Kordás László: Európa nyugati felével kellene versenyeznünk, nem Kínával

Napjainkban zajlanak azok a kongresszusok, amelyek lezárják a Magyar Szakszervezeti Szövetséget létrehozó három konföderáció, az Autonómok, az MSZOSZ és a SZEF eddigi történetét. A tavaly májusban indított egyesülési folyamat a hazai szervezett dolgozók többségét gyűjti egyetlen táborba, felszámolva a versenyszféra és a közszolgálat munkavállalóinak megosztottságát. Hatvannál több szakszervezet negyedmillió tagjának egyesített ereje vár vezetésre, a megszervezett közös fellépés, a szolidaritás erejének újbóli megismerésére – olvasható a muon.hu-n.

  Az egyesülési folyamatot szervezetileg is lezáró I. Kongresszus novemberben választja meg a legnagyobb szakszervezeti tömörülés új vezetőit. A jelölési folyamat befejeződött.
 
   A Munkások Újságának legutóbbi lapszámában jelent meg az alábbi interjú Kordás László elnökjelölttel. Szeretnénk, ha olvasóink megismernék őt, elképzeléseit.
 
Honnan indultál, hogy kerültél szakszervezeti vonalra?
Munkás családból származom, így az általános iskola után apám azt mondta, hogy szakmát kell tanulni és én elmentem szakmát tanulni. Az Ikaruszban kezdtem el dolgozni ott is voltam tanuló. Amikor leszereltem másfél év katonaság után visszamentem az Ikaruszba dolgozni. Ez már a rendszerváltás időszakában volt. Én gyakorlatilag elvtárssal vonultam, bajtársnál voltam középidős és „úrként” szereltem le. Mikor visszamentünk, addigra a szovjet piac már nem volt meg, így már csökkentek a megrendelések és elkezdődtek a leépítések. A fiatalokkal kezdték akkor is ezt természetesen. Nyugdíjasoknak és a fiataloknak kellett menni első körben. A mi csoportunkban elég sokan voltunk fiatalok, úgy éreztük, hogy a szakszervezet nem véd meg bennünket, ezért úgy döntöttünk kilépünk a szakszervezetből. Meg is kerestük a bizalmit, aki elé odaálltunk, de ő nem zavart el minket, hanem azt mondta, hogy délután meghív minket egy sörre és akkor beszéljük át ezt az egészet újra. Azt mondta nem az a megoldás, hogy kilépünk a szakszervezetből, hanem az, hogy tisztítsuk meg, csináljunk helyben olyat amilyenre szerintünk szükség van és kérte, hogy válasszunk magunk közül egy tisztségviselőt. Így lettem én a fiataloknak a képviselője a szakszervezeti bizottságban. Innen indult a dolog. Az Ikarusz közben tönkrement, 1994-től NABI-ként működtünk tovább, a gyáraz Ikarusz egyik típusát vitte magával és azt gyártotta. Sok konfliktusunk volt, de mindig törekedtünk a megállapodásra. Lett kollektív szerződésünk, lett üzemi tanácsunk, munkavédelmi bizottság. Tehát minden rendezve volt, aminek a munkaügyi kapcsolatokban rendezve kell lennie

Mi történt a NABI-val?
A mi megrendelőink amerikai nagyvárosok voltak, ide gyártottuk a legtöbb autóbuszt. Ez egészen addig ment, amíg el nem kezdődött az iraki háború. A pénzt sajnos odakint a közlekedésfejlesztéstől vonták el. Addig nagyon tudott fejlődni a cég, elkezdte a kaposvári fejlesztést is, aztán mégis úgy alakult, hogy a piac közbeszólt, lényegében beborult a gyár teljesen.

És mi jött utána?
Egyre aktívabb szakszervezeti aktivista lettem, a Szakszervezeti Ifjúsági Szövetség vezetőjének választottak, majd meghirdették az MSZOSZ titkári pályázatát. Erre én pályáztam és nagyon büszke vagyok rá, hogy meg is választottak. Ez 1998-ban volt és ez már főállást jelentett. Főállású szakértője lettem az MSZOSZ-nek és az volt feladatom, hogy az ifjúságpolitikával foglalkozzak a fiatalok érdekében, a munkahelyi szervezéssel. 2002-ben pedig jelölést kaptam az MSZOSZ kongresszusán az alelnöki tisztség betöltésére és azt el is nyertem Pataki Péterrel szemben. Ettől függetlenül együtt dolgoztunk utána. 2004-ben volt egy újabb váltás, ugye akkor alakult meg az első Gyurcsány kormány és akkor kaptam felkérést arra, hogy munkaügyi államtitkár legyek. Ez azért történt, mert 2002- ben született egy megállapodás Medgyessy és a szakszervezetek között arra vonatkozóan, ha a Medgyessy kormány megalakul, akkor milyen fontosabb ügyeket kellene elintézni. Ezt a megállapodást 32 vagy 36 szakszervezet írta alá, nem emlékszem pontosan. 2004-ben félidejéhez érkezett a kormányzat és ennek a megállapodásnak a nagy része még nem volt teljesítve. Ekkor a miniszterelnök felkért arra, hogy legyek én ennek a gazdája és a munkavállalók érdekeit képviseljem, tehát minden előterjesztést próbáljak meg munkavállalói szemmel véleményezni. Ami fontos volt akkor és ami talán a mai napig is fontos, hogy sikerült kötnünk egy hároméves bérmegállapodást. Nagyon sokan nem hittek ebben akkor, hogy létre lehet hozni egy ilyen megállapodást. Sajnos se előtte se azóta nem volt ilyen típusú megállapodás. Az érdekegyeztetés folyamán nekem volt egy stratégiám mindig. Már akkor is azt az elvet vallottam, hogy mindig  tudjuk hogy mi a kiindulópontunk. Mi az az állapot amiben ma vagyunk és mit szeretnénk javítani. Így meg tudjuk határozni azt is, hogy hova akarunk eljutni. A kettő közötti út az pedig egy megállapodásnak az egyeztetési része. A jó megállapodás az, amelyet minden érintett fél jó érzéssel ír alá. Én kormányzati oldalról mindig azt próbáltam segíteni, hogy egyezzenek meg a felek. Ekkor például létrejött ez a bérmegállapodás, aminek a másik fontos része, hogy több szintű minimálbér rendszer van. Ez a bérmegállapodás, azóta is érvényben van. A szakmunkás és betanított munkások minimálbérét differenciálni kell. Ekkor megállapodtunk abban is, hogy hogyan távolítjuk egymástól a kettőt, tehát megérje szakmunkát vállalni. A probléma az, hogy ma egyre többet hallunk arról, hogy ezt a rendszert bár megtartja a kormányzat, de egyre inkább bontja le. Legutóbb a kereskedelmi területen, az informatikai kereskedőket vették ki a bérminimum alól, ami azt jelenti, hogy őket már sima minimálbéren is lehet alkalmazni, nem kell nekik szakmunkás minimálbért fizetni. Ez nagy probléma munkavállalói szempontból, hiszen azok a cégek akik alkalmazzák őket miért adnák meg nekik így a magasabb bért. Tehát a kormány egyre több szakmát vesz ki a bérminimum alól és helyez át a betanított munkás kategóriába. Ezt még megfejeli azzal hogy létrehozott még egy bérkategóriát a közmunkás bérkategóriát, ami ugye még kevesebbet jelent.

Mi a bérek lenyomásával a kormány célja?
A probléma az hogy a minimálbértől nem lefelé kellene még több kategóriát létrehozni hanem felfelé. Az a célja ezzel Orbánnak, hogy így versenyezzünk és lefelé beérjük a kínai béreket. Csak hát nekünk Európa nyugati felével kellene versenyezzük nem Kínával. Valahogy oda kellene felnőni bér szempontjából. Ami ma Magyarországon bérezés helyzete szempontjából van, az tarthatatlan. Egyértelműen látszik, hogy miközben 66400 forint a minimálbér nettó értéke, akkor a megélhetési minimum 87000 forint. Szóval, ha valaki 66400 forintot keres, az hogy tudja fedezni a 87000 forintos kiadásait? Tehát az Orbán rendszer csalásra ösztönöz. Valahogy össze kell szedni 87 ezret vagy fekete vagy szürke munkával. Na most ez senkinek nem jó. Nem jó a dolgozónak, mert ugye ezután semmi sem jár neki semmi. Nem jó a munkáltatónak, mert alanyi fenyegetettsége van, hogy lebukik és akkor bírságot kell fizetnie. Ha egy kisvállalkozásra kiszabnak 3 milliós bírságot az lehet, hogy annak a kisvállalkozásnak az életébe kerül, mert nem tudja kigazdálkodni ezt a bírságot. Igazából nem jó a kormánynak sem, mert az adó így nem áramlik be, mert a szürke és fekete gazdaságot nem tudja adóztatni. A mostani minimálbéremelés az nem volt jó sem a munkaadónak, sem a munkavállalónak, mert a bruttója nőtt, de a nettója nem. Tehát többet kell kitermelnie a vállalkozónak, a munkavállaló kevesebbet visz viszont haza. Csak az állam járt jól vele. Összességében 2010-ben 60200 forint volt a minimálbér, most 2014-ben 66400 forint. A minimál bér nettójának el kellene érnie legalább a 87 ezer forintot. A kormánynak ezen a területen progresszív adózást kellene bevezetnie, alul több lehetőséget, felül több felelősséget a bérezésben. Tehát aki jobban keres és többel tud hozzáadnia a közöshöz az tegye is meg. Ez egy fajta társadalmi szolidaritás. Én azt gondolom ez így lenne rendjén és nem pedig ez az egykulcsos história. De ha így nézzük akkor a családi pótlék sem nőtt. Bár a családi adókedvezmény évről évre nő, de ez mind csak a magasabb keresőknek a javát szolgálja. Így a magasabb keresetű családban született gyerek ilyen módon többet ér az államnak, mint aki minimálbéres családban születik. Már a startvonalra állást megakadályozza a mostani adórendszer egy szegényebb család esetében. Mindig lesz különbség a gazdag meg szegény gyerek között, mert a gazdagabb családban született gyerek esetében megtudja fizetni a család például a különórákat, tehát neki mindig több lesz a lehetősége és esélye arra, hogy magasabb képzettséget szerezzen még egy kevésbé tehetséges gyerek esetében is. A szegény családban született gyereknek nincs más csak a tehetsége és a szorgalma. Ha ezt nem tudja kiegyensúlyozni az állam, és egy normálisan működő államban így kellene működnie a családpolitikának is és az adópolitikának is. Azt amit egyébként a piac létrehoz különbséget, azt az állam a szabályozó erejénél fogva megpróbálja kiegyenlíteni. Soha nem lesz egyenlőség, soha nem fogja tudni ezt teljesen egyenlővé tenni, de közelítheti a kettőt egymáshoz, hogy a szegényebb családban született gyereknek is lehetősége legyen a startvonalhoz állnia és leküzdenie azt a hátrányt, amiben ő beleszületett, hogy az ő gyereke már ne oda születhessen. Ez lenne egy igazi fordulat a társadalompolitikában és a társadalomfilozófiában, amit egy jó kormányzat elérhet.

Tíz évvel az uniós csatlakozás után a nyugati és keleti bérek közötti különbség nem csökkent, hanem inkább nőtt. Hihetetlen feszültségek vannak ebből. Keleten abból, hogy nem tudjuk kik lesznek azok, akik majd később fenntartják a társadalmat munkájukkal, nyugaton meg abból, hogy keletről jövő munkaerő lenyomja a béreket és ezáltal az ott egzisztenciát teremteni próbáló szakmunkások, munkások főleg az alsó szegmensben nem tudnak normális jövedelmet szerezni. Lehetséges a nyugati jövedelem megközelítése vagy mi lehet erre egy jó megoldás?
Sokan mondják azt, hogy a versenyképességnek egyik feltétele az, hogy a béreket alacsony szinten tartsuk, mert akkor jönnek ide a munkáltatók. Én ezzel szemben azt mondom, hogy ez nem igaz, mert ha ez így lenne például a skandináv országokban, akkor ők lennének a világ legversenyképtelenebb országai, de ugyebár ez nem így van. Ők ott vannak azért az első egyharmadban.  
Ez az egyik. A másik, ha a befektetők Magyarországot választják, azt nem elsősorban az alacsony bérek miatt teszik. Nagyon fontos, hogy milyen infrastrukturális környezetbe jönnek. Ez azt jelenti, hogy az ő termékét, amit itt előállít, azt milyen gyorsan és milyen hatékonyan tudja elvinni más országokba. Tehát vasútvonal, autópálya, folyó, vizi közlekedés, repülő. Ezek nagyon fontos szempontok egy befektetőnek. Fontos szempont egy beruházásnál az is, hogy milyen gazdasági környezetbe jön. Mennyire stabil a politika abból szempontból, hogy nem változtatják az adórendszert naponta. Hiszen manapság már olyan helyzetek is vannak, hogy visszamenőleg emelnek adót. Gondoljunk bele abba a szituációba, hogy amikor egy cég megcsinálja az üzleti tervet, ezt elfogadja az igazgatóság egy adókörnyezetben, majd évközben megtudják, hogy az adókörnyezet, amiben ők gondolkodtak, az mostantól változik a jövőre vonatkozóan, hanem visszamenőleg változott a múltból vonatkozóan. Tehát már rögtön nem igazak azok a számok, amiket ők az igazgatósággal elfogadtak. Következésképpen ilyen értelemben rettentően nehéz kiszámítani azt, hogy milyen termelékenységet vagy milyen profitot tudsz egyébként a tulajdonosoknak előállítani, mint menedzsment. Ez a fajta gazdasági klíma, gazdasági környezet nagyon fontos. A harmadik nagyon fontos szempont, hogy milyen a rendelkezésre álló munkaerő képzettsége. Tehát ami nekem kell azt én megtalálom e abban a tömegben ami ahhoz a gyártási folyamathoz kell amit én szeretnék csinálni. A magyarok képzettsége, felkészültsége, kreativitása mindig jó volt.

A rendszerváltáskor a képzett és jó munkaerő nagy vonzereje volt az országnak, de jól látom, hogy az elmúlt negyed évszázadban ez rossz irányba változott?
Igen romlott, de még mindig keresett a magyar munkaerő külföldön. Látványosan nőtt a magyar munkaerő, ezen belül a fiatalok mobilitása Európában. Ez önmagába nem lenne baj, hiszen régen a céheknél is elmentek megtanulták a külföldi munkát aztán hazajöttek és itthon dolgoztak tovább. Csak hát ma már attól lehet tartani, hogy ha egy fiatal elmegy külföldre és ott megismerkedik egy fiúval vagy lánnyal és családot alapít, akkor már nehézkesebb a hazatérés. Alapvetően azért megy el, mert vagy munkát nem talál itthon vagy ha talál is, de kevés a keresete a megélhetéshez. Tehát ezeken a területeken nekünk van mit bepótolni, például a versenyképességünket növelni. És nagy probléma a miniszterelnök és az ő adópolitikája.

Németországban a Die Linke egyik választási programja volt a nettó 10 eurós órabér. Magyarországon még a másfél eurót sem éri el az átlag órabér, ha azt nézzük, hogy biztonsági őrök, bolti eladók stb mennyit keresnek. Szerinted mennyi lehetne az a nettó reális órabér, ami Magyarországon kiharcolható? Amikor ezt megkérdezem akkor mindig nekem esnek azzal, hogy a gazdasági realitások, meg hogy nem szabad ilyen nagyokat mondani. Én szerintem minimum egy ezrest óránként egy embernek meg kellene keresnie.
Már beszéltem arról, hogy nem lehet ilyen egyértelműen meghatározni, hogy mennyi legyen a minimálbér egy órára vagy egy hónapra. Egy szakmát tanult munkás joggal várhat több bért, mint egy képzetlen. Más dologra világítanék itt rá inkább. Azt gondolom, hogy Magyarországon a szociális háló nagyon szakadozott, ha van egyáltalán. Tehát ez azt jelenti, hogy ha elveszti valaki az állását az ember nagyon könnyen tud akár az utcára is kerülni. Ilyen értelemben ma olyan, hogy szociális háló nem létezik. Ezért nagyon fontos lenne újjászőni  ezt a szociális hálót. Ehhez meg kell határozni azt is, hogy mi az, amit finanszírozni akarunk. Az ellátások kavalkádja van. Nagyon sok ellátás van ma amiről nem is tudnak, hogy jár e neki vagy nem jár neki. Általában leszűkítik ezt az álláskeresői támogatásra vagy a foglalkozást helyettesítő támogatásra. Miközben rengeteg féle ellátás van. Ha ezeket összeadnánk és ezek mind megszűnnének akkor a Feltétel Nélküli Alapjövedelem, amihez nem jött össze a szükséges aláírás mennyiség, hogy érdemben tárgyalhassunk róla. A vitát viszont mindenképpen érdemes támogatni. És mielőtt eldöntenénk, hogy ezt meg e lehetne csinálni vagy teljes mértékben elvetni, el kell gondolkodnunk azon, hogy merre megy a világ.

Tehát te azt mondod, hogy az FNA-ról igenis le kellene azt a vitát bonyolítani ami megtörtént és nem az érdektől való az ötlet. 
Végig kell gondolni ezt, hogy mit adunk fel érte és mi az, amit megold. Be kell látni, hogy az egész világon a munka mennyisége csökken, miközben a népesség növekszik. Gondoljuk végig, hogy akkor ennek mi lesz a vége? Egyre többen lesznek állás nélkül. Miért? Mert egyre több mindent automatizálunk, egyre inkább terjed a kereskedelemben az a módszer mikor te magad húzod le a bankkártyádat a pénztárnál, tehát lassan már pénztáros sem kell. Az online vásárlás is egyre népszerűbb, igaz a kiszállítással meg a szállítási cégek kapacitása nő, de kérdés az, hogy ez nettóba többletmunkát jelent vagy kevesebbet. Ezen átalakulás ellen nem tudunk mit tenni, ezzel együtt kell élni, ezt hozza a fejlődés, hozza az a világ, amely felé haladunk.  Mi lesz azokkal az emberekkel, akik nem tudnak munkához jutni, nem azért mert nem akarnak, hanem azért mert nincs. Legutóbb beszéltem egy magyarországi autógyártó cég humán vezérigazgató helyettesével. Ő azt mondta nekem, hogy a válság előtti időszakban 6500 dolgozójuk volt a csúcs időszakban, amikor nagyon ment a szekér és az autóvásárlás. Akkor előállítottak 80 ezer autót évente. Most 3500-an vannak, 60 ezer autót állítanak elő évente, viszont 3800 és 4000 között képesek lennének előállítani ugyanazt a mennyiséget, amit 6500 munkással állítottak elő. Tehát a válság azt is hozta a cégeknél, hogy automatizálták, amit lehet. Olyan új termékeket vezettek be a piacra, hogy minél inkább automatizált legyen az a gép és minél kevesebb élő munkaerőt keljen alkalmazni az előállításához. Tehát ezért gondolom azt, hogy azok, akik kapásból azt mondják, hogy el kell vetni az FNA ötletét, azért gondolkodjunk el ezen az úton is, hogy mi lesz azokkal az emberekkel akiknek, nem lesz munkájuk. Nem lehet közmunkára építeni egy gazdaságot, nem lehet otthagyni az embereket az 50600 forintos szegénységben. És ez sem jár minden hónapban, csak amikor van közmunka. Amikor meg nincs akkor 22800 forint. Ha az éves bért így nézzük meg akkor átlagban kb havi 30 ezer forint van meg az embereknek. Ebből kellene nekik megélni havonta. Hát hogy? Ez lehetetlen. Ezért fontos végiggondolni az FNA-t, hogy a jövő mit hoz nekünk. Ha mint állampolgár és mint munkavállaló azt mondjuk egymásnak, hogy ember az embernek farkasa és meg akarunk küzdeni minden egyes munkahelyért, akkor egy mindenkivel szembenálló antiszolidáris társadalom alakul ki, amiben nem jó élni. Ez egyre több konfliktust és problémát jelent majd. Ez a világ már most is itt van, de fokozódni fog a későbbiekben. Odáig el kell jutnunk, hogy legalább beszéljünk ezekről a dolgokról és megtaláljuk a megoldást arra, hogy minden ember jól, élhető jólétben tudjon élni.

 
Forrás: Munkások Újsága