Startlaphoz Csatlakozz!

Csaknem 250 megváltozott munkaképességű embernek biztosítottak álláshelyet

Újbuda autista fiatalok munkába állását és képzését támogatja

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. szeptember 05. péntek, 15:35

Eddig csaknem 250 megváltozott munkaképességű embernek biztosítottak álláshelyet az önkormányzatnál és háttérintézményeinél. Most megnyílt egy kézművescsokoládé-készítő műhely is a Budafoki úton.

   Autista fiatalok munkába állását, szakmai képzését támogatja Újbuda önkormányzata egy csokoládéműhelynek helyet adó ingatlan kedvezményes bérbeadásával. Az intézmény pénteki megnyitóján a XI. kerületi Fidesz-KDNP frakcióvezetője arról is beszélt, eddig csaknem 250 megváltozott munkaképességű embernek biztosítottak álláshelyet az önkormányzatnál és háttérintézményeinél. Csernus László, a képviselő-testület gazdasági bizottságának elnöke emlékeztetett, korábban az Emberi Erőforrások Minisztériumával közösen programot kezdeményeztek azzal a céllal, hogy minél több fogyatékos, vagy megváltozott munkaképességű ember kapjon munkát a közigazgatási intézményekben. Közölte, eddig három minisztérium és negyven önkormányzat csatlakozott a kezdeményezéshez azt vállalva, hogy legalább további két-két fogyatékos embert foglalkoztatnak, és ezzel elősegítik az érintettek nyílt munkaerő-piaci elhelyezkedését. Ismertetése szerint az újbudai önkormányzati telefonközpontban alkalmaznak látássérülteket, de van köztük, aki vezető pozíciót tölt be a hivatalban, míg egy mozgásában korlátozott munkatársuk akadálymentesítési szaktanácsadóként dolgozik náluk.

  Csernus László a Kockacsoki elnevezésű, Budafoki úti kézműves csokoládéműhely avatóján azt mondta, elemi szükséglet a befogadó, az összetartozást erősítő társadalmi közeg kialakításának elősegítése, és támogatandónak nevezte azokat a cégeket, melyek munkát teremtenek a fogyatékossággal élő emberek számára. A nonprofit cég vezetője, Dénes Ákos arról beszélt, céljuk, hogy az autizmus spektrumzavarral élő fiataloknak értékteremtő munkát adjanak, így például megtanítsák őket a csokoládégyártás folyamataira. Úgy látja, az így megszerzett munkatapasztalat az autista fiatalokat az önállóbb életvitelük kialakításához segítheti.

   Tájékoztatása szerint a pénteken megnyílt kézművescsokoládé-készítő műhely az első az országban, ahol kifejezetten fogyatékos embereknek nyújtanak segítséget. Közölte, az autista fiatalok önálló életvitelre felkészítő tanfolyamon, valamint munkatapasztalat szerzési lehetőséget nyújtó gyakornoki programban és tartós foglalkoztatásban vehetnek részt; a cél a nyílt munkaerőpiacon történő munkavállalásra való felkészülés. Elmondta, a vállalkozás vezetői két év alatt 150 fogyatékos fiatalt akarnak bevonni a programjukba és 15 autista fiatalnak kínálnak gyakornoki programot.

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Újbuda autista fiatalok munkába állását és képzését támogatja.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector