Startlaphoz Csatlakozz!

Durva adó a netezésre, csipszadó az alkoholokra

Elhallgatott adóemelések a jövő évi adócsomagban

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. október 22. szerda, 08:41

Az önkormányzatok arra vetnek ki adót, amire csak akarnak. Jön a befektetésialapok különadója. Durva adó a netezésre, csipszadó az alkoholokra. A pálinkánál minimális átalányadó. Áfamentesen lehet tankot venni. Családi adókedvezmény a gyerektelenekre is. A fiktív áruszállítással bűvészkedő adócsalóknak odacsapnak – írja a HVG.

   Szinte csak a jó dolgokat mondta el Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a délutáni sajtótájékoztatóján a 2015-ös adócsomagból. A nyilvánosságra került vaskos dokumentumban azonban találtunk olyan tehernöveléseket, amelyekről a tárcavezető megfeledkezett szólni, meg olyanokat is, amelyek a tehercsökkentések fontos részletei.
 
Szabad kezet kapnak az önkormányzatok, hogy adóztassanak
 
   Az önkormányzatoknak megengedik, hogy lényegében bármely vagyontárgyra adót vessenek ki. Az általános indoklás szerint a települések települési adót “vezethetnek be bármely adótárgyra, ha az nem képezi törvényben szabályozott közteher tárgyát.” A települési adó lehet bármilyen adó, ha annak működtetését törvény nem tiltja. Az adónak nem lehet alanya szervezet, vagy vállalkozás. A javaslat mentesíti a helyi iparűzési adó alól azokat a szövetkezeteket, amelynek nettó árbevétele legalább 95 százalékban tagjai részére történő értékesítésből vagy tagjai termékeinek értékesítéséből származik.
 
   A munkabéren kívüli juttatások (cafeteria) adóztatását jelentősen átszabják. A béren kívüli juttatások után 51,17 százaléknyi adót és járulékot kell fizetnie a juttatást biztosító cégnek, míg a béren kívüli juttatásnak nem minősülő juttatások után még magasabb, 65,79 százalék lesz a közteher.
 
   Az élelmiszerfelügyeleti díjat a többszörösére emelik. Most lényegében a takarmánnyal, feldolgozott állattal, állatgyógyszerrel kereskedők, állatok szállítását végző cégeknél most a nettó árbevétel 0,1 százaléka az élelmiszer-felügyeleti díj. Jövőre sávosan 6 százalékig fog felmenni a kulcs.
 
   A befektetési alapok forgalmazóitól a forgalmazási díj egynegyedét elveszi különadóként a kormány.
 
   A bankadó csak egyetlen ponton változik: az ukrajnai helyzet miatt az OTP Bank óriási veszteséget szenvedett el, az ott elszenvedett veszteség miatt csökkenhet a bankadója.
 
Családi adókedvezmény a gyerektelenekre is

   Az első házasokat megillető havi adókedvezmény részleteibe sem ment Varga. A dokumentumból kiderül, hogy elég, ha csak az egyik fél köti az első házasságát, mindketten havonta 5-5 ezer forinttal csökkenthetik a személyi jövedelemadójukat. Két éven át. De ha két évnél korábban esik teherbe a nő, akkor addig a pillanatig jár ez a havi 5-5 ezer forintos kedvezmény, utána már a családi kedvezmény (egy gyerek után 10 ezer forint, vagyis összesen ugyanannyi, mint a fejenkénti 5-5 ezer forint) jár. Ez voltaképpen nem más, mint a családi adókedvezmény előrehozása és kiterjesztése a gyerektelenekre is.
 
   Az elhangzott, hogy fokozatosan növelik a kétgyerekesek családi adókedvezményét 2018-ig. Most gyerekenként havi 10 ezer forinttal csökkenthetik a két gyereket nevelők (akár házasságban, akár élettársi viszonyban élnek) a befizetendő adójukat, járulékaikat, jövőre havi 12500-12500 forinttal mérsékelhetik a rájuk vonatkozó elvonást. Havi 2500 forinttal nő évről évre a gyerekenkénti levonható összeg, így éri el 2018-ra a 20 ezer forintot.
 
Az alkoholra chipsadót vetnek ki
 
   A jövő évi adócsomagban a kormány arra hivatkozva, hogy lezárják a szabad pálinkafőzés miatt indult uniós kötelezettségszegési eljárást, chipsadó (népegészségügyi termékadó) hatályát kiterjesztik az alkohol italokra. Ebből a körből az általános indoklás szerint ugyanakkor – a méz kedvező élettani hatására tekintettel (most szó szerint idéztünk) – az adóköteles termékek köréből kikerülnek azok a termékek, amelyek méztartalma legalább 20 százalék, de cukortartalma nem haladja meg a 40 százalékot. A mézes pálinkák így úgy fest, megússzák az új adót.
 
Durva adó jön a netre is
 
  A távközlési adó módosításával az adócsomag, az indoklás szerint összefüggésben az internetes kommunikáció térnyerésével, az adó körébe vonja az internet-hozzáférés szolgáltatás nyújtását. Az adó alapjaként az internet-szolgáltatást igénybevevő előfizető, felhasználó által lebonyolított, gigabyte-ban mért adatforgalom áll, ez minden megkezdett gigabyte-ként 150 forint lesz.
 
  A cégek által megfizetett távközlési adóból ugyanakkor levonható a cégek által fizetett társasági adó. Ugyanakkor, ahogy a 2 forint/perc, illetve sms-es díj esetében is áthárították a szolgáltatók ezt a díjat, úgy minden bizonnyal a szolgáltatók most is hasonló lépéssel élhetnek majd, vagyis az internetszolgáltatás díjának emelkedése jöhet.
 
  A gépjárműadóról szóló törvény egyik érdekes pontja az, hogy ha személygépkocsi kerül a magyar állam tulajdonába – az autónak nincs törvényes örököse, nem volt végrendelet sem – akkor az adott személygépkocsi mentesül a cégautóadó hatálya alól addig, ameddig a Magyar Állami Vagyonkezelő Zrt. egy adott állami szervhez nem adja oda a személygépkocsit.
 
Az önkormányzatok mehetnek a stikában pálinkafőzők után
 
  A magánfőzéshez kapcsolódó bevételeket a javaslat áttelepíti az önkormányzatokhoz, adóbevallás és adófizetés hatósági körét is megkapják. Magyarul nem a NAV, hanem a helyi önkormányzatok ellenőriznek, és hajtják be az adott. A palackozott fröccsről ugyanakkor nem kell majd adóbevallást benyújtani.
 
   A magánfőzésre vonatkozó kedvezményes szabályokat csak a gyümölcstermelő magánszemélyek alkalmazhatják a továbbiakban. Emellett pedig be kell jelenteni a helyi önkormányzatnak, ha az ember desztillálóberendezést vásárol. Ha az adott évben valaki nem állít elő párlatot, akkor nem kell adóbevallást benyújtania és adót fizetnie sem (ugyanis ezer forintos éves átalányadót állapít meg erre a tevékenységre jövő év január 1-jétől). A kormány minden bizonnyal így válaszol az EU előtt elmeszelt szabad pálinkafőzésre, ahol az adómentesség volt az egyik fő probléma.
 
   Emellett a bérfőzés jövedéki adómértéke az alkoholtermékek normál adómértékének 50 százalékára (1 liter 50 százalékos alkoholtartalmú párlat esetében 1670 forint összegű jövedéki adót kell fizetni) változik az eddigi 0 százalékról.
 
Támogass, adód csökken
 
  A cégek csökkenthetik a társasági adójukat, ha felsőoktatási intézményt támogatnak.
 
Egy tankot kérnék, de áfa ne legyen rajta!
 
  Az áfaról szóló törvény módosításában a kormány megteremtené a haditechnikai eszközök és szolgáltatások nemzetközi megállapodáson alapuló beszerzésének áfa mentességét.
 
  A javaslatok között szerepel az is, hogy munkaerő-kölcsönzés esetére átmeneti jelleggel fordított adózást állapítanak meg.
 
Mindent tudni akarnak az internetes vásárlásról
 
  A javaslatok között szerepl olyan változtatás is, mely szerint az adóhatás megkeresheti a telekomcégeket nyújtó adózót az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló törvény szerinti elektronikus kereskedelemi szolgáltatásnak a szolgáltatás nyújtójára, valamint a szolgáltatás ellenértékére vonatkozó forgalmi adatai az elektronikus kereskedelmi szolgáltatást igénybevevő személyhez nem köthető módon történő beszerzése érdekében. Mindezt pedig azért, hogy elősegítsék az adófizetési kötelezettség erősítését.
 
Odacsapnának az adócsalóknak
 
  Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszert (EKAER) vezetne be a kormány, ez az e-útdíj által érintett gépjárműveket érinti, amelyek Magyarországról az EU más tagállamaiban, illetve onnan hoznak be terméket, visznek ki, illetve belföldi forgalomban nem végfelhasználó részére történő első adóköteles termékértékesítést végeznek.
 
  Az állami hatóságok a rendszer alapján tudni szeretnék, hogy ki szállít, ki adja fel az adott terméket, mi a felrakodás címe, ki a címzett, és hol rakodnak ki. Emellett pedig például közölni kell a gépjármű rendszámát, és a szállított termék bruttó tömegét is.
 
  A javaslat között szerepel olyan is, mely szerint komolyan szankcionálnák azt, ha nem jelentenek be egy bizonyos terméket. A közúti fuvarozással járó tevékenységgel kapcsolatos bejelentési kötelezettség nem teljesítésének jogkövetkezménye, hogy a be nem jelentett termék igazolatlan eredetűnek minősül, és az állami adó- és vámhatóság a be nem jelentett áru értékének 40 százalékáig terjedő mulasztási bírságot szabhat ki.
 
Kedvezményes áfa lesz a marhahúsra
 
  A köztes terméknek minősülő, nagy testű élőállatok (szarvasmarha, juh és kecske) és vágott állatok értékesítésére vonatkozó áfa-kulcs 27-ről 5 százalékra csökken átmenetileg. Az új előírásokat 2015. június 30-át követően kezdődő elszámolással vagy fizetéssel érintett időszakokra kell először alkalmazni.
 
  Az illetékes résznél az adócsomag tisztázza azt a kérdést is, hogy korábban ha egy éven belül adott el valaki ingatlant, és vett újat, akkor a különbözet leadózása úgy történt, hogy a vásárolt ingatlan vételára utána illetéket rögvest be kellett fizetni az államnak, később lehetett csak pénzt visszakapni. Most változtatnak ezen a gyakorlaton: ha lakásvárlást követően tudja csak az adott illető értékesíteni másik ingatlanát, akkor nyilatkozatot lehet benyújtani, mely alapján az adóhatóség a forgalmi értéket ugyan megállapítja, de nem kell fizetési meghagyást kiadnia.
 
  A módosítások között szerepelnek olyanok is, melyek az illetékbélyegek visszaszorításának irányába mutatnak. Például közigazgatási hatósági eljárásban lehet majd utalni is, nem kell illetékbélyeget ragasztani, illetve amennyiben a bírósági eljárási illeték összege az 500 ezer forintot meghaladja és a polgári perrendtartásról szóló törvény nem határoz meg 31 napnál rövidebb keresetindítási határidőt, az illetéket átutalással is  meg lehet fizetni az állami adóhatóság.
 
Forrás: HVG

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Elhallgatott adóemelések a jövő évi adócsomagban.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector