Startlaphoz Csatlakozz!

Nem csak a munka mennyisége a fontos, hanem a minősége is

Csath Magdolna: A közmunka nem ad perspektívát a fiataloknak

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. november 03. hétfő, 18:12

Nem csak a munka mennyisége a fontos, hanem a minősége is - jelentette ki Csath Magdolna a köztévében. A közgazdász szerint a részmunkaidő azért terjed nehezen nálunk, mert alacsonyak a bérek, és a munkaadók a már meglévő munkaerő „túlfoglalkoztatásában „ érdekeltek. A közmunka pedig szerinte nem ad perspektívát a fiataloknak. Csath Magdolna úgy véli: még mindig nagyon kevés pénzt fordítunk k+f-re, és a költségvetésbe a makromutatók mellett társadalmi mutatókat is bele kellene írni.

   Többet adunk ki a költségvetésből, mint amennyi oda bejön – jelentette ki Csath Magdolna közgazdász az M1 Ma reggel című műsorában.

  Hozzátette: a kiadás egy jelentős része, 6 százalék kamattörlesztésre megy. Ez 1100 milliárd forint körül jár. „Ezt nem a magyar emberek költik el arra, hogy jobban éljenek. Ez így van már nagyon régen, és, gondoljuk el, azoknak az országoknak, melyeknek nincs ilyen teher a költségvetésben, mennyivel könnyebb a dolga, amikor fejleszteni kell” – emelte ki.

   A közgazdász megjegyezte egyúttal, hogy Magyarország a következő uniós ciklusban jelentős támogatást kap majd, mely növeli a beruházási lehetőségeket.

   Azt is mondta, hogy a kis- és középvállalkozások jobban tudnának tervezni, ha „távlatosabb” lenne a költségvetés. Úgy vélte: a sok makromutató mellett a költségvetésnek tartalmaznia kellene társadalmi mutatókat is. Példaként említette azt, hogy az embereknek javuljon az életminőségük. Annak kapcsán, hogy a kormány tervei szerint „munkába állítaná Magyarországot”, kifejtette: a kabinet azt szeretné, ha a munkanélküliség minimálisra csökkenne. Ezért egyrészt azt kívánja elérni, hogy azok, akik nem tudnak elhelyezkedni, minél nagyobb számban kapjanak közmunkát. Erre horribilis összeget, 270 milliárd forintot szánnak. A stratégia célja az is, hogy a részmunkaidőt kiterjesszék. Ennek azonban szerinte két gátja van: egyrészt nagyon alacsonyak a teljes állásban fizetendő bérek is, másrészt a munkaadók abban érdekeltek, hogy a már meglévő munkaerőt foglalkoztassák 10-12 órában.

   Megjegyezte: nem csak a munka mennyisége a fontos, hanem a minősége is. Nem mindegy, hogy milyen munkába állítjuk az embereket. Egy közmunka nyilván nem ad jövőképet a fiataloknak – állapította meg Csath Magdolna.

   Megjegyezte: bár a kutatás-fejlesztésre többet szánunk 30 százalékkal, mint 2014-ben, de ez a teljes kiadásnak még mindig csak 0,3 százaléka. Még mindig kevés. Az innováció ugyanis az a beruházás, mellyel a gazdasági szerkezet korszerűsíthető, a gazdaság versenyképesebbé tehető , vagyis jobb munkahelyek teremthetők – érvelt a szakember.

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Csath Magdolna: A közmunka nem ad perspektívát a fiataloknak.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector