Startlaphoz Csatlakozz!

Minden országos szintű feladatukról is le kell mondaniuk

Ferenc pápa kötelezővé tette a püspökök 75 éves korban való nyugdíjazását

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. november 06. csütörtök, 08:10

Kötelező érvényűvé vált az egyházmegyéket és más egyházi hivatalokat vezető püspökök nyugdíjba vonulásának 75 éves korhatára a katolikus egyházban - közölte Ferenc pápa döntését szerdán a Vatikán.

    Az egyházi nyugdíjintézkedés a L'Osservatore Romano szentszéki napilap szerdai számában való megjelenéssel lépett hatályba.

    A nyugdíjkorhatár eddig is 75 év volt, de az életkor betöltésével nem volt kötelező a nyugdíjba vonulás, a pápa vagy elfogadta a püspökök nyugdíjazási kérelmét, vagy visszautasította azt.

    A nyugdíjba vonulással egy időben a püspököknek minden más addig betöltött országos szintű feladatukról is le kell mondaniuk. 

    A kötelező nyugdíjazás a segédpüspökökre, valamint a római kúria hivatalait vezető bíborosokra is vonatkozik. 

    A Vatikán honlapján közölt pápai dokumentum hét pontban módosítja a püspöki szolgálatra és nyugdíjra vonatkozó eddigi egyházi rendelkezéseket. A dokumentum vatikáni bemutatásán elhangzott, hogy Ferenc pápa a vatikáni reformmal megbízott bíborosi tanács javaslatait követve tette kötelezővé a 75 éves korhatárt. Az egyházfő ezzel módosította a római kúria működését szabályozó Pastor Bonus apostoli konstitúciót is, amelyet 1988-ban II. János Pál vezetett be. 

    Újdonságnak számít az is, hogy mostantól „rendkívüli esetekben” az egyházfő felszólíthatja a püspököt a pásztori szolgálatról való lemondásra. Elemzők szerint ez felér a távozásra való kényszerítéssel. Eddig az egyházfő, ha ezt szükségesnek találta, csak arra kérhette meg a püspöktársát, hogy fontolja meg a lemondását. 

    „Püspöknek lenni nem kitüntetés, hanem szolgálat” - hangoztatta Ferenc pápa szerdán a Szent Péter téren tartott általános audiencián.
 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Ferenc pápa kötelezővé tette a püspökök 75 éves korban való nyugdíjazását.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector