Startlaphoz Csatlakozz!

Újabb hangfelvétel a káromkodó SZKT-igazgatóról

Tagdíjlevonás belépési nyilatkozat nélkül?

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. október 26. vasárnap, 08:26

Be sem léptette tagjait az SZKT egyik szakszervezete, de a pénzt levonja tőlük a cég – mondja a másik szakszervezet elnöke. Közben egy újabb hangfelvétel is előkerült a káromkodó igazgatóról – írja a delmagyar.hu.

   – Számviteli törvényt sért álláspontunk szerint az SZKT vezetése azzal, hogy a Szegedi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezetének (SZTDSZ) tagjaitól úgy vonja le a tagdíjat, hogy nem tettek belépési nyilatkozatot. Ráadásul a pénz továbbításához szükséges megbízó nyilatkozat hiányos, és azon, valamint a bankszámlán az SZTDSZ neve nem egyezik meg – közölte a társaságnál működő másik érdekképviselet, a Belföldi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezetének (BTDSZ) elnöke. Szabó Istvánmegjegyezte, ha egy szakszervezet hivatalosan nem lépteti be a tagjait, akkor tagdíjat sem szedhet.


   A dolgozók nyilatkozatában egyértelműen szerepelnie kell, melyik szakszervezetnek a tagjai, nevesítve milyen számlára kéri az átutalást. Nem elég a fejlécben szerepeltetni egy szakszervezetet. Ennek ellenére az igazgató engedélyezi, hogy a fizetésekből levonja a cég a díjakat, és a pénzt az SZTDSZ-nek átutalja. Ezt az elnök a cégvezetőnek jelezte egy október elején tartott egyeztetésen, az ügyvezető megígérte, hogy kivizsgálja a problémát, de eredményről nem tud. 

   Török László, a BTDSZ helyi főbizalmija szerint jogban járatlan kisemberekről van szó, akik közül többen megkeresték. Tisztázni akarják, hová lett a pénzük, ha belépési nyilatkozatot sem tettek, és hogy az összegeket visszakaphassák. A BTDSZ konzultációt kezdeményez a menedzsmenttel.

   Kerestük az SZTDSZ titkárát, de Szúnyog Péter nem kívánt nyilatkozni. Tóth István Tibor, a Szegedi Közlekedési Kft. ügyvezető igazgatója megkeresésünkre elmondta: megvizsgálták, és véleményük szerint az ügy nem tartozik a számviteli törvény hatálya alá. A munkavállaló a szakszervezetnek nyilatkozik, a munkáltatónak pedig meghatalmazást ad a tagdíj munkabérből történő levonásáról és átutalásáról. Téves átutalás nem történt, sem munkavállaló, sem az érintett szakszervezet nem élt kifogással, így ezzel kapcsolatos egyéb felelősség a munkáltatót nem terheli.

   Más is borzolja a kedélyeket az SZKT-nál. Nyilvánosságra került ugyanis egy újabb hangfelvétel, vélhetően ez is az üzemi tanács üléséről. (Hasonlóan ahhoz a felvételhez, ami – megírtuk – szeptember végén bukkant fel, és amelyen az ügyvezető a BTDSZ-elnökről és édesanyjáról beszél.) 

   A 38 másodperces részletben az igazgató a polgármesteri hivatal dolgozóit és a városvezetőt szidja káromkodva. A felvétel elérhető YouTube-on, a cég belső levelezőrendszerében, és eljutott az önkormányzati képviselőkhöz. Tóth István Tibor elmondta, az előző hangfelvétel kapcsán nem tett feljelentést, de a határideje sem járt le. Az újabb kapcsán még nyomoztatnia kell, mert ennek a továbbítását senki nem merte névvel felvállalni. 

   „Játszanak, kit érdekel. Törvénytelenül visszaél valaki egy hangfelvétellel, arra jellemző, aki ezzel visszaél” – fogalmazott az igazgató. Solymos László alpolgármester röviden reagált: „A stílus maga az ember.” Szabó István BTDSZ-elnök a két felvételről azt mondta, az ilyen megnyilvánulás csak hátráltatja a munkaügyi kapcsolatokat. Az első ügyében felszólították az ügyvezetőt bocsánatkérésre.
 
Forrás: delmagyar.hu

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Tagdíjlevonás belépési nyilatkozat nélkül?.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector