Startlaphoz Csatlakozz!

Spórolás

Takarékosság miatt nem közli a szegénységi adatokat a KSH

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. október 03. péntek, 12:42

 Az előzetes tervek szerint szeptemberben jelentek volna meg a magyarországi átfogó szegénységi és kirekesztési statisztikáknak, de a Központi Statisztikai Hivatal elhalasztotta az elemzés kiadását. Az adatok elméletileg rendelkezésre állnak, hiszen az Eurostat már előzetesen közölte, hogy 3,3 millióan élnek szegénységben és társadalmi kirekesztésben Magyarországon, mégis várni kell arra, hogy átfogó képet kapjunk a helyzetről – olvasható a Világgazdaságban.

   A Világgazdaság úgy tudja, a KSH túlságosan szegény ahhoz, hogy megjelentesse a szegénységi tanulmányt, vagyis hivatalosan „emberi erőforrás hatékonyság és költségtakarékosság” miatt nem adta ki egyelőre a statisztikai hivatal a „laekeni indikátorok” című elemzését. Több elemzés helyett várhatóan novemberben adja ki átfogó értékelését a hivatal többek közt a szegénységről, a fogyasztásról és az életszínvonalról.
 
   Az Eurostat előzetes adatai szerint egy év alatt, 2013-ra 100 ezerrel nőtt a szegénységben és kirekesztésben élők száma, és a magyarok harmadának havi 65 ezer forintja sincs. A világgazdasági válság kitörése óta, vagyis az elmúlt öt évben folyamatosan nőtt a szegénység Magyarországon. A válság kitörésekor még „csak” 2,8 millióan éltek szegénységben. A legtöbb régiós országban csökkent, vagy stagnált a szegények száma az elmúlt években. Magyarországban az emberek 33, Lengyelországban 26, Csehországban pedig 14,6 százalék számít szegénynek tavaly. Szlovákiában is 20 százalék alatt van az arányuk.

Forrás: Világgazdaság

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Takarékosság miatt nem közli a szegénységi adatokat a KSH.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector