Startlaphoz Csatlakozz!

Milyen a jelentkezési kedv?

Elindultak a cipész- vájár- és juhászképzések az országban

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. szeptember 27. szombat, 14:49

Új szakképzések indultak idén az országban: cipészképzés Miskolcon, három vidéki egyetemen juhászképzés, Bátonyterenyén pedig vájárnak lehet tanulni. A Kossuth Rádió Napközben című műsora annak járt utána, milyen a jelentkezési kedv az új szakokra és milyen iskolák indították őket.

    A cipőkészítő-képzés speciális tudást ad, hiszen a ez sokkal többet jelent, mint a cipészmesterség, a lábbelik javítása, mondta a szakképzési igazgatóhelyettes, Fodorné Tarnai Katalin. Hozzátette: mesterek, vállalkozók keresték meg a miskolci Szemere Bertalan Szakközépiskolát, s Kovácsi Attila aranyérmes világbajnok cipészmester irányításával, a kamara segítségével sikerült elindítaniuk a képzést, amelyre 25-en jelentkeztek, s 15 diákot vettek fel a hároméves oktatásra. Az első évben az elméletet és a gyakorlatot is az iskolában tanulják a diákok, majd a sikeres szintvizsga teljesítése esetén tanulói szerződéssel a mesterség elsajátítását külső vállalkozásoknál folytatják, az elméleti képzést pedig továbbra is az iskolában kapják. A vállalkozások ígéretet tettek arra is, hogy a szorgalmas, kreatív, jól teljesítő diákokat a későbbiekben foglalkoztatni fogják. Kovácsi Attila elmondta: országos gond, hogy kevés cipőjavító van, ráadásul többnyire ők is idős emberek. Nagyon kevés a szakember, a legtöbb helyen már csak betanított munkások dolgoznak, s az olyan területeken pedig, mint a kézműves cipőkészítő vagy az ortopédiai cipészet, kizárólag szakemberek dolgozhatnak.

   Körtvélyesi Anikó, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara fejlesztési referense a műsorban elmondta: folyamatosan keresik annak lehetőségét, hogy a hiányszakmák szakképesítése visszakerüljön az OKJ-ba, de olyan cég is volt, amely nem várta meg, hogy valami hiányszakma legyen, saját erőből taníttatta ki a munkaerő-utánpótlását.

   A fejlesztési referens problémaként említette, hogy a hiányszakmákra, például a cipészkészítésre is, kevés tanuló jelentkezik, hiszen cipőszakmával kapcsolatos kisebb műhelyek több városban vannak, például Tiszakeszin, Zalaegerszegen, Kiskunfélegyházán, Nyíregyházán, Perkátán pedig gyerekcipő-készítő vállalkozás működik.


   Körtvélyesi Anikó a műsorban beszélt a juhászképzésről is, amelyet három egyetem mezőgazdasági karán indítottak el: Debrecenben, Kaposváron és Szegeden. Mindhárom egyetemen nagy sikere van a kurzusnak, többszörös volt a túljelentkezés, maximális létszámmal tudtak indulni. Szeptemberben összesen száz juhász kezdhette meg a napi gazdálkodáshoz segítséget nyújtó három hónapos, 120 ezer forintba kerülő képzést. A nyolcvanórás tanfolyam tíz hétig tart, nagy hangsúlyt helyeznek a gyakorlati oktatásra, a juhászok olyan telepeken szerezhetik meg a szükséges tudást, amelyeken több száz állatot nevelnek, és mindegyik területhez legelő is tartozik. A felnőttképzési tanfolyamot elvégzők tanulmányaik végén oklevelet, elismervényt kapnak.

   Szakemberek szerint a képzésre azért van szükség, mert a juhtenyésztésben tudáshiány van, egy juhásznak ugyanis ma már számos olyan kérdéssel is foglalkoznia kell, amely nem csupán az állatok őrzésére vonatkozik, el kell sajátítania az állategészségügy, a szaporítás, a legelőgazdálkodás, a juhnevelés ismereteit is.

  A magyar juhágazat egyik legnagyobb problémája, hogy alacsony az állomány szaporulati rátája, ennek pedig az az oka, hogy a szakemberek nem a legkorszerűbb technológiákat alkalmazzák, így aztán a juhtenyésztés versenyképessége a nemzetközi piacon lényegesen elmarad a kívánatostól. A juhászképzés elindításától többek között ennek a helyzetnek a javulását is várják.

   A Nógrád megyei Bátonyterenyén, a Fáy András Szakközépiskolában a kilencedik évfolyamon 21 tanulóval kezdték meg a vájárképzést. Az egykori bányavárosból és a tágabb térségből is jelentkeztek diákok a hároméves képzésre. Az első tanévben a munkahelyi biztonság és a munkavédelem mellett a gépészeti alapozó feladatok elméletét és gyakorlatát, továbbá az ácsszerkezetek építését tanulják majd. Az első évben az iskola gépész- és faipari tanárai oktatnak, a gyakorlatot a meglévő tanműhelyekben folytatják. A második évben kapcsolódnak be a képzésbe a bányászszakemberek, ekkor már a bányagépek kezelése mellett bányaművelést és geológiai alapismereteket is tanulnak a leendő vájárok, tanbányába pedig a második évtől kerülhetnek.

   Körtvélyesi Anikó hozzáfűzte: a vájárképzés elindítása nem volt egyszerű feladat, hiszen összetett gyakorlati képzést kell hozzá megvalósítani, a tanbányának komoly biztonsági előírásoknak kell megfelelnie, s felelős műszaki vezetőt is alkalmazni kell.
 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Elindultak a cipész- vájár- és juhászképzések az országban.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector