Tóth Bátori Erzsébet a szakszervezeti kezdeményezésről
Zomborból indult a Szolidaritás Karaván
Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. október 29. szerda, 15:14
Közzétéve: 2014. október 29. szerda, 15:14
Tegnap a zombori aktivistákkal tartott konzultatív megbeszélést a Függetlenség Egyesült Ágazati Szakszervezet csúcsvezetősége. A Belgrádból és Újvidékről érkezett szakszervezetisek bejelentették, hogy a Karaván során az időszerű témákról kívánnak tárgyalni a szakszervezetek vezetőivel, aktivistáikkal, de a polgárokkal is, valamint nyílt napok keretében kívánnak betekintést nyújtani a szakszervezet tevékenységébe – olvasható a Magyar Szó oldalán.
Tóth Bátori Erzsébet, a Függetlenség Egyesült Ágazati Szakszervezet tartományi bizottságának elnöke kiemelte, hogy a törvényhozásban vasárnap szavazták meg a tízszázalékos bérmegvonásról szóló törvényt, ami hatalmas port kevert a közvéleményben, és nem elegendő, hogy a szakszervezet a médiában hallassa hangját erre vonatkozóan, hanem személyes találkozókra is szükség van a tagsággal, aktivistákkal.
– Ezt a sorozatot Zomborból indítottuk, az idén még Szabadkán és Újvidéken kerül sor ilyen jellegű találkozókra, jövőre pedig folytatjuk a sorozatot. Nem feledkezünk meg a hagyományos tiltakozó megmozdulásokról sem, amelyek zöme a törvényhozás helyén, a fővárosban zajlik, de folytatjuk a tájékoztató tevékenységünket is, amelyet a munkatörvény tervezete kapcsán tavaly indítottunk és itt, Zomborban is megszerveztünk. A mostani koordináció célja, hogy a helyi aktivisták nagyobb lendülettel dolgozhassanak Zomborért és a városhoz tartozó falvakért – összegezte Tóth Bátori Erzsébet.
Rámutatott a szociális helyzet súlyosságára, illetve arra, hogy a ’90-es évek polgárháborús migrációja kibillentette a várost korábbi kerékvágásából, ám az európai úton, amelynek a Függetlenség Szakszervezet motorja kíván lenni, az uniós Magyarország és Horvátország közelsége miatt Zombor kiemelten fontos geopolitikai szerepet nyerhet.
– A tervezett Szakszervezeti Nyílt Napok keretében az elkövetkező időben is jelen leszünk a városban, persze másutt is, ezeket a fogadónapokat természetesen meghirdetjük a sajtóban, de tartományi szervezetünk hamarosan új munkajogászt kap, és ezt követően a tagságunk a zombori koordinációs bizottságon keresztül (is) napi szinten fordulhat hozzánk kérdéseivel. Gondolok itt a mostani munkanélküliekre, illetve a leendő munkavállalókra és vállalkozókra is. Szeretném, ha csatlakoznának hozzánk azok a magyar anyanyelvű munkavállalók, akik úgy érzik, érdekeik nincsenek kellő védelemmel biztosítva, ezt kínálja a szakszervezetünk. Magyar közösségünkben a munkajogi érdekvédelem nem élvez prioritást, csupán akkor gondolunk rá, amikor megtörténik a baj, amit szeretnénk orvosolni. Ha nem szerveződünk szakszervezeti szinten, képtelenek leszünk magunkat és egymást megvédeni – összegezte a Függetlenség Szakszervezet tartományi bizottságának elnök asszonya.
Forrás: Magyar Szó