Startlaphoz Csatlakozz!

A kormányzat elkötelezett abban, hogy akit lehet, aktivizál

Pályázatok a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatására

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. október 03. péntek, 18:26

Három pályázatot írt ki az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) a megváltozott munkaképességűek idei és jövő évi foglalkoztatására - jelentette be a szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.

    Czibere Károly közölte, csaknem 80 ezer fogyatékos, egészségkárosodott, megváltozott munkaképességű ember dolgozik az elmúlt években megújított pályázati rendszernek köszönhetően, mintegy kétszer annyi, mint korábban.

    Elmondta, az idén a munkahely-teremtési pályázat 34 milliárd forintos keretéből több mint 30 ezer megváltozott munkaképességű embert foglalkoztattak az akkreditált cégek, és reményeik szerint jövőre is legalább ezen a szinten tudják majd tartani mind a támogatási szintet, mind pedig a programba bevont emberek körét.

    Jelezte ugyanakkor, hogy a jelenlegi rendszert tovább kívánják finomítani, javítani, hatékonyabbá akarják tenni.

    Czibere Károly azt hangoztatta, a kormányzat elkötelezett abban, hogy akit lehet, aktivizál, hogy a passzivitásra kárhoztató segély helyett a saját munkájukból tudjanak megélni. A megváltozott munkaképességű emberek számára nagy lehetőség a pályázati támogatási rendszer, mert értelmes, értéket teremtő munkát tudnak végezni, amivel a jövedelmüket legalább a kétszeresére tudják növelni - mondta.

    Az államtitkár két kisebb pályázatról is beszámolt; az egyik egy idei évre szóló, 180 millió forintos kiegészítő program, melyben 650 embernek akarnak munkát biztosítani, míg a másik egy munkahelyteremtést célzó pályázat, amelyben 450 millió forintos keretből 200 új, illetve átalakított álláshely alakítható ki.

    Czibere Károly a sajtótájékoztatót az egyik legnagyobb, megváltozott munkaképességű embereket foglalkoztató cég, a FŐKEFE Közhasznú Nonprofit Kft. zuglói telephelyén tartotta.

    Szabó György, a mintegy 4 ezer - köztük 3700 megváltozott munkaképességű, súlyosan fogyatékos - embert foglalkoztató cég ügyvezető igazgatója elmondta, a náluk dolgozók olyan hasznos munkát végeznek, mint például a naptárgyártás, amellyel a hazai piac 50-60 százalékát ők tudják kiszolgálni.

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Pályázatok a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatására.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector