Startlaphoz Csatlakozz!

A szakszervezet is kiáll a pécsi Tüke Busz Zrt. középvezetője mellett

Nő a feszültség a pécsi buszsofőrök körében

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. szeptember 06. szombat, 07:09

 A szakszervezet és a dolgozók is kiállnak a pécsi Tüke Busz Zrt. középvezetője mellett, aki ellen a hét közepén fegyelmi eljárás indult. Úgy tudjuk: egyre többen panaszkodnak a cégnél rossz közérzetre - olvasható a pecsistop.hu-n.

   Mint ismert, a pécsi buszos társaság egyik dolgozója ellen csütörtökön fegyelmi eljárás indult

   A Pécsi STOP úgy tudja: a pécsi tömegközlekedési társaság választás elé állította Sovák Attilát. A Tüke Busz forgalmi és ellenőrzési vezetője információink szerint választhatott: közös megegyezéssel távozik a cégtől, vagy fegyelmi indul ellene.

   Sovák Attila megkeresésünkre az új Munka Törvénykönyvére hivatkozva annyit mondhatott: a csütörtöki nappal valóban felfüggesztették, és fegyelmi eljárás indult ellene. Felfüggesztése 30 napig vagy a vizsgálat idejéig tart. 

  Lapunk úgy tudja: Sovák röviddel az affér előtt kiállt Hofekker Ferenc, a Tüke mellett működő Független Demokratikus Szakszervezet elnöke mellett.

   A szakszervezet elnöksége nyílt levélben fordult a cég vezérigazgatójához. Ebben megállapítják, hogy a „kialakult zavaros és súlyos helyzetért” nem Hofekker a felelős, és nem is a munkavállalók, egyben sajnálattal veszik tudomásul, hogy ismét egy sajtóháború közepébe került a társaság. Leszögezik azt is: a szakszervezet elnöke továbbra is élvezi a bizalmukat. 

  Hofekker Ferenc a Pécsi STOP-nak elmondta: Sovák Attila mellett ő és a többi munkavállaló is kiáll. Ugyanakkor bizonytalanság és feszültség lett úrrá a cég dolgozóin, többen panaszkodnak rossz közérzetre, és arra, hogy a kialakult helyzet miatt a munkavégzés, az összpontosítás is a szokásosnál nagyobb kihívást jelent. 

   Mindez azért probléma, mert a Tüke Busz sofőrei utasok tízezreit szállítják naponta. 
 
Forrás: pecsistop.hu
 
 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Nő a feszültség a pécsi buszsofőrök körében.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector