Startlaphoz Csatlakozz!

EU-csúcstalálkozó

Andor László: 10 milliárd euró fordítható az Ifjúsági Garancia megvalósítására

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. október 09. csütörtök, 07:11

Mintegy 10 milliárd euró áll a tagországok rendelkezésére a fiatalok körében tapasztalható munkanélküliség leküzdésére kialakított Ifjúsági Garancia megvalósításához - mondta szerdán Andor László uniós biztos a foglalkoztatásról szóló EU-csúcstalálkozón Milánóban.

    A foglalkoztatásért, szociális ügyekért és társadalmi befogadásért felelős magyar biztos MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a találkozón hangsúlyozta, az első tapasztalatok azt mutatják, az Ifjúsági Garancia meghozza a kívánt eredményeket. 

    Az Európai Bizottság által kidolgozott keretprogram alapján a 25 év alatti fiatalok a tanulmányaik befejezése utáni négy hónapon belül munkához, szakmai gyakorlathoz vagy képzési lehetőséghez juthatnak. Az EU tagállamai 2013 áprilisában fogadták el a 2014 és 2020 közötti pénzügyi tervezési időszakra az ifjúsági garancia elvét, és előzetesen hatmilliárd eurót különítettek el a keretprogram megvalósítására.

    Andor László kiemelte, az EU foglalkoztatási alapjában rendelkezésre álló 6 milliárd eurón felül a tagállamok operatív programjaikban további 4 milliárd eurót irányoztak elő az Ifjúsági Garancia megvalósítására. 

    A foglalkoztatási biztos leszögezte, az Európai Bizottság támogatja, ha egyes országok a keretprogram koncepciójában elfogadott 25 éves felső korhatárt 30 évre emelik - amennyiben ez nem jelenti a 25 éven aluli célcsoportra fordított erőforrások csökkenését.

    A milánói foglalkoztatási csúcson Andor László beszélt arról is, hogy a munkaügyi reformok önmagukban, gazdasági növekedés nélkül nem képesek megoldani az európai közösségen belül tapasztalható nagy arányú munkanélküliség problémáját. „Az Ifjúsági Garancia nem helyettesítheti a jó gazdaságpolitikát, a növekedést ösztönző makrogazdasági döntéseket” - hangsúlyozta.

    Az eddigi erőfeszítések ellenére az EU-tagállamokban továbbra is riasztóan magas a munkanélküliek száma. Az EU statisztikai hivatala, az Eurostat adatai szerint augusztusban az állástalanok aránya az európai közösségen belül már harmadik hónapja 11,8 százalékot tett ki. 

    Az EU-n belül tapasztalható állástalanság különösen a fiatalokat érinti súlyosan: augusztusban az összes tagország 25 év alatti fiataljainak 23,3 százaléka nem rendelkezett bejelentett munkahellyel.

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Andor László: 10 milliárd euró fordítható az Ifjúsági Garancia megvalósítására.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector