Az életpályamodell sem sikerült
Mendrey László: Nem kell az álegyeztetés
Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. október 02. csütörtök, 16:17
Közzétéve: 2014. október 02. csütörtök, 16:17
A nemzeti köznevelési törvény módosítását kezdeményei a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete. Mendrey László, a szakszervezet elnöke a Klubrádiónak azt mondta, komoly változtatásokra van szükség, a törvényben ugyanis olyan rendszerhibák vannak, melyek az oktatás, így az ország jövőjét veszélyeztetik.
Olyan rendszerhibák jelentkeztek, amelyek az oktatás minőségének és szerkezetének a jövőjét veszélyeztetik – mondta Mendrey László a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke. Rámutatott, a Klik rossz rendszere 60 milliárd tartozást halmozott fel, kimondottan rosszul működik a pedagógusok fel- és beosztása, a pedagógusok alapvetően kimerültek az év végére, az életpályamodell sem sikerült, tragikus a szakmunkásképzés helyzete. Mint mondta, arra tettek javaslatot, hogy rendezzék közös dolgaikat, mert az a fajta álegyeztetés, ami eddig történt nem működik.
Forrás: Klubrádió