Startlaphoz Csatlakozz!

Létrehozzák az ország legnagyobb szakszervezeti tömörülését

A beolvadás kongresszusa novemberben

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. november 01. szombat, 16:44

November 21-22-én tartja „a beolvadás kongresszusát” a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MaSZSZ). Tavaly május elsején jelentette be három konföderáció – az Autonómok, az MSZOSZ és a SZEF – vezetője, hogy unióra lépve létrehozzák az ország legnagyobb szakszervezeti tömörülését.

  „A magyar szakszervezeti mozgalom 21. századi történetét megnyitottuk!” – jelentette ki a MaSZSZ 2013. december 6-i alakuló ülésén Pataky Péter MSZOSZ-elnök, akit az új konföderáció elnökévé választottak az átmeneti, „építkezéshez” meghatározott egyéves időtartamra. Az egyesülés előkészületeiről keveset lehetett hallani, s csendben, hírverés nélkül zajlott az MSZOSZ VIII. kongresszusa is e hét keddjén, ahol a küldöttek határozatot fogadtak el a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének megszűnéséről, a „gigaszakszervezetbe” való beolvadásáról. Az ülésen Pataky Péter nem volt jelen.


  A kitűzött menetrend alapján november első felében a másik két SZOT-utód konföderáció is dönt majd a fúzióról, amelyre aztán a MaSZSZ kongresszusán kerül sor. Székely Tamás, az Autonómok vezetője néhány hónapja még tiltakozott a teljes beolvadás ellen. Lapunk információja szerint a „gigaszakszervezet” székhelye mégsem az Autonómok „főhadiszállása”, hanem az eddigi MSZOSZ-székház lesz. Az elnökjelöltek között van Kordás László, az MSZOSZ korábbi alelnöke, a Közmunkások Szakszervezetének vezetője, a Gyurcsány-kormány egykori munkaügyi államtitkára.

Forrás: Magyar Hírlap

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - A beolvadás kongresszusa novemberben.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector