Startlaphoz Csatlakozz!

A kormány eddigi munkájára, szakpolitikájára, a korrupciós botrányra mondanak nemet

Tüntetéscunami várható Budapesten

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. november 13. csütörtök, 10:43

Az internetadó tervének eltörlését követően sem csökken az utcai megmozdulások száma. A következő bő másfél hétben ugyanis több demonstrációra is lehet számítani Budapesten. A tüntetések hívószava nagyjából mindenhol megegyezik. A tiltakozni vágyók a kormány eddigi munkájára, szakpolitikájára, valamint az egyre éleződő korrupciós botrányra mondanak nemet. Most egy csokorba gyűjtöttük, mire lehet számítani a következő napokban. – írja az Origo.

   A péntek délutáni csúcsforgalomban szervez autós demonstrációt november 14-én a Magyar Szolidaritás Mozgalom Budapesten. A meghirdetett jelszavak nagyjából hasonlóak az eddigi akciókéhoz. A tüntetők az „orbáni gazdaság- és társadalompolitika, az állami szintre emelt korrupció ellen” vonulnak, azaz gurulnak ki az utcára.
 
  A megmozdulásra elsősorban a civil szervezetek, a szakszervezetek, és ahogyan fogalmaznak, a „felelősségteljes” magyarok csatlakozását várják. Közleményükben azt írják, azért demonstrálnak, mert „az utóbbi 4 évben több mint negyven új adónemet, adóemelést jelentett be a kormány, ennek következtében 55 adót fizetnek az állampolgárpolgárok”.
 
A korrupciós botrány miatt vonulnak
 
   Több ezren tüntettek Vida Ildikó és több más NAV-vezető lemondását követelve múlt vasárnap Budapesten. A József Nádor téren Vágó Gábor, volt LMP-s országgyűlési képviselő azt mondta: egy hetet adnak a kormánynak arra, hogy felkérjék az Európai Bizottságot a NAV teljes átvilágítására, valamint Vida Ildikó és a többi érintett NAV-os vezető távozására.
 
   Vágó Gábor hozzátette: ha ez nem történik meg, akkor november 17-én, a Kossuth téren és több vidéki városban is tüntetés lesz. Ugyanakkor, a korábban meghirdetett internetadó elleni demonstrációt sem törölték még aFacebookon. Most azt írják ott, ha mégis bevezetnék azt, akkor „tüntessünk tömegesen”. Szintén ezen a napon demonstrál a Vasas Szakszervezeti Szövetség Budapesten, a dolgozókat terhelő adók miatt. Mint közölték: azokat várják a tüntetésre, akik „nem értenek egyet azzal a kormányzati szándékkal, hogy az állami többletbevételeket ismét a munkavállalók rovására, a munkáltatói terhek növelésével teremtsék meg”.
 
A kafetéria nem játék
 
  A közteherváltozások, a kafetéria adójának emelése ellen, valamint a korkedvezményes nyugdíj védelmében demonstrálnak november 21-én a Liga Szakszervezetek Budapesten. Gaskó István elnök elmondta, azért is vonulnak az utcára, mert a kormány az őket érintő ügyekben egyeztetés nélkül hozott döntéseket. Hangsúlyozta, hogy szakszervezeti hovatartozástól függetlenül várnak minden munkahelyi és ágazati érdekképviseletet, hogy vegyenek részt a tüntetésen. Több ezer emberre számítanak. 
 
A tanárok úgy érzik, megleckéztették őket
 
   Az már biztos, hogy a közoktatás napján sem pihen a tanárok és tanítók egy része. „Mentsük meg az oktatást, mentsük meg a jövőnket!” szlogennel szervez demonstrációt Budapesten, november 22-re a Pedagógusok Szakszervezete. Legfőbb céljuk az, hogy 2007 óta először emelkedjen a fizetése a közoktatás technikai dolgozóinak, köztük a kollégiumi dolgozóknak, a szakképzés nem tanár végzettségű oktatóinak, valamint a dadáknak. 
 
   Szerda délután szintén a béremelésért, valamint az életpályamodell bevezetéséért vonultak az utcára Budapesten, a szociális ágazatban dolgozók.
 
Forrás: Origo

 
 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Tüntetéscunami várható Budapesten.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector