Startlaphoz Csatlakozz!

Sérülékeny a gazdasági fellendülés

Európai Bizottság: folyamatos, de bizonytalan a foglalkoztatás bővülése

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. október 06. hétfő, 18:44

Folyamatosan nő a foglalkoztatottság az unióban, azonban sérülékeny a gazdasági fellendülés és a munkaerőpiac helyzete - állapította meg az Európai Bizottság (EB) hétfőn közzétett, a szociális és társadalmi helyzetről szóló negyedéves jelentése.

    A közlemény szerint a legtöbb ágazatban 2013 közepe óta folyamatosan bővül a foglalkoztatás Európában, a második negyedévben 68,4 százalékot tett ki a 20-64 évesek között. A legjobban, évi 1,8 százalékkal a szakmai, tudományos és műszaki területen nőtt a foglalkoztatás ugyanebben az időszakban - derül ki a jelentésből. Ezt követte az információs és kommunikációs szektor 1,4 százalékos éves bővüléssel. Ugyanakkor sok új munkahely csak részmunkaidős vagy határozott idejű állást takar - mutat rá a bizottság a tájékoztatásban.

    „Bár növekedést értünk el, nem elégedhetünk meg ezzel: gondoskodnunk kell arról, hogy a folyamat fenntarthatóvá váljon” - idézi a közlemény Andor Lászlót, az EB foglalkoztatásért, szociális ügyekért és társadalmi befogadásért felelős biztosát. 

    A munkanélküliségi ráta továbbra is nagyon magas, 10,1 százalékot tett ki idén augusztusban a tavalyi 10,8 százalék után - derül ki a bizottság jelentéséből. A munkanélküliek csoportjának jelentős és egyre növekvő részét alkotják a tartósan munkanélküliek, mivel csaknem 13 millió európainak több mint egy éve nem sikerült elhelyezkednie - szerepel a közleményben.

    Javult azonban a fiatalok helyzete a jelentés szerint, a 25 éven aluliak munkanélküliségi rátája idén augusztusban 21,6 százalék volt az Európai Unióban, az áprilisi 22,5 százalék után. Egyes tagállamokban, például Görögországban és Spanyolországban viszont továbbra is nagyon magas, 50 százalék feletti az ifjúsági munkanélküliségi ráta - hívja a fel a figyelmet a bizottság a közleményben, hozzátéve: az elhelyezkedettek csaknem fele ideiglenes szerződéssel, mintegy negyede pedig részmunkaidőben dolgozik.

    A tagállamoknak továbbra is komoly erőfeszítéseket kell tenniük az ifjúsági garancia program megvalósítása érdekében, hogy ennek révén minden fiatal segítséget kapjon az elhelyezkedésben, illetve a későbbi álláskeresést megkönnyítő szakmai tapasztalat megszerzésében vagy továbbképzés elvégzésében - hívja fel a figyelmet a bizottság a közleményben.

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Európai Bizottság: folyamatos, de bizonytalan a foglalkoztatás bővülése.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector