Startlaphoz Csatlakozz!

Folyamatosan emelkedik az öregségi nyugdíjellátásban részesülők száma

OTP Önkéntes Nyugdíjpénztár: a válság óta először nőtt a taglétszám

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. október 18. szombat, 11:41

Az OTP Önkéntes Nyugdíjpénztár napjainkban közel 218 ezer tagot számlál, ez az önkéntes nyugdíjpénztári piac tagságának hozzávetőleg egynegyede, a nyugdíjpénztár az elmúlt negyedévben a válság óta először növelte a taglétszámát - mondta Nagy Csaba, az önkéntes nyugdíjpénztár ügyvezető igazgatója pénteken Budapesten sajtóbeszélgetésen.

    Kiemelte: az OTP most 20 éve alapított önkéntes nyugdíjpénztára által kezelt vagyon meghaladta a 175 milliárd forintot, elmondható, hogy ez a megtakarítási forma megtalálta a helyét a megváltozott cafeteria és nyugdíjpénztári piacon is. 

    Nagy Csaba kifejtette: az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság adatai alapján folyamatosan emelkedik a koruk alapján öregségi nyugdíjellátásban részesülők száma, csak az utóbbi hat évben több mint 20 százalékkal lettek többen az ilyen ellátottak.

    Véleménye szerint a nyugdíjrendszer szempontjából elgondolkodtató adat, hogy Magyarország „termékenységi arányszáma” az egyik legalacsonyabb Európában, ami azt jelenti, hogy egyre kevesebb kisgyermek születik Magyarországon.

    Nagy Csaba kifejtette: amíg egy ma nyugdíjba vonuló munkavállaló a fizetése 80 százalékára számíthat nyugdíjjárulékként, addig ez az arányszám a jövőben 20-30 százalékra csökkenhet. Ennek oka többek között az, hogy egyre több nyugdíjba vonuló jut egyre kevesebb munkavállalóra, ezért érdemes már ma elkezdeni azon gondolkodni, hogy a későbbi nyugdíjunkat hogyan tudjuk majd több tízezer forinttal kiegészíteni - tette hozzá.

    Az OTP Önkéntes Nyugdíjpénztár ügyfélköre jelentős átalakuláson ment át az utóbbi négy év során, amíg 2010 környékén a befizetések 80 százaléka a munkáltatóktól érkezett, addig ma ez 45 -50 százalékos arányban oszlik meg az egyéni befizetők és a munkáltatók közt. Ez a csökkenő munkáltatói befizetések mellett azt is mutatja, hogy a hazai lakosság egyre nagyobb része kezdett el tudatosan készülni a nyugdíjas évekre - fűzte hozzá. 

    Nagy Csaba szólt arról is: az utóbbi években a cafeteria piac átalakulásával azt tapasztalták, hogy a munkavállalók egyre inkább a gyorsan elkölthető juttatásokat kezdték el előnyben részesíteni, ennek megfelelően csökkentek a pénztárukba érkező munkáltatói befizetések. Hozzátette: ezért azt tanácsolják munkáltatói partnereiknek, hogy akár a hagyományos cafeteria rendszeren kívül, alanyi jogon, kisebb összegekkel támogassák a dolgozóik nyugdíjcélú megtakarításait.

    Nagy Csaba az egyéni számlákon lévő összegek várható gyarapodásáról kifejtette: ha egy pénztártag havi 5000 forintot fizet be rendszeresen az önkéntes pénztárnak, akkor a mai szabályok alapján az egyéni számláján 20 év után az adójóváírással együtt számított felhalmozott vagyon várhatóan több mint 2,5 millió forint lesz, ebből az adómentesen felvehető hozam mintegy 1 millió 187 ezer forintot tesz majd ki.
 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - OTP Önkéntes Nyugdíjpénztár: a válság óta először nőtt a taglétszám.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector