Startlaphoz Csatlakozz!

Munka törvénykönyve

Munkaszerződés: a munkavállaló a számára képest hátrányosabb megállapodásba is beleegyezhet

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. november 11. kedd, 12:45

A munkaszerződés főszabály szerint csak a munkavállaló javára térhet el a munka törvénykönyve II. részébe foglalt szabályoktól. Kivételes esetekben azonban a munkavállaló a számára a törvényhez képest hátrányosabb megállapodásba is beleegyezhet. Következzen néhány szerződési kikötés, amelyeknél jobb az óvatosság! – olvasható a munkajog.hu oldalán.

  A munkaidő köréből két példát említünk. Egyrészt, a felek megállapodása alapján mód van osztott munkaidő alkalmazására. Ez azt jelenti, hogy a napi munkaidőt két részletben osztja be a munkáltató, amelyek között legalább két óra pihenőidő telik el. Ez utóbbi köztes idő nem része a munkaidőnek, ez alatt a munkavállalót nem terheli munkavégzési vagy rendelkezésre állási kötelezettség, de bért sem kap rá. Viszont mivel utána még teljesítenie kell, köteles munkára képes állapotát megőrizni. Az osztott munkaidő általában kedvezőtlenebb a munkavállalónak, hiszen kevesebb egybefüggő pihenésre van lehetősége két munkanap között, ezért csak a beleegyezése esetén alkalmazható ez a munkaidő-beosztás.
 
    Egy másik munkaidős példa a készenléti jellegű munkakörben dolgozókat érinti. Velük a munkáltató köthet megállapodást arra, hogy hosszabb teljes munkaidőben dolgoznak, amelynek mértéke legfeljebb napi 12 óra lehet. Egy ilyen megállapodás alapján a munkavállaló szerződés szerinti munkaideje tehát hosszabb lesz, mint az általános napi 8, heti 40 órás mérték. Díjazása azonban az általános teljes munkaidőhöz igazodó marad (pl. a napi 12, heti 60 óra teljesítése esetén lesz jogosult a minimálbérre).
 
   A gyakorlatban ma még kevésbé használt a következő lehetőség. Főszabály szerint a munkáltató köteles a munkavégzéshez szükséges feltételeket biztosítani. Ettől azonban eltérő megállapodás is lehetséges. Nem jogellenes tehát egy olyan munkaszerződési kikötés, amely szerint bizonyos munkaeszközöket (pl. mobiltelefont, laptopot) a munkavállaló maga köteles a munkavégzéshez biztosítani.
 
   Nagy a gyakorlati jelentősége, hogy a munka törvénykönyve szerint – ha a munkáltatónál nincs kollektív szerződés – munkaszerződésben is felhatalmazható a munkáltató arra, hogy hátrányos jogkövetkezményt (fegyelmi büntetést) alkalmazzon a munkavállalóval szemben, ha az valamely vétkes kötelezettségszegést követ el. Ez igen komoly szankció is lehet, akár a munkaviszony feltételeit határozott időre módosító hátrány, vagy pénzbüntetés is, a munkavállaló egyhavi alapbére erejéig. Kifejezetten tilos viszont a munkavállaló személyhez fűződő jogát és emberi méltóságát sértő büntetés. Fontos megkötés tovább, hogy csak a kötelezettségszegés súlyával arányos jogkövetkezmény állapítható meg.
 
   A hátrányos jogkövetkezményekre vonatkozó kikötések így igen szigorú felelősséget telepíthetnek a munkavállalóra. Mindazonáltal nem feltétlenül hátrányos munkavállalói szempontból, ha a munkáltató egy vétkes kötelezettségszegésre nem csak egy súlytalan írásbeli figyelmeztetéssel vagy – másik végletként – a munkaviszony megszüntetésével reagálhat. A fegyelmi büntetések lényege ugyanis az, hogy bár a munkáltató nem nézi el a munkavállaló eljárását, mégis fenntartja a munkaviszonyt, bízva abban, hogy még együtt tud működni a másik féllel.
 
   A munkaszerződés a bérpótlékok kérdésében a törvényben foglaltaktól csak a munkavállaló javára térhet el. Azonban kivétel ez alól a pótlékalap meghatározása. A bérpótlékok számítási alapja ugyanis a törvény szerint a munkavállaló alapbére. Ettől azonban felek eltérően is megállapodhatnak, az alapbérnél magasabb (pl. távolléti díj), de akár alacsonyabb számítási alap is meghatározható.
 
   Egy másik fontos eltérési lehetőség a bérpótlékok kapcsán az alapbéresítés. Az éjszakai pótlék, a műszakpótlék, valamint a vasárnapi és munkaszüneti pótlék ugyanis a felek megállapodása alapján beépíthető az alapbérbe. Például, a munkaszerződés szerint a munkavállaló alapbére 150.000 Ft/hó, amely a műszakpótlékot és a vasárnapi pótlékot magában foglalja. Ezzel jelentősen egyszerűsíthető a pótlékok körüli adminisztráció, hiszen nem kell minden hónapban külön vizsgálni, hogy az adott pótlék jogcímén jogosult-e a munkavállaló díjazásra, és ha igen, milyen összegben. Ehelyett az alapbér kifizetésével a bérpótlékot is teljesíti a munkáltató. 
 
  Az alapbéresítés azonban veszélyes lehet, mert a törvény nem követeli meg, hogy a felek valamilyen átalány értéket vegyenek alapul, mint ahogy azt sem, hogy az alapbéresítés szükségszerűen alapbér-emeléssel járjon együtt. Így elképzelhető, hogy az alapbéresítést jóváhagyó munkavállaló a munkabére csökkentésébe egyezik bele.
 
  Végül, a munkavállaló beleegyezése fontos feltétel a személyes adatok kezelése körében is. Személyes adat ugyanis csak törvény (önkormányzati rendelet), vagy az érintett hozzájárulása alapján kezelhető. Egy munkahelyi kamerarendszer kiépítése, vagy a teljesítményértékeléshez, vezető kiválasztáshoz használt pszichológiai tesztek kapcsán lényeges, hogy az érintett munkavállaló személyes adatai csak a beleegyezése mellett ismerhetőek meg, illetve kezelhetőek. Ezt a beleegyezést sokszor a munkáltató számára nem probléma megszerezni (akár már maga a munkaszerződés tartalmaz erre felhatalmazást). Éppen ezért állít az információs önrendelkezési jogról szóló törvény (illetve az adatvédelmi gyakorlat) ehhez további korlátokat, megkötéseket.
 
Forrás: munkajog.hu

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Munkaszerződés: a munkavállaló a számára képest hátrányosabb megállapodásba is beleegyezhet.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector