Startlaphoz Csatlakozz!

Egyre több nyugdíjas jut a dolgozókra

Nyugdíj: új rendszert dolgoznának ki?

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. november 02. vasárnap, 08:25

 Kérem, pár hét múlva keressenek meg, akkor már biztos tudok valamit mondani az elképzelésekről - mondta a közelmúltban lapunknak az Idősügyi Tanács egyik tagja, akit arról próbáltunk faggatni, hogy milyen irányba mozdulhat el a magyar nyugdíjrendszer. A testület ülését pár hete tartották az Országházban, azon megjelent Orbán Viktor miniszterelnök is, aki arra bíztatta a jelen lévőket, hogy tegyenek minél több javaslatot az idősek életkörülményeinek javítására. S bár a kormányfő világossá tette, hogy a választások után bő három év van a nyugodt munkára, úgy tudjuk, az első javaslatokat már most, októberben várják a tanács tagjaitól – írja a Figyelő.

  A jelekből ítélve nem ez a testület fogja „megmondani a tutit", vagyis irányt szabni a nyugdíjrendszer elkerülhetetlen átszabásának. A tanács tagjai a saját szakterületük szerint általában az idősek életminőségét javító intézkedésekre tesznek javaslatot - közölte megkeresésünkre a szociális ügyekért felelős Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI). Így például Monspart Sarolta, egykori kiváló tájfutó, sífutó „a tömegsport iránti elkötelezettségére tekintettel" vállalta javaslatok összeállítását.

  A tanácsra más feladat is vár, nekik kell majd véleményezniük az EMMI előterjesztéseit, melyek a várakozások szerint a következő hetekben már a testület elé is kerülhetnek. Az állásfoglalásuktól függetlenül talán már most megelőlegezhető, hogy az ismert közéleti személyeket, köztük Hámori Józsefet (az első Orbán-kormány nemzeti kulturális örökségért felelős miniszterét) vagy Pozsgai Imrét (a Kádár-korszak végének emblematikus politikusát) a soraiban tudó tanácsnak nem lesz befolyásoló szerepe abban, hogy milyen paraméterek szerint fogalmazzák újra a nyugdíjrendszert, hogy az megőrizze fenntarthatóságát a következő negyven évben is. 

  Valójában ezzel senki nem foglalkozik per pillanat a kormányban. Lapunknak legalábbis arról tájékoztatták a szaktárcánál, hogy a kormány sem a nyugdíjrendszerben, sem a nyugdíjak értékét tekintve nem tervez semmilyen változást. A legfőbb cél a nyugdíjak értékének megőrzése.

  Vajon tényleg semmi ok a beavatkozásra? A kormánytól független szakértők egybehangzóan állítják, hogy a nyugdíjrendszerünk ebben a formában fenntarthatatlan. Az okok közismertek: öregedik a társadalom, egyre több nyugdíjas jut a dolgozókra, vagyis egyre kevesebb pénzből kell finanszírozni mind több ember járandóságát. Ez automatikusan a rendszer összeomlásához vezet, hacsak nem áll be gyökeres fordulat a demográfiában, vagy a nyugdíjak értéke nem csökken drasztikusan.
 
Forrás: Figyelő

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Nyugdíj: új rendszert dolgoznának ki?.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector