Startlaphoz Csatlakozz!

Tárgyalnak a bevezetéséről

Orbán Viktor: a duális képzésnek megvannak a hagyományai

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. szeptember 23. kedd, 11:33

Orbán Viktor szerint a duális képzésnek megvannak a hagyományai Magyarországon, ezért középiskolai szinten „fel tudjuk építeni” ezt a képzési formát; „a nagy kérdés az”, hogy végig lehet-e vinni ezt a felsőoktatásban is. A miniszterelnök erről a Komárom-Esztergom megyei 24 Óra című napilap keddi számában megjelent interjúban beszélt.

    A duális képzés bevezetésének szükségességéről konszenzus van. Korábban létezett olyan képzés, amely támaszkodott az ipari telephelyekre; ezt nem szétverni kellett volna, hanem átalakítani - hangsúlyozta Orbán Viktor.

    Arra a kérdésre, van-e remény arra, hogy a tatabányai Edutus Főiskolán államilag támogatott legyen a mechatronikai képzés, elmondta, konzultációk zajlanak arról, hogy a főiskolának milyen helye lesz „az új felállásban”, a döntések az év végén születhetnek meg.

    A kormányfő Tatabányát és térségét úgy jellemezte, hogy „itt nem ülnek a szekéren, hanem tolják”. Hozzátette, autóipari cégek letelepedési szándéka esetén előnyt élvez a régió, ezért is lett tavasszal kiemelt járműipari és mechatronikai térség a város.

    Kitért arra is: konkrét fejlesztési koncepció esetén támogatna Tatabányán egy olyan sportfejlesztési programot, amely lehetővé tenné, hogy Veszprém és Szeged mellett a tatabányai kézilabdacsapat is nemzetközileg elismert legyen. Hozzátette, a tervezett sportcsarnokot meg fogják építeni, de azt kérte a város vezetésétől, hogy emellett a terület rehabilitációját is valósítsák meg. „Ennek létesítményi és pénzügyi kérdéseiről is megállapodtunk” - közölte Orbán Viktor.

    A miniszterelnök elmondta, a tatabányai bérlakásprogramról egyeztetett Schmidt Csaba polgármesterrel (Fidesz). A programot a kormány támogatja, és a város vezetésének kérésére megvizsgálja, hogyan kerülhetne a jelenleg bezárt, régi kórház épülete térítésmentesen önkormányzati tulajdonba.

    „Elvi kiindulópontom: az én házam az én váram, vagyis én alapvetően azért a magántulajdonban lévő lakások, családi otthonok híve vagyok. Ugyanakkor különösen a fiatalok számára jelent nehézséget a lakáshoz jutás. Itt a bérlakásrendszernek nagy jelentősége lehet” - fejtette kiOrbán Viktor.
 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Orbán Viktor: a duális képzésnek megvannak a hagyományai .
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector