Startlaphoz Csatlakozz!

Megérte maradni a magánnyugdíjpénztárakban

Jól megy a nyugdíjkasszáknak

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. október 06. hétfő, 11:17

Néhány önkéntes nyugdíjpéntári alap már kétszámjegyű hozamot ért el. A klasszikus alapok is bőven az állampapír-piaci hozam fölött teljesítettek, a legnagyobb kiegyensúlyozott alapok eddigi hozama is impozáns. A magánnyugdíjpénztárakban is megérte maradni – olvasható a Világgazdaságban.

  Jól teljesítettek a hazai nyugdíjkasszák az év első kilenc hónapjában. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a pénztárak honlapjára feltöltött árfolyamadatok szerint minden hazai önkéntes és magán-nyugdíjpénztári alap pozitív hozamot ért el az év eleje óta.
 
   Nem minden önkéntes nyugdíjpénztár publikálja egyébként naponta az árfolyamait, a nagyobbak azonban kivétel nélkül így tesznek. A kasszák taglétszáma valamivel 1,2 millió alatt van, közülük több mint 900 ezren olyan intézményben gyűjtik a megtakarításukat, amely minden nap nyilvánosságra hozza az árfolyamait.
 
   Az év eddigi részében – nem különösebben meglepő módon – a zömében magyar állampapírokat tartalmazó, kockázatkerülő alapok teljesítettek a leggyengébben, körülbelül 2 százalék körüli hozamot értek el. Reálhozam azonban még ezeken az alapokon is van, hiszen az infláció alacsony. A valamivel nagyobb kockázatú, hosszabb állampapírokat is tartó klasszikus alapok már lényegesen magasabb, 4-5 százalékos hozamot produkáltak 9 hónap alatt, ami évesítve 6 százalék körüli teljesítményt jelent. A legjobban teljesítő klasszikus alap a Honvéd nyugdíjpénztáré lett, 5,7 százalékot hozott 9 hónap alatt, a második legsikeresebben kezelt konstrukció az Aegoné 5,4 százalékos nyereséggel.
 
  Még jobban teljesítettek a kiegyensúlyozott alapok, ami azért fontos, mert ezekben van a legtöbb pénztártag megtakarítása, a vagyont illetően is ezek a legnagyobbak. Tavaly év végén az OTP kiegyensúlyozott alapjában kezelték a legtöbb nyugdíjcélú megtakarítást, több mint 121 milliárd forintnyit. Ez az alap az idén januártól 8,8 százalékos hozamot ért el. A második legnagyobb nyugdíjalap, az Allianzé, is bőven 110 milliárd forintos vagyonnal rendelkezett 2013 végén, ami az idén csak a hozamoknak köszönhetően 8,2 százalékkal gyarapodhatott. Az Aegon és az MKB 80 milliárd forintnál is nagyobb kiegyensúlyozott alapjai 7,8, illetve 8,9 százalékos hozamot értek el. Ezek évesítve kétszámjegyű hozamnak felelnek meg.
 
   A kiegyensúlyozott alapokat is túl tudta szárnyalni néhány magas részvényhányadot tartó növekedési és dinamikus alap. A nemzetközi részvénypiacokon az idén jól lehetett keresni, a vagyonkezelők az árfolyam-emelkedés mellett a devizaárfolyamok alakulásán is nyerhettek. A forint a dollár ellenében csaknem 14 százalékot gyengült az idén, az euróval szemben pedig 4 százalékot esett. A legmagasabb hozamot az idén egy tematikus részvényekbe fektető nyugdíjalap, az Aegon klímaváltozás portfóliója érte el, ennek az árfolyama 13,3 százalékot emelkedett január óta. Kétszámjegyű, csaknem 12 százalékos hozam keletkezett az Allianz kockázatvállaló portfólióján is. A magas kockázatú alapok több kasszánál is felülmúlták teljesítményükkel a kiegyensúlyozottakat, az Aegon és az Allianz mellett az OTP, a Budapest és a Pannónia portfóliói közül is a legtöbb részvényt tartó alapok hozama lett a legmagasabb.
 
Elégedett maradók
 
   Az az alig 60 ezer ember is elégedett lehet, aki megtartotta magán-nyugdíjpénztári számláját, az év eddigi részében ugyanis a pénztárak mind jól teljesítettek. A klasszikus alapok hozama lett a legalacsonyabb, 2,2-4,8 százalék közé esett. A kiegyensúlyozottak 7,3-8,4 százalék között szedtek magukra, a növekedési alapok pedig 7,8-9,7 százalékos nyereségben állnak. A kasszák számára az is jó hír, hogy a Magyar Nemzet információi szerint lezárult az ellenük folyó nyomozás részben bűncselekmény, részben a bizonyítottság hiánya miatt.
 
Forrás: Világgazdaság
 

 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Jól megy a nyugdíjkasszáknak.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector