„ A MÁV biztos státuszt, tervezhetőéletpályát jelent a dolgozóinak”
Czomba: a magyar vasút a fejlesztésről, foglalkoztatásról szól
Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. október 02. csütörtök, 11:03
Közzétéve: 2014. október 02. csütörtök, 11:03
Az NGM szakképzésért és munkaerőpiacért felelős államtitkára a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSzSz) megalakulásának 25. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen beszélt.
A MÁV az ország egyik legnagyobb foglalkoztatója, a magyar vasút az elmúlt évek-évtizedek viharos időszaka ellenére a fejlesztésről, és a foglalkoztatás lehetőségéről szól - mondta Czomba Sándor.
A szakképzésért és munkaerőpiacért felelős államtitkár kiemelte: a kormány feladata a kialakult munkahelyi biztonságot a következőidőszakban erősíteni, a foglalkoztatás növelésébe a vasúti ágazatot is bekapcsolni. Hangsúlyozta, hogy az „ország felállt a szégyenpadról”, a munkaerőpiaci mutatókat tekintve az európai uniós átlag feletti teljesítményt ért el.
A társadalmi párbeszéd működtetésében, a munkavállalók és a munkaadók érdekképviseleti szervezeteivel való kapcsolattartásban - ami a feladatainak egyike - a legnagyobb eredménynek nevezte, hogy a strukturális átalakulások ellenére a „legharciasabb szakszervezet”, azaz a VDSzSz is a tárgyalóasztalnál tudott maradni, és érdemi eredményt értek el. Reményét fejezte ki, hogy a következőévekben is eredményes tárgyalásokon, komoly megállapodásokat köthetnek.
Közölte: ha szükséges, a Munka Törvénykönyvével kapcsolatos esetleges módosításokat - ha ez a munkáltatói, munkavállalói, kormányzati oldalról is igényként megfogalmazódik - készek az „asztalra tenni”.
Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) államtitkára kiemelte, hogy a vasút az ipari forradalom óta a modernizálódó Magyarország jelképe volt. A vasúti dolgozók elhivatottságát és összetartását méltatva rámutatott: a vasutas munkavállalók érdekképviseletei erősek és meghatározó szerepet töltenek be a mai napig, ezt igazolja a VDSzSz 25 éves jubileuma is. Ismertetése szerint számos fejlesztést hajtottak végre az ágazatban, az egységes menetrend, a korszerűjegyértékesítés bevezetése mellett az elmúlt 4 évben összesen 460 milliárd értékűkorszerűsítést végeztek el a vasútvonalakon.
A vasúti fejlesztések továbbra is elsőbbséget élveznek a 2014-2020 közötti uniós fejlesztési időszakban, összesen ezer milliárd forintot fordítanak majd erre. Hangsúlyozta: a MÁV biztos státuszt, tervezhetőéletpályát jelent a dolgozóinak, hiszen az átalakítás tömeges leépítés nélkül zajlott le. A kormány célja, hogy a vasút és a vasutas szakma visszanyerje régi méltóságát - mondta.
Dávid Ilona, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója köszöntőjében különös házasságnak nevezte a szakszervezetek és a munkaadók kapcsolatát, az utóbbi néhány évben kölcsönösen partnernek tekintették egymást. Jelentős és a VDSzSz-szel közös sikernek nevezte, hogyegyüttes erővel stabilizálták a MÁV-csoportot, megköszönte az eddigi együttműködést.
Gaskó István, a VDSzSz elnöke beszédében kiemelte: a mindössze 58 fővel megalakult szervezet taglétszáma Magyarországon alulról építkezve a kétezres évek elejére elérte a 15 ezret, ami igazolja a hitelességét. Hangsúlyozta: a szakszervezet az 1989-es választások előtt alakult meg, nagy ellenszélben jött létre, mára a leghatékonyabb munkavállalói érdekvédelmi szervezetté vált, és jelentős nemzetközi kapcsolatrendszert épített ki.
A VDSzSz tartotta az elmúlt 25 évben a legtöbb munkabeszüntetést, az elnök reményét fejezte ki, hogy a jövőben egyre kevesebbszer lesz szükség a sztrájk eszközének alkalmazására. A civil társadalom jelentőségét hangsúlyozva azt mondta: a hatalom és a társadalom közötti folyamatos párbeszéd lényeges, ennek fontos szegmense a munka világa, amelynek képviselői a munkaadók és a munkavállalók érdekvédelmi szervezetei.