Startlaphoz Csatlakozz!

Rogán Antal: kisebb élőmunkaerő kell

A bürokrácia csökkentése elbocsátásokat is jelent

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. október 26. vasárnap, 14:20

Elbocsátásokat is jelent majd a bürokrácia csökkentése – erről beszélt a Hír TV P8 című műsorában a Fidesz frakcióvezetője. Rogán Antal hangsúlyozta, a kormány célja az, hogy az adófizetők csak annyi hivatalnokot tartsanak el, amennyire feltétlenül szükség van.

   Rogán Antal szerint a gazdasági növekedés a következő években munkaerőigénnyel jár majd, azaz a közszférából kikerülő köztisztviselők a versenyszférában helyezkedhetnek majd el. „Ahogy a rezsiköltségben sem indokolt, hogy az adófizetők több rezsit fizessenek ki, mint amennyit minimálisan ki kell fizetni – hogy az a gáz, villamos energia eljusson hozzájuk, nem akarnak pluszprofitot, nem tudom én micsodát fizetni. Ez értelemszerűen az államnál is igaz. Ők nem érdekeltek abban, a 4 millió adófizető, hogy az adójukból több bürokráciát tartsanak el, mint amennyi minimálisan indokolt. Ennek megfelelően, ha valóban áttérünk az elektronikus közigazgatásra, az azt jelenti, hogy kisebb élőmunkaerő kell. Ha egyszerűsítjük a szabályokat, az megint csak azt jelenti” – fogalmazott a Fidesz frakcióvezetője.
 
Forrás: mno.hu

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - A bürokrácia csökkentése elbocsátásokat is jelent.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector