Startlaphoz Csatlakozz!

Reménytelinek ítélik meg  a munkáltatóval való tárgyalásokat

Nem fenyegeti sztrájk az Operaházat

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. szeptember 20. szombat, 12:17

Operaházi Dolgozók Független Szakszervezetének legújabb közleménye szerint mégsem kell sztrájktól tartania az Operaháznak. Sőt, a fidelio új információi szerint az Opera szakszervezetei nem is tudtak a sztrájkról.

  A szakszervezet közleményét változtatás nélkül közöljük:
 
   „Szakszervezetünk reménytelinek ítéli a munkáltatóval napok óta tartó intenzív tárgyalásokat, amelyek a kollektív szerződés megkötésére irányulnak.
 
  Úgy látjuk, hogy a tagság, a társulat és a munkáltató érdekeit is egyaránt szolgáló, hosszútávra készülő dokumentum rövid időn belül aláírásra kerül. Ezért nem kell tartani attól, hogy szakszervezetünk sztrájkfelhívással élne, ezáltal nehezítve az Operaházban és az Erkel Színházban meghirdetett műsorok bemutatását.”
 
   Mint azt korábban megírtuk, a közel 250 munkavállalót tömörítő szakszervezet sztrájkot helyezett kilátásba, amennyiben a Magyar Állami Operaház nem köt velük kollektív szerződést. A közleményt azonban előzetes egyeztetések nélkül adta ki a több érdekvédelmi csoportot is tömörítő Liga Szakszervezetek. Információink szerint a felhívás az Operaházban működő szakszervezeti vezetőket is meglepte, akik nem terveztek sztrájkot, mivel a kollektív szerződések ügyéről folyamatos és optimizmusra okot adó tárgyalások zajlanak a munkaadók és a munkavállalók képviselői között.
 
Forrás: Fidelio.hu

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Nem fenyegeti sztrájk az Operaházat.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector