Startlaphoz Csatlakozz!

Nem tud a társadalom eltartani egymillió közszolgát

Lázár: reformok és elbocsátások várhatóak a közszférában

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. október 23. csütörtök, 10:12

 Hat év után kimondta a bűvös szót Lázár János: reformokat vezet be a kormány, sok a közalkalmazott, vagyis elbocsátások jöhetnek.

   A magyar kormány belevág az államreformban - mondta Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a mai kormányszóvivői tájékoztatón. Az állam átalakítása érinteni fogja a minisztériumok létszámát és a határintézményeket is. Magyarországon a közszolgák aránya 22 százalék a teljes adófizetőkön belül - ez magas uniós összehasonlításban. A kormány még nem döntött konkrét elbocsátásokról, de egymillió közszolgát nem tud a társadalom eltartani - tette hozzá.
 
  Azt már lehet tudni, hogy az elbocsátásra kerülő állami közalkalmazottak a továbbfoglalkoztatásukhoz támogatásokat kaphatnak.
 
   2015-ben kell a racionalizációs lépésekről dönteni, ezt megelőzően jön az életpályaprogram, 2015 július elsejével jelentős béremelésekkel a fegyveres testületeknél.
 
A cél a vállalkozások életének megkönnyítése
 
   Az államreform jegyében a jelenlegi 25 napról 15 napra csökkentik az átlagos állami eljárási időket. 2016-tól az illetékek csökkentést is ígéri a kormány.
 
  Új közbeszerzési törvényről is beszélt Lázár - annak ellenére, hogy 2011-ben már egy új törvénnyel lecserélték a korábbit.
 
 
 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Lázár: reformok és elbocsátások várhatóak a közszférában.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector