Startlaphoz Csatlakozz!

Az egyedülállók is könnyebben csúszhatnak a nélkülözők közé

Németországban tízmilliónál is több embert fenyeget a szegénység

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. október 29. szerda, 09:33

Németországban majdnem minden hatodik ember, több mint tízmillió lakos él a szegénység fenyegetettségében egy kedden ismertetett felmérés szerint.

    A szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) 2013-as adatai szerint a 80 milliós lakosság 16,1 százalékát, mintegy 13 millió embert fenyegeti a szegénység. Az arány nem változott 2012-höz képest.

    A szegénysorba jutás kockázatát a nettó jövedelem alapján vizsgálták. A határérték a lakosság egészére jellemző  jövedelmi középérték 60 százaléka, ez 2013-ban egyfős háztartás esetén 979 euró (302 ezer forint) volt, négyfős (két felnőtt, két 14 év alatti gyerek összetételű) háztartás esetén pedig 2056 euró. A szegénység fenyegetettségében az él, akinek a jövedelme nem éri el ezt a szintet.

    A felmérésben kimutatták, hogy a nőket erősebben fenyegeti a szegénység, mint a férfiakat, és az egyedülállók is könnyebben csúszhatnak a nélkülözők közé, mint a családosok. A két leginkább veszélyeztetett csoportot pedig a munkanélküliek és a gyermeket egyedül nevelő szülők alkotják, körükben 69,3 százalékos, illetve 35,2 százalékos a szegénységgel veszélyeztetettek aránya.

    A legkevésbé az egy-, vagy kétgyerekes családokat fenyegeti az elszegényedés, ezekben a rétegekben 8,5 százalékos, illetve 11,1 százalékos a határérték alatti jövedelemmel rendelkezők aránya. 

    A társadalom egészét jellemző átlagnál jobb helyzetben vannak a gyermektelen párok, a 65 éven felüli férfiak és a nyugdíjasok is, körükben 11,4 százalékos, 12,7 százalékos, illetve 15 százalékos szegénység veszélyében élők aránya. 

    A Destatis felmérését a háztartási költségvetési és életkörülmény felvétel (EU-SILC) című rendszeres uniós vizsgálat keretében végezték 12703 háztartás adatainak vizsgálatával.
 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Németországban tízmilliónál is több embert fenyeget a szegénység.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector