Startlaphoz Csatlakozz!

Megduplázhatják a családi adókedvezményt

Jó hírt kaphatnak a kétgyermekesek

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. szeptember 14. vasárnap, 07:10

A szaktárca számításai szerint a kétgyermekesek családi adókedvezményének megduplázása évente további 55-60 milliárd forintot hagyna az érintett nagyjából háromszázezer szülőnél; az új adóügyi lépésekre ősszel, a 2015-ös költségvetés tervezetében tesz javaslatot a kormány - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Magyar Nemzetnek.

   Az újság szombati cikke szerint a miniszter elmondta, az idén akár 230 milliárd forint is maradhat azoknál a családoknál, ahol a kiskorú gyermeket nevelő szülők legális keretek közt dolgoznak. Az első hét hónap alatt ugyanis a kedvezmény nyomán összesen 114 milliárd forinthoz jutottak a szülők, ami 23,4 milliárddal magasabb a múlt évinél.
 
   Az emelkedés egyik oka, hogy az adófizetők a tavalyinál nagyobb jövedelem után érvényesítettek kedvezményt. A növekedés érdemi része ugyanakkor abból adódik, hogy az idén már nemcsak a fizetendő személyi jövedelemadóból, hanem az egészségügyi és a nyugdíjjárulékból is levonhatják az érintettek a kedvezmény összegét.
 
   Az új lehetőséggel eddig nagyjából kétszázezren éltek. A pluszösszegek főként az alacsony keresetből élő többgyermekes családok lehetőségeit bővítik, s azokat hozzák kedvezőbb helyzetbe, akik egyedül nevelik a gyermekeiket. A miniszter szerint négy év alatt körülbelül 770 milliárd forintról mondhat le az állami költségvetés a családok javára.
 
   Varga Mihály kitért arra is, hogy a térség államai közül - adókedvezmény formájában - Magyarország támogatja a legnagyobb mértékben a családokat.


 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Jó hírt kaphatnak a kétgyermekesek.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector