött Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) is, ami a kormányablakok megalakulásával van összefüggésben, ugyanis a Nemzeti Közlekedési Hatóság ügyintézői a kormányablakokhoz kerültek. A kormányablakok, kormányhivatalok a közigazgatási tárcához tartoznak, ez tükröződik a KIM létszámának emelkedésben és más költségvetési szervek, mint például a társadalombiztosítási alapoknál foglalkoztattak létszámának csökkenésében.
 
   A több éven átnyúló összehasonlítások szerint egyetlen tárcánál zajlott le érdemi létszámcsökkentés - ez a Külügyminisztérium, ahol 2009-ben 2500-an tavaly viszont már csak 1800-an tevékenykedtek. A külügy átmenetileg ráadásul hízott is, hisz 2010-2012 között a diplomácia alárendeltségében működött a hírszerzésért felelős Információs Hivatal is - ám ez végül a Miniszterelnökséghez került.
 
Akik nőttek
 
   A Miniszterelnökséggel el is érkeztünk az egyik leggyorsabban növekvő intézményhez, ugyanis 2009-ben a Miniszterelnöki Hivatal környezetében 2440 fő dolgozott - többek között ide tartoztak a polgári nemzetbiztonsági szakszolgálatok. A 2010-es kormányváltáskor az összes háttérintézményt szétszórták a tárcák között, így az újonnan megalakult Miniszterelnökség alig száz fővel indult, azonban tavaly már legalább 1378-an dolgoztak. A 2013-as zárszámadás ugyan csak 757 főről ad számot, ám a részletekből kiderül, hogy a csökkenés látszólagos, egyszerűen a 2013-as statisztikákban nem tüntették fel az Információs Hivatal munkatársainak számát - miközben 2012-es bázisban még szerepeltek. Vagyis egyáltalán nem csökkent Miniszterelnökségi fejezetet létszáma sem tavaly, sőt az Információs Hivatalnál rég látott költekezésekbe és fejlesztésekbe kezdett. A hírszerzésnél eszerint 2012-ben 621-en dolgoztak - a tavalyi létszám ennél némileg magasabb lehetett.
 
   A legnagyobb hízókúrán mindezek ellenére az EMMI és a kormányablakokat magába olvasztó Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) esett át. Az utóbbi arányaiban, az EMMI létszámában nőtt a legnagyobb mértékben: az emberi erőforrás tárcához került az közoktatás 128 ezer alkalmazottja, az egészségügyi 20 ezer és szociális és gyermekvédelem további 20 ezer alkalmazottja. A Belügyminisztérium létszáma négy év alatt harmincezer fővel nőtt, szintén a központosítás jegyében: idekerültek az önkormányzati tűzoltóságok (plusz tízezer fő) a vízügyi igazgatóságok (plusz kilencezer fő). A rendőrség létszáma tavaly 46,2 ezer főre rúgott vagyis 4300-zal nőtt négy év alatt.
 
   Az országgyűlés fejezetének létszáma is 40 százalékkal nőtt - ám ez is a háttérintézmények bővülésének a következménye. A fejezethez került az energiahivatal, de időközben megalakult az Országgyűlési Őrség is - amely korábban a rendőrség állományában működött.
 
Költségvetési szerveknél foglalkoztatottak létszáma (fő)
  2009 2012 2013 Változás 2009-2013 (fő)
Országgyűlés 1 861 2 104 2 615 +754
Bíróságok 10 347 10 341 10 644 +297
Ügyészség 3 730 4 152 4 215 +485
Miniszterelnökség 2 440 1 100 1 378 -1 062
Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium 5 038 59 388 36 124 +31 086
Vidékfejlesztési Minisztérium 19 833 9 012 12 842 -6 991
Honvédelmi Minisztérium 25 904 24 540 24 461 -1 443
Belügyminisztérium 61 446 90 694 90 642 +29 196
NGM 35 170 5 579 6 046 -29 124
NAV 0 21 587 21 583 +21 583
Nemzeti Fejlesztési Minisztérium 4 761 2 209 2 367 -2 394
Külügyminisztérium 2 514 1 814 1 802 -712
Emberi Erőforrás Minisztérium 80 450 122 320 333 427 +252 977
Összesen 282 768 381 010 573 641 +290 873
Forrás: zárszámadási törvények és javaslatok, Napi.hu-gyűjtés
 
 


Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - 290 ezer fővel nőtt a költségvetési szerveknél foglalkoztatottak száma.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector