Startlaphoz Csatlakozz!

Európai Bíróság

Luxembourgi ítélet uniós országok közötti eltérő minimálbérrel kapcsolatban

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. szeptember 18. csütörtök, 16:07

A közbeszerzés keretében előírt minimálbér nem terjeszthető ki azokra a munkavállalókra, akiket egy másik tagállamban tevékenykedő alvállalkozó foglalkoztat a szerződés teljesítése során - mondta ki csütörtökön kihirdetett ítéletében a luxembourgi székhelyű Európai Bíróság.

    Az indoklás szerint a szolgáltatásnyújtás szabadságával nem egyeztethető össze az olyan minimálbér fizetésére vonatkozó követelmény, amely nem áll arányban a teljesítés helyén érvényesülő létfenntartási költségekkel. 

    A probléma úgy került az uniós igazságszolgáltatási fórum elé, hogy Észak-Rajna-Vesztfália német tartomány egyik törvénye előírja: egyes közbeszerzési szerződések csak olyan vállalkozások számára ítélhetők oda, amelyek az ajánlattételkor kötelezettséget vállaltak arra, hogy az alkalmazottaik részére a teljesítésért 8,62 euró összegű minimálórabért fizetnek. E törvény így kívánja biztosítani, hogy a munkavállalóknak megfelelő bért fizessenek a „szociális dömping” megelőzése érdekében.

     Dortmund városa iratdigitalizálásra és adatkonvertálásra vonatkozó közbeszerzési eljárás keretében azt kötötte ki, hogy a 8,62 eurós minimálbért azon munkavállalók számára is biztosítani kell, akiket lengyel alvállalkozó Lengyelországban foglalkoztatott. A Bundesdruckerei, e közbeszerzési eljárásban érdekelt német vállalkozás az uniós joggal való ütközés gyanúja miatt az illetékes német közbeszerzési tanácshoz, az pedig az Európai Bírósághoz fordult.

    A luxembourgi testület megállapította: ebben az esetben valóban ellentétes az uniós jog által garantált szolgáltatásnyújtási szabadsággal a német minimálbér kikötése. Ha ugyanis - érvelt a bíróság - olyan alvállalkozó számára teszik kötelezővé a magas minimálbért, aki kizárólag alacsonyabb minimálbérű országban foglalkoztatja alkalmazottait, ez rá nézve „olyan gazdasági többletterhet jelent, amely alkalmas arra, hogy a szolgáltatások nyújtását e másik tagállamban megakadályozza, gátolja, vagy kevésbé vonzóvá tegye”.
 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Luxembourgi ítélet uniós országok közötti eltérő minimálbérrel kapcsolatban.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector