Startlaphoz Csatlakozz!

Itt az újabb lesújtó statisztika

Elképesztő állapotok a magyar munkahelyeken

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. október 20. hétfő, 08:26

Komoly gond van az építőipari kivitelezési munkák körül: a cégek 91 százaléka nem tart be minden szabályt, így van, hogy kilométerekre van a legközelebbi WC, de sok helyen a leesés ellen sem véd semmi. Védősisakot pedig kényelmi okok miatt nem hordanak a dolgozók. Összegezte ellenőrzéseit a hatóság.

  Az elmúlt évek visszaesése után a talpon maradt munkáltatók egyre fontosabbnak tartják a munkahelyeik és munkavállalóik biztonságát, így ezeknél a cégeknél „látható mértékben” javult a munkavédelem színvonala - írja összefoglaló jelentésének elején az NMH Munkavédelmi és Munkaügyi Igazgatósága.
 
   Az eredmények mindezek ellenére lesújtóak, hiszen az 1351 vizsgált munkáltató 91 százaléka nem tett eleget a jogszabályban előírt valamennyi munkavédelmi kötelezettségének, míg a 13.608 munkavállalók közel negyedét, egészen pontosan 24,8 százalékát foglalkoztatták szabálytalan körülmények között. Közülük 2153 dolgozó, azaz a szabálytalansággal érintett munkavállalók 63,8 százaléka kifejezetten súlyosan veszélyes körülmények közé járt be nap mint nap.
 
Biztonság mindenek előtt
 
  Mivel a biztonságos munkavégzés szempontjából elengedhetetlen a fejvédő sisak viselése, így a munkáltatók 91 százaléka biztosította is ezt, ám több helyen nem éltek vele - írja a hatóság, majd hozzáteszik, hogy sok esetben csupán kényelmi okokra hivatkoztak a dolgozók...
 
  Az egyik legszomorúbb statisztika minden bizonnyal az, hogy hiába származik az építőipari területeken bekövetkező súlyos (halálos) munkabalesetek egyik jelentős hányada a magasból történő leesésből, a cégek még mindig nem fektetnek elegendő hangsúlyt a személyek és tárgyak leesése elleni kollektív védelemének kialakítására: az ellenőrzött munkaterületeknek majdnem felénél (43 százalék) továbbra sem volt kiépítve ilyen berendezés. Természetesen a pénz az oka mindennek: a védelem kiépítés elmaradásának gyakori indoka az volt, hogy a kialakítás sok időt vesz igénybe, vagy a vállalási ár nem fedezi ezt a költséget. A munkavédelmi szakemberek mindezek ellenére több helyen azt tapasztalták, hogy bár a korlátanyag a rendelkezésre állt, de nem építettek belőle védőkorlátot.
 
   Ezek után nem lepődhetünk meg, hogy az állványokkal is volt probléma, az NMH szerint az esetek 51,4 százalékában a mobil, szerelő és guruló állványok kialakítása nem az előírásoknak megfelelően történt, míg például a munkagödrök, munkaárkok oldalfalait a vizsgált munkaterületek 41 százalékánál nem támasztották meg, sőt, beesés elleni védelmet a vizsgált területek egyharmadánál egyáltalán nem alkalmaztak. Gond volt a teheremelőkkel is: egyrészt a kezelők 16,4 százalékának jogosultsága sem lett volna kezelni a gépeket, másrészt az emelők 9,2 százalékánál az üzembe helyezést sem végezték el.
 
   Ezek után szinte megkönnyebbülés, hogy a vizsgált villamos elosztószekrények mindössze 3,7 százaléka nem volt ellátva közvetett érintés elleni védelmet biztosító eszközökkel (pl. védőföldelés, áram-védőkapcsoló), ugyanakkor a villamos kábelek és vezetékek közel egynegyedét (24,4 százalék) szigetelő szalaggal javították, ami természetesen nem felel meg a vonatkozó előírásoknak.
 
   Jó hír, hogy az ellenőrzött munkáltatók 92,6 százaléka rendelkezett kockázatértékelési dokumentummal, bár gyakori hiányosság volt, hogy a munkavállalók munkahelyi kóroki tényezők (pl. zaj-, rezgés-, porok-, vegyi anyagok stb.) elleni védelmét nem tartalmazta. Több esetben elmaradt a lap vibrátorok („döngölő békák”), láncfűrész gépek kezeléséből, valamint a munkavégzés során alkalmazott veszélyes anyagokkal (pl.: cement, festékek, hígítók) történő munkavégzésből származó kockázatok értékelése is. A munkaegészségügyet érintő részek általában a biztonsági és egészségvédelmi tervből is hiányoztak - írja a hatóság.
 
Lejárt kötszer, üdítős üvegben a veszélyes anyag
 
   Az NMH adatai szerint a munkáltatók 15 százaléka nem gondoskodott a munkahelyi elsősegélynyújtás személyi feltételeiről, míg a tárgyi feltételeket 11 százalék nem biztosította. Ezek után nem meglepő, hogy az elsősegélynyújtó felszerelés több építési munkahelyen hiányos volt, vagy lejárt a szavatosságú fertőtlenítő szert vagy kötszereket tartalmazott. A munkáltatók ráadásul gyakran a munkavállalókat a munkahelyre szállító személygépkocsi mentődobozát nevezték meg elsősegélynyújtó felszerelésként - olvasható a NMH jelentésében, amely hozzáteszi, hogy ezek a szabálytalanságok leginkább az alvállalkozói lánc végén szereplő munkáltatókra voltak jellemzők.
 
   Bár a veszélyes anyagokat a többség (86,4 százalék) az előírásoknak megfelelően tárolta, de még mindig előfordult, hogy eredetileg élelmiszerekhez gyártott, illetve használt edényzetben (pl. üdítős palack) tárolták a kémiai anyagokat.
 
Kocsi visz WC-re
 
  Vannak persze kevésbé rossz statisztikák is, így például kiderül, hogy a jogszabályoknak megfelelően a cégek 92 százaléka foglalkoztatott úgynevezett koordinátort, ám mivel ezeket jellemzően a fővállalkozó fizette, így a megbízott szakember gyakran több más építkezésen is ellátott hasonló feladatokat, ezért az NMH szerint tevékenységük „gyakran nem volt hatékony”.
 
   Bár az esetek 94 százalékában bekerültek az építési munkahely sajátosságai a biztonsági és egészségvédelmi tervbe (BET), azok tartalma nem terjedt ki munkarészre és aktualizálásuk sem minden esetben történt meg - írja a hatóság. További gond, a családi házak építésénél jellemzően nem volt ilyen dokumentum, a nagyobb beruházásoknál is csak a fővállalkozónak állt rendelkezésére, annak tartalmát az alvállalkozók többnyire nem ismerték, ráadásul a helyszínen gyakran nem lehetett megtalálni a BET-et. 

   Ugyanakkor jó hír, hogy ivóvízből nem volt hiány, mindössze 4 olyan építési területet találtak az munkavédelmi hatóság ellenőrei, ahol nem volt elegendő mennyiségű és minőségű víz. A WC-kel már nem volt ilyen szerencséje a dolgozóknak, hiszen „több esetben előfordult, hogy ezek (a mobil illemhelyek) csak több km-re voltak a munkavégzés helyétől.” Magyarázat persze, ahogy mindenre, erre is van: a munkáltatók szerint, amikor szükség volt rá, akkor a munkahelyi autó elvitte a munkavállalókat a WC-hez.
 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Elképesztő állapotok a magyar munkahelyeken.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector