A szabadság kiadása és a 14 napos szabály

 2013 óta főszabály szerint a szabadságot úgy kell kiadni, hogy a munkavállaló naptári évenként egy alkalommal, legalább 14 egybefüggő napra mentesüljön a munkavégzési és rendelkezésre állási kötelezettsége alól. Tekintsük át, mire kell odafigyelni e szabály alkalmazásakor – írja a munkajog.hu.

   A munkavállalót megillető szabadságot a munkáltató köteles kiadni. A köznyelvi fordulattal szemben tehát nem a munkavállal „veszi ki” a szabadságot, hanem annak időzítéséről a munkáltató dönt. Ezt a jogkörét azonban több tényező korlátozza. Egyrészt, a szabadság kiadásáról a munkavállalót előzetesen meg kell hallgatnia, noha a munkavállaló igénye általános jelleggel nem köti a munkáltatót a szabadság kiadásával kapcsolatban.
 
   Figyelemmel kell lenni azonban a méltányosság elvére és az együttműködési kötelezettségre is. Másrészt, a munkavállaló is jogosult bizonyos mértékű szabadság kivételére az általa meghatározott időpontban. Ez a mérték évente 7 munkanap, amelyet, ha munkaviszony év közben kezdődött, vagy év közben szűnt meg, arányosan kell figyelembe venni. Annak nincs jelentősége, hogy egyébként összességében hány nap szabadság járna a munkavállalónak.
 
   Mivel a szabadság célja a regeneráció, ezért a törvény tiltja, hogy a munkáltató egyoldalúan „felaprózza”, azaz kis részletekben adja ki a szabadságot. A törvény szerint a szabadságot úgy kell kiadni, hogy a munkavállaló a munkavégzési, rendelkezésre állási kötelezettsége alól legalább 14 egybefüggő naptári napon mentesüljön. Ez azonban nem azt jelenti, hogy a munkavállaló tárgyévi szabadságából 14-et egymást követő munkanapokra kell időzíteni.
 
   A 14 napos mentesülésbe ugyanis a szabadságként kiadott napon túl a heti pihenőnap (heti pihenőidő), a munkaszüneti nap és az egyenlőtlen munkaidő-beosztás szerinti szabadnap is beleszámít. Például, az általános munkarendben dolgozó munkavállaló esetén 10 nap szabadsággal biztosítható a 14 napos egybefüggő távollét, hiszen szombat-vasárnap heti pihenőnapját tölti, amikor egyébként sincs munkavégzési, rendelkezésre állási kötelezettsége.  
 
 A „szabadnap” értelmezése igényel itt még külön magyarázatot. Arról van szó, hogy az egyenlőtlen munkaidő-beosztás mellett lehetséges, hogy egy adott munkanapra egyáltalán nem oszt be munkaidőt a munkáltató. Ez nem tévesztendő össze a szabadsággal, vagy a heti pihenőnappal, hiszen kifejezetten munkanapról van szó, amelyen azonban nincs teljesítendő munkavégzés.
 
   Például, a munkáltató úgy osztja be az adott hétre a teljesítendő 40 órát, hogy a munkavállalónak hétfőtől csütörtökig 10-10 órát, pénteken 0 órát rendel el, szombat és vasárnap pedig a két heti pihenőnap. Az ilyen nulla órás munkanapok, szabadnapok (más néven kiegyenlítő napok) szintén beszámítandóak a 14 napos egybefüggő távollét idejébe.
 
   Nem vehetőek azonban figyelembe a 14 napos szabály szempontjából az előbb fel nem sorolt, nem tervezhető távollétek. Így például a keresőképtelenség vagy elháríthatatlan ok miatti mentesülés idejét nem lehet beszámítani.
 
   Fontos, hogy a 14 napos egybefüggő távollét követelményétől eltérően is meg lehet állapodni. Ha már előre lehet látni, hogy a munkáltatónak e szabály betartása gondot jelent, vagy a munkavállaló inkább több rövidebb tartamú pihenést szeretne, érdemes magába a munkaszerződésbe felvenni, hogy a felek e szabályhoz nem tartják magukat a munkaviszony fennállása alatt. Ez a megállapodás jogszerű, és bármikor megköthető, akár egy adott évre, vagy határozatlan időtartamra is. A törvény ugyan nem követeli meg, de célszerű írásbeli formában megköti a megállapodást.
 
   Álláspontom szerint a felek eltérő megállapodását az is bizonyítja, ha a tárgyévi szabadság felhasználása a munkavállaló kérése történik, és a munkavállaló kifejezetten kis részletekben, rövid egybefüggő távollétekre kéri a szabadságot.
 
   Ha a szabadság ilyen ütemezését igazolhatóan a munkavállaló kérte (ez például a szabadságigénylő nyilatkozatokkal bizonyítható), és ezt a munkáltató tudomásul vette, akkor lényegében megállapodtak a felek a törvényi szabálytól való eltérésben.
Hangsúlyozni kell, hogy a szabadság kiadásával kapcsolatos valamennyi szabálytól – a pénzbeli megváltás tilalmát kivéve – kollektív szerződés a munkavállaló hátrányára is eltérhet. Így annak sincs akadálya, hogy kollektív szerződés térjen el az egybefüggő távollét minimális időtartamára vonatkozó előírástól.
 
Forrás: munkajog.hu