Startlaphoz Csatlakozz!

A Vasas Szakszervezet kételyeinek adott hangot a megmozdulással kapcsolatban

Demonstrációra készül a Liga a Bosch miskolci gyáránál

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. november 10. hétfő, 18:09

Csendes, figyelemfelkeltő demonstrációra készül kedden a német tulajdonú Bosch miskolci gyára előtti közterületen, a parkolóban a Liga Szakszervezetek Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szervezete, ugyanakkor a társaságnál a meghatározó érdekképviselet, a Vasas Szakszervezet kételyeinek adott hangot a megmozdulással kapcsolatban.

    Ki fogja képviselni a Bosch dolgozókat? - ezzel a címmel adott ki az MTI-hez eljuttatott közleményt Fodor Tibor, a Liga borsodi elnöke, aki szerint szakszervezetüket az elmúlt évben a cég számos dolgozója kereste fel jogi problémájával, aki elmondták: a gyárban „hatalmas méreteket ölt a fluktuáció, indokolatlanul sok embert foglalkoztatnak rövid időtartamra kötött határozott idejű szerződésekkel, jelentős a túlmunka, és a legtöbb dolgozó nem érzi magát megbecsültnek, fél, hogy bármikor elveszítheti állását.”

    Fodor Tibor úgy fogalmazott: megmozdulásukkal szeretnék felhívni a dolgozók figyelmét arra, hogy a munkahelyi körülmények megváltoztatása egy erős munkavállalói összefogással indulhat meg. Kifejtette, a problémák orvoslására a dolgozóknak egy erős szakszervezet létrehozására van szükségük, amely hatékonyan képviselheti érdekeiket a külföldi tulajdonú munkáltatóval szemben.

    Bodnár József, a Vasas Szakszervezet észak-magyarországi regionális ügyvivője ezzel kapcsolatban az MTI-vel azt közölte: 2005-től működik mindkét miskolci Bosch gyárban a Vasas Szakszervezeti Szövetséghez tartozó alapszervezet, mindkét alapszervezet reprezentatív.

    Közölte, a Boschnál évenként voltak bér- és szociális tárgyalások, amelyek megállapodással végződtek, korábban a megállapodás kikényszerítése érdekében demonstrációt is tartottak, jelenleg tart a kollektív szerződés kötését célzó tárgyalások előkészítése. Rendszeresek a gyár vezetőivel a megbeszélések, tárgyalások, amelyeken számos felvetésükre pozitív eredmény született, a Vasas Szakszervezeti Szövetség és a német Friedrich Ebert Alapítvány szervezésében a magyarországi Bosch cégek bevonásával egy munkáltatói-munkavállalói konferenciát is tartanak a közeljövőben.

    Sok problémát kell még megoldani, ami csak párbeszéddel lehetséges a munkáltatói és munkavállalói érdekek figyelembe vételével - szögezte le Bodnár József, aki azt is megjegyezte: a Liga tervezett csendes demonstrációján vajon hogyan történik a figyelemfelhívás, „suttogva, netán szájról olvasva, vagy a Liga szakszervezetbe való belépési nyilatkozat osztogatásával?”.
 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Demonstrációra készül a Liga a Bosch miskolci gyáránál.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector