Startlaphoz Csatlakozz!

A multinacionális cégek 25 százalékát adják a foglalkoztatásnak

Agymosás a dolgozók között

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. november 02. vasárnap, 15:36

A multinacionális cégek sok jót hoztak Magyarországra és 25 százalékát adják a foglalkoztatásnak. A Stockholmi Közgazdaságtudományi Egyetem korábbi felmérése szerint a svéd cégek által létrehozott egy új állás 2,5-2,7 munkahelyet teremt még, vagyis a beszállítókon túl sokak köszönhetik munkájukat a multiknak – mondta a Világgazdaságnak Takács János, a Svéd Kereskedelmi Kamara elnöke.
 
   A svéd cégek kultúrát hoztak Magyarországra, nem azért volt erre szükség, mert ezek nincsenek benne a magyar emberekbe, hanem azért, mert 40 év tönkretette – hangsúlyozta. A svédek együtt hozzák meg a döntést, és nem szeret konfrontálódni. Lehet, hogy ez sem jó, az az biztos, hogy az állandó ellentét sem kedvező. A másságot el kell fogadni – tette hozzá.
 
  A multikat nem lehet megkerülni, együtt kell élni velük. Tanulmányok szerint a multik jó fizetést adnak, és ahol letelepedtek, ott csökken a munkanélküliség. Magyarországion termelt hozzáadott kérték felét a multik adják. Nélkülük nem működne a magyar gazdaság – vélekedett.
 
   Lepsényi István, a Knorr-Bremse vezérigazgatója a kerekasztalbeszélgetésen elmondta, hogy a cégcsoport központja Münchenben van, két nagy gyára van Magyarországon. Százmilliárd forint a vállalat termelési értéke és 2 500 főt foglalkoztat Magyarországon. Szerinte könnyű volt átvenni a német kultúrát Magyarországon, mert közel áll a miénkhez a bajor, a német kultúra. A Knorr azonban egy meglévő szocialista nagyvállalatok vett át ’89-ben, és nehezebb volt megváltoztatni a gondolkodást, a szocialista berendezkedést, mint egy zöldmezős beruházásnál. Minden nap több mint egymilliárd ember bízza az életét és a vagyonát azokra az eszközökre, amiket mi állítunk elő a világon – hangsúlyozta Lepsényi.
 
   A Suzuki befektetési döntésével csaknem fél évszázad után újrateremtette a komplex személygépkocsi-gyártást – mondta Urbán László, a vállalat vezérigazgató-helyettese. A magyar Suzuki csaknem monopolhelyzetbe volt 20 évig, ez akkor járt le, amikor a kecskeméti Mercedes elindította a termelést. Ezt követően az Audi kezdett el megvalósítani komplex gyártást. Japán gyár a Suzuki érkezéség nem volt az egész régióban. A mai magyar járműipar nem teljesítene olyan jól, ha a Suzuki 25 éve el nem dönti magyar beruházást. Az, hogy 3100-an dolgoznak a Suzukinál, azt jelenti, hogy a beszállítói ennek tízszeresét foglalkoztatja.
 
   A multikról mégis kedvezőtlen kép alakult ki. Helyi szinten, Jászberényben azért alakulhatott ki negatív kép a multikról, mert a Lehel hűtőgépgyár egy szociális intézmény volt, mindent biztosított az embereknek a szocializmusban, a fűtésen keresztül a nyaralást, de az Electrolux ezt nem tudta vállalni, miután megvette a céget, hiába tett meg mindent a vállalat, hogy segítse az embereket - hangsúlyozta Takács János .
 
   A jó markeringnek köszönhetően a Suzukival kapcsolatban nem alakult ki az a kép, hogy egy csúnya nemzetközi multi lenne – mondta Urbán. Egy-egy Esztergomban előállított új autó értékéből legalább a fele Magyarországon jött létre, ami talán kicsit sújt minket, hogy az elmúlt 24 év összes kormánya nem nagyon preferálja a hazai gyártmányú ajtót, és nehezen tudunk érvényesülni a közbeszerzések terén. A beszállítók igencsak berzenkednek a vállaltunk által diktált feltételek, egészen addig, amíg nem tudják azokat teljesíteni. Elismerte, hogy volt olyan időszak, amikor nagy volt a fluktuáció, mert japán rendben és fegyelemben kell dolgozni, vagyis nagyon magas a követelmény.
 
   Nigel Jones, a Tesco-Global Áruházak vezérigazgatója szerint a kormány igyekszik a hozzájuk hasonló társaságokra komoly terhelést helyezni, és gyakran azt látták, hogy igen sok adó áramlik tőlük a magyar büdzsébe. Nekünk nincs beleszólásunk ebbe, de együttműködő-készséget várunk – tette hozzá.
 
   A cégen belül dolgozni kell, ezért agymosást kellett végrehajtani a dolgozókban – mondta Lepsényi István. A szociális érzékenysége a multiknak magasabb, mint sok más vállalatnak, de nem lehet igazolatlanul hiányozni, ittasan dolgozni és sok más szigorú feltétel van – hangsúlyozta. Hatékonyan kell dolgozni, mert aki nem így tesz, holnap már az utcán találja magát. Ugyanakkor a fejlődés lehetőségét és szükségszerűségét is adják a nagyvállalatok.
 
  A sok jó mellett negatívum, hogy a nagy multikból eltűnik a tulajdonosi szemlélet – emelte ki Takács János. A belső lobbi- és érdekcsoportok harca érvényesül sokszor, és nem biztos, hogy a cég érdekében. Aztán ott vannak a „költségcsökkentő hősök” a multiknál, akik kiírtnak olyan költségeket, amelyek bevételt termelnek. A nagy döntéseket a központokban hozzák, de fontos, hogy jó képet kapjanak a vezetők.
 
   A 2000-es évek elején sokan mondták, hogy a multik kiviszik a profitot. Én büszke voltam arra, hogy az Electrolux profitot termel, a tulajdonos pedig azért fektet be, hogy osztalékot kapjon. „Nincs ezzel baj, hiszen fizetik a fizetéseket és az adókat is” – vélekedett.
 
  A nagyvállalattok nagyon bonyolultak lehetnek, és ebben aTESCO sem jelent kivételt – ismert el Nigel Jones. Igyekszik egyszerű alapelvekre építeni a munkáját. Helyben hozzuk meg a döntéseket, töltjük ki gyakorlati részletekkel azt, amit a központbank meghatároznak. Nem lehet Londonból irányítani 23 ezer munkavállalót – tette hozzá.
 
   A Suzuki az általunk gyártott autókon kívül semmit sem vitt ki az országból – mondta a vezérigazgató--helyettes. Mindig visszaforgattuk a profitot, de a magyar társadalomnak tudomásul kellene vennie, hogy a profit a vállalatok elsődleges szempontja.

Forrás: Világgazdaság
 

 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Agymosás a dolgozók között.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector